Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-05-31 / 22. szám

E hitbó'l való igazság folytán az Istentől bennünket elválasztó bűn tudata megszün, békeségünk lesz Istennel, vesszük töle a fiúság lelkét (Tcveovja oloSeotas.), és kiáltjuk: Abba, szerelmes Atya! (Rom. 8, 15). — Csak most a szellem irányadása folytán válunk képesekké a ^a^-sal való sikeres megküzdésére, .legyőzésére és le-j szünk Ttvsu/mrixoc, a szeretet szabad törvénye alatt álló szellemi emberekké. Ezen egész deductióban csak az okoz első tekintetre áthágbatlannnak látszó nehézséget, hogy mikép tudathatik be az embernek az, mi nem az ő erkölcsi tette és mikép válhatiküdvéré, a mit nem saját szellemében tapasztalt ? Azonban épen e ponton találkozunk Pál legmélyebb, legdöntőbb gondolatával. — Nem a bűnösnek, mint ilyennek tudatik be a Krisztus érdeme igazságul, hanem a hívőnek s igy az igazulásnak közvetlen szerző oka nem a Krisztus érdeme, hanem az embernek Isten kegyelme által eszközölt saját erkölcsi tette, a hit, a mint hogy több helyen világosan kimondja az Apostol : ex 7zi<TT£(oq ^ptavoo dtxauopev a Krisztusban való hit által igazulunk meg (Gal. 2, 16.—3, 24. — 5, 5. — Rom. 4, 16. — 5, 1. — 10, 5), továbbá t: tarét dcxacouzac av$pco7tos , hit által igazul meg az ember (Rom. 3, 28), tehát nem másnak érdeme által, hanem önsaját benső erkölcsi tette által igazul meg az ember. Ha tehát Istent tekintve kegyelemből történik is a megigazítás, de az ember minden esetre Önsaját erkölcsi tette által érzi magát Istennel kibékítve. De meg a Krisztus érdemének betudására nézve is, hogy áll a dolog Pál szempontjából tekintve ? „Ha test szerint ismertük is a Krisztust — mondja 2 Kor. 6, 16, 17 — mindazáltal most többé nem test szerint ismerjük. Az okáért ki év xpiorio Krisztusban vagyon, xcuvy xvíatg uj teremtmény : a régiek elmultak, ime mindenek megujultak," E mindenek megujulása, úgy történik meg Pál szerint, hogy ha Krisztus bűnnélküli életét £ az örök igazságért való szenvedését és halálát annyira sajátunkká tesszük, hogy egészen egygyé leszünk az ő lényegével (1. Rom. 6, 3—11.) — Ha tehát a hivő eltemettetvén a Krisztussal együtt a keresztség által a halálba, vele együtt feltámad oly életre, hol Pállal azt mondhatja: „Elek pedig többé nem én, hanem él én bennem a Krisztus (Gal. 2, 20)": akkor Isten is őt mint Krisztusban élőt tekintvén, annak érdemét neki nem úgy tudja be mint idegenét, hanem mint a. hit által sajátjává váltat. A hivő pedig valósággal az, a minek tekintetik, ha a Krisztus ábrázatot nyervén lelkében, akaratának lett mozgató princípiumává. Kik a vallás orgánumául az érzelmet tették, azon egy tekintetben voltak jó uton, hogy az ember a vallásban ugy mint az érzelemben tetszése tárgyával mindenképen egygyé lenni törekszik, ugy is hogy azt magában fölveszi, ugy is hogy magát abba beleélni törekszik. A hit által az ember Krisztussal oly közösségbe lép, annak életét és érdemét annyira magáévá teszi, hogy az által magát a bűn kötelékeiből kiszabaditottnak érzi. — Midőn a hit ereje általi Krisztus bensőnk sajátjává lesz, vagy megfordítva mi leszünk Krisztus testének tagjaivá, ré-j i szeseivé leszünk annak, ki maga egyedül töltötte; be az emberiség feladatát Istennek tetsző módon és ez által magunkat Isten előtt igazolva lenni érezvén, erőt és bátorságot nyerünk a hozzá ha-li sonló szent élet után való törekvésre. 4J a' A TANAR ALLASA. / — Minden egyházi hivatalok között jelenleg a tanári állás van legkevésbbé megnyugtatva, tekintve akár jelenét, akár jövőjének biztosítását, Pedig ha valahol, itt bizonyosan megkívántatik a nyugodt helyzet. Mert egy nemzedéknek jövője feltéleleztetik általa. Jól tudjuk hogy e bizonytalanság a viszonyoknak szüleménye, melyek a tanügy hullámzatos változataival a tanári állást is megmozgatták; de miután már a tanügy megállapodást nyert, kívánatos, söt szükséges, hogy azoknak, kik azt kezelik, állása jelenre és jövőre megnyugtatva legyen. Mert csak ugy lehet Örvendetes sikert reményleni tanintézeteinkben, ha a munkások teljes nyugodtsággal s kedvvel áldozzák fel magokat. A tanár (ertjük a gymnásiumi, lyceumi, praeparandiai, jogintézeti stb. tanitókat) az egyház szolgálatában, de egyszersmind a haza és közmíveltség érdekében oly hivatalt visel, mely — mint mindenki belátja — fontos és közállás lévén, azt kitelhetöleg emelni, értékesíteni érdekében áll egyházunknak, s illetőleg a kormányzó testületeknek. Könnyen szemünkre vethetné valaki, hogy itt Cicero leszél pro domo sua, de ha ez általában szabad, sőt szükség esetében kötelesség is, mi inkább szeretjük az őszinteséget, nyílt szóemelést, mintsem hogy ide vonatkozólag