Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-01-18 / 3. szám
lelkész, Servet elitéltetése ellen tiltakoztak, s midőn Bolsec, ki az általános üdvtanhoz — universalis gratia — ragaszkodásáért Genevából száműzetett, ez ellen sokan felszólaltak, sőt börtönébe kisértetésekor, a városháza előtt álló asszonyok azon igazságtalan Ítélet ellen hangosan kiabáltak. Sajnálni kell, hogy a genevai kormány a közvélemény ez elég érthetőleg szóló nyilatkozatait figyelmére nem méltatta. De fájdalom a vallásos mint politikai üldözés és fanatismusnak számos példái szennyezik másutt is az emberiség évkönyveinek lapjait! *) Calvin fenebbi, ugyhiszem indokolt apológiája mellett is, nem lehet azon ügyben az ismert engesztelhetetlen theologiai gyűlölség sugallatának engedő, s a Jézus parancsával ellenkező türelmetlen, sőt szeretetlen eljárását tagadni, nem lehet elhallgatni, hogy Calvin ez üldöző szellemének többen estek áldozatul, a szentháromságot, vagy praedestinatiót illető s Calvin állításaival ellenkező véleményökért, sőt vele kisebb tár*) Legyen szabad ez alkalommal Párisban történt hasonló véreseményeket, mint gyászos reminiscentiákat, úti naplómból ide igtatni. Midőn az emiitett fővárosban a Tnilleriák kertjének háta megett a hires „Concorde téren" szorongatott kebellel szét néztem, s a francia forradalmi rémuralkodás idejében, ama helyen, hol ma a luxori obeliszk áll, a nyaktiló bárdja alatt elvérzett közel 3000 áldozatja a politikai fanatismusnak eszembe jutott és Robespierre véres árnyéka, ugy szólva, előttem elvonult, midőn onnan a Louvre-térre mentem, s ott a Rivoli-utca szegletét képző 114. sz. ház elölt megállottam, melyben ma a nagy admirál Coligny nevét fentartó kávéház van — Café Coligny—ki 1572-ben a szent bertalani vérnász éjjen abban meggyilkoltatott, mely akkor 1' hotel Ponthieu nevet viselt, — majd a Louvre palotának a Szajnára néző oldalán azon erkélyt megpillantottam, honnan IX. Károly király a mondott éjszakán a mészárlás elöl haladó hugonottákra lőtt,se gyászzarándoklást végeztem a Saint-Germain l'Auxerrois templomnál, melynek balról esö kisebb tornyából hangzott akkor az öldöklésre adott jel, — midőn a büszke Párisban, a hiu nemzetnek Lajos-Napoleon által lehet újra épitett, de egyszersmind nagy katonai laktanyává átalakított, oly érdekes mint dicső fővárosában a politikai és vallásos vakbuzgóság s párt-düh által elkövetett szörnyű vérengzésekre gondoltam, — eszembe jutott Chateaubriand mondása, ki a restauratio idejében a guillotine helyére tervezett szökőkút felállítása ellen azon érvet használta • hogy nincs a föld kerekségén annyi víz, mely az ott kiontott embervért elmoshatná! gyakban is ellenkezésükért kisebb, nagyobb büntetést, kínzást, sőt halált is szenvedtek, vagy száműzöttek, — Barni úr fenemiitett könyvében (150 —152 1.) ezen áldozatok névsorát közli, — sajnálva kell azt is elismerni, miszerint Calvin már 2546-ban Farel paptársához irt, s Barni úrtól idézett levelében világosan kimondta, hogy nem tűrendi, mennyiben tőle függne, a netalán Genevába menő Servetnak onnan élve távozását; általában nem lehet elhallgatni, mily kiáltó következetlenség volt a lelkiismeret szabadságáért küzdő reformátornak a jog és szabadság üldözését helyeselni, s abban még részt is venni. De azon műveletlen században folyvást dult a babonás vagy vakhit, melyről oly igazán mondja Lucretius: Tantum relligio potuit svadere maloruml azért nem lehet csudálkozni, ha a sötét szellem befolyása alól oly világos fő, mint Calvin sem vonhatta ki magát egészen, s bibliai kitételt használva : az ó embert még le nem vetkezliette, s az uj embert fel. nem öltözhette. Az eretnekséget kárhoztató tan elfogadásában Calvin nem egyedül állott, e szűkkeblű, gyarló felfogásban több kitűnő kortársai osztoztak ; Beza Theodor a lelkiismeret szabadságát „ördögi hitágazatnak" nevezte — libertás conscientiae dogma diabolicum; valamint Farel azon valóban naiv nézetet vállá, hogy mivel a pápa a hívőket az eretnekség bűnéért elitéli, képtelenség volna ebbőí azt következtetni, mintha az eretnekeket nem kellene halállal büntetni. Ismétlem: nem akarom Calvint, mennyiben nem érdemli, menteni: hibás, elfogult véleménynek, téveszmének hódolásával, ugy szólva, az akkor uralkodó korszellem bűntérsává vált, de azért nem kell őtet bűnösebbé tenni, mint a milyen volt, s az erkölcsi felelősségnek ugy is rá háromló terhét azzal súlyosbitni, hogyServet máglyára küldését egészen neki rójjuk fel. Meggyőződése és sürgetése, hogy az eretnekséget büntetni kell, méltán roszalandó, de azért a gyilkossággal nem egyértelmű tény. Van ezeken kivül egy a reformatio századjából meríthető, s ugy mondható enyhítő körülmény, mi Calvin eljárásának megértésére, valalamint kimagyarázására szolgál, s e részben el nem vitázható fontossággal bír.