Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-01-18 / 3. szám

r nézetemet is túlszárnyalta. Ur asztala, mondá az egyházfi, van a mi szentegyházunkban, s egy a templom alsóbb részében a fal mellé tett liosz­szabb asztalra rá mutatott, — de ezt csak az úri szent vacsora kiosztása alkalmával hozzák elő és teszik a szokott helyre, a szent, szertartás végé­vel pedig azonnal megint fére-viszik. Ez pedig azért történik igy, mivel, a mint rendesen a re­formált egyházakban bevéve van, az állandóul egy helyen lévő és maradó Úr asztala a régi egyházra emlékeztető oltárnak tartatliatik. Cal­vin pedig ugy vélekedett, hogy a reformátusok­nak ilyen oltáruk ne legyen, miután rájuk nézve az „idvesség oltára" a Golgotha hegyén van, hol az Ur Jézus szenvedett s az emberi nem váltságá­ért meghalt, oda kell azért nekik minden alka­lommal élő hittel fordulniok, valahányszor az Id­r vezitő szent parancsa szerint, emlékezetét az Ur asztalánál ujitni akarják. Azért, ugy szólva Cal­vin iránti kegyeletből van csupán a genevai szé­kesegyházban az emiitett kivételes szabály az Ur asztalával, mig az a többi schweizi reformált egyházakban folyvást maga rendes helyén áll. A szószék felé fordulva — melyből Calvin élő szóval hirdette az uj tant, vagy az eredeti tisztaságára visszavitt evangyélioniot, s mely alatt tartották a reformatio századában a liituji­tásra vonatkozó olykor szenvedélyes vitákat— mu­tatta nekem az egyházfi az abban látható ülő szé­ket, mely nevezetes azért mivel a nagy reformá­toré volt, s az egyedüli bútor, vagy ilyesmi, ami tőle hátra maradt, s ma még meg van, — miután Calvin végrendeletében szorosan meghagyta, hogy halála után, minden köntösei, bútorai, esz­közei stb. azonnal megégettessenek, vagy meg­semmisíttessenek, hogy barátai, tisztelői azokból valamit meg ne tarthassanak, s azzal, netalán mint ereklyével visszaélést űzzenek. Ilynemű in­dokból, jelesen, hogy a sírjához bucsuképen já­rást, vagy zarándoklást lehetetlenné tegye, Cal­vin azt is meghagyta, hogy semmi által meg nem különböztethető sirja mellé vagy egyébüvé is, bármi emlék, vagy il) forma oszlop ne emeltes­sék, s ezért ma Genevában tudják ugyan, hogy ő a nagy protestáns temetőbe van eltakarítva, de a helyet, mely tetemeit fedi, egyáltalában nem ismerik. Az egyházfi ezért figyelmeztetett en­gemet, hogy ha a mondott temetőt megtekinten­dem, a felügyelő nekem mutatni fog egy követ, melyen e két betű J. C. (Jean Calvin) olvasható, de hitelt annak ne adjak, mert nem egyéb, mint az idegenek ujságvágyát érdekelui akaró üzérke­dés. A nagy temetőben megfordulván, az emii­tett követ nekem is mutatták, de az egyházfi ál­lításának igaz voltát más oldalról is, több tekin­télyes emberek szájából hallottam. — Erre vo­natkozó igen nevezetes adat az is, hogy midőn a Schweizban 1835-ben a reformatio harmadik szá­zados ünnepe megülésének alkalmával, Calvin tisztelői célba vették, neki egy emléket állítni, s egy nemzeti aláírást indítványoztak, melyben igen csekély összeggel a nép minden osztálya, kivált pedig a tanulóifjúság részt vehessen, hogy azon emlék e nemzeti kegyelet kifolyása legyen, s az eszmét mindenfelé a legélénkebb buzgóság­gal karolták fel, és a nép maga fillérét a tisztelet s hála adójaként felajánlani sietett, — az akkori szövetségi kormány, miután Genevából, Calvin fen­'emlitett végrendeleti intézvényére figyelmeztették, a további pénzgyiijtést, általában az egész terv lé­tesítését eltiltotta. Valóban helyesen, nincs szük­sége azon férfinak látható emlékre, kinek oly szellemi emléke van, mint Calvin Jánosnak, — ki az emberiség egyik fáklyahordója, a felvi­lágosodás szabadság és tudományos műveltség egyik fő és lelkes bajnoka volt, mindenek felett, a ki alapitá azon egyházat, melynek bei­szerkezete a szabad választás alapján nyugszik, minden tagja a közügyekhez hozzá szólás, azokra befolyás jogával bir, de a kormányzásban csak az öregebbek, értelmesebbek vesznek részt, — ez egyház szervezete azért a jó értelemben vett de­mokratia és aristokraíiának célszerű egybekap­csolásával a politikai társaság alkotásában is mintául szolgálhat. Ily embernek maradandó em­léke — monumentum aere perennius, — a szel­lemi és erkölcsi világban van, s teljes joggal illik rá az ismert mondás: „si monumentum quaeris, circumspice." Calvin emlékezetét tartja fen Genevában az általa 1556-ban indítványozott, sőt lehet mon­dani, alapított, ma is virágzó akadémia vagy fő­iskola, mely jelenleg három, u. m. theologiai, jogi, s tudományos és irodalmi — sciences et des lettres — facultásból áll, 27 rendes és 7 rendkí­vüli tanárral. A hittani vagy theologiai karban

Next

/
Thumbnails
Contents