Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-05-17 / 20. szám

állapodást, végre mégis fő irányát az éjszaki pontot keresi fel, határozott állást ott foglal el, — Hrabovszkynk törekvése munkásságának fö iránypontja a nevelés ügye, az iskolák valának. Mint tudományos férfiú, melegkeblü honfi és buzgó protestáns az ifjúság tudományos kiképeztetésé"ben keresé s hívé mind a nemzet, mind egyházunk felvirágzásának alapfeltételeit. Soproni fötanodánk néhány évekkel történt újjászervezése körül jelentékeny befolyást gyakorolt, mely intézetnek mind végig legbuzgóbb kebel-barátja volt. A népnevelés kellő színvonalra juttatása végett Sopronban alapított tanítóképezde ügyében tett adakozása — szellemi támogatása által, szép emléket emelt magának. Kerületi gyűléseinken szabadelvű haladás jellemzi; igénytelenségében is megható, a tárgy alapos felfogásával, éles itélő tehetséggel, megnyerő kedves modorral előadott véleménye, mindig vezér eszméül tekintetett. 0 egy volt azon ritka szerencsés emberek közül, kik, bár az igazság, határozottság bajnokai, mégis mindenkitől szereltetnek. Öt közkedvesség karolta át, anélkül, hogy mint igen sokan teszik, vadászta volna azt; anélkül hogy e kedvességért csak ogy hajszálnyit lelépett volna a szigorú igazság teréről, vagy érte elveit adta volna fel. Olyan volt ö mint a — sima acél vessző, mely bár senkit nem sért az érintéskor, de határozott egyenes irányát, bár merre hajtassák is megtartja, felveszi. Kerületünk Hrabovszkyban mondhatlanul sokat vesztett. 0 egy élő tőkénk volt nekünk. A mint nem volt e kerületben szent ügy, vállalat, melynek élén ö ott ne állt volna áldozatával, a mint az adakozásban első volt; első volt a szent célokra való segélygyüjtésben is. Mint mindenki elölt közkedvességü egyén más vallásfelekezete tekintélyes uraknál befolyását arra használta fel, hogy azokban egyházunknak segitö pártfogókat, támoszlopokat nyert meg. Igy soproni fötanodánk az ö közbejárása folytán még katholikus főbb uraktól is jelentékeny segélyezésben részesült. Temetése a megboldogult léleknek, mint élete, nagyszerű volt. Közel s távol vidéki minden vallású nevezetességek seregleltek össze e gyászravatal körül. A temetésen testületileg volt képviselve a soproni fötanoda és a képezde. Mikor végig vonult Kőszeg-utcáin a halottas menet, a kísérők ezrei; — mintha egy óriás fekete fátyollal lett volna bevonva ez utca. Kivittük a temetőbe! A kőszegi nép kegyelete borostyán koszorúval karolta körül a sírt, melynek kebelébe a legjobb nő fájó könnye s megtört keblű gyermekei zokogása közt bocsátottuk alá. De nem, nemcsak ők sirtak ott. Köny volt százak szemében, a részvét könyüje. Sokan álltak olt, kik életük egy részét odaadták volna, ha az a megholtnak életei adhatott volna. Mikor láttam a sirba szálló koporsót lesülyedni , ugy tetszett mintha egy kínos terhes hajót látnék elmerülni, mely felett a hullám Összecsap feláshatallanul, és önkénytelen imára nyíltak ajkaim, imádkoztam nem érte . . . magunkért .... mert elfogynak a szentek, elszedetnek a jóltevők az emberek közül. A gyászszertartást a háznál n. t. Schneller Vilmos ; a temetőben n. t. Kirchnopf Mátyás esperes tették mindketten szívből jött szívet ragadó beszéddel. Áldás porain a nemes léleknek, emlékét írjuk be szívünkbe feledhetetlenül. Nagy-Geresd, apr. 29-én 1863. Trsztyenszky Gyula. MISSIÓI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. LII. Keljünk útra. Kiterité a tavasz virágos szőnyegét, hogy gyönyörködjenek benne kiknek szívökben az öröm ünnepel; gyönyörködjenek még azok is, kik elpusztult reményök őszi tájára hullatják könnyeiket. Vigasztalásra hívott Isten minket meg a fájdalom által is, ujulás, ujulás van mindenütt. Szív, te fájó laka az érzelemnek, miért volnál szomorú? hervadt képeid fölött nem látsz-e valami tavaszderüt, mely Isten jó kedvét, jobb jövendőd mosolyogja. Nem láttad ősszel és léiben a mezőt mily árvaság mily kietlenség volt tekintetében s látod most feltámadott új életét ünnepeli. A mi örömeink s életünk is, igy megyen a bánat és halál révén át a hit és üdvözülés tavaszába. Miért volna tehát a bánat, mely vigasztalhatatlan! Nem! Habár a sors földig lever, hidj és remélj ember! Ily érzésekkel igyekszem én sokszor aggodalmas pályáin sivár vidékit behinteni. Ki minden örömtől s az élet költői álmaitól elszakadva egy gondolatnak él, s az a gondolat még csak egy gyönge sóhaj, mely a szívek húrjait nem birja rezgésbe hozni: annak szüksége van ilyenekre, nehogy eltompuljon, vagy hűtlen legyen keble Istenéhez. Engem még eddig mindkettőtől megőrzött Istenem, habár sokszor a mindennemű fájdalom lelkemben habokká nő hogy elborítson, eltemessen. Ez év reménynyel biztatott, s hittem hogy az öszszel elvetett mag, ha csak gyönge bimbókkal is megörvendeztet a tavasz elérkezésekor. Késik a bimbó s én mit teszek. Égre emelt vágyó tekintettel imádkozom onnan felül esőt, mely a magot kiköltve, s pályánkat áldással betöltse. A húsvéti szent ünnepet Ploesten töltvén, a görög egyház ünnepe később esvén néhány nappal; szokás szerint kétszer ünnepelni volt szándokom. A mi népünk itt nagyobbrészt munkás szegény nép; s csak ünnepek alkalmával lehet őket számosabban összegyűjteni. Én tehát Ploeströl az ó szerinti nagy péntekre Buzéóba mentem. A görög egyház nem ünnepli a nagy pénteket mint mi. Csütörtök Péntek és Szombat éjjel elmegyen a nép, mindenki kezében egy egy viasz gyertyát vivén a templomba; a két elsőn keseregni, a harmadikon várni mig üt az óra, mely urunk feltámadásának hajnal sugárit üdvözlé egykoron. A nagy péntek nappali órái is munkában folynak el a görög egyház híveitől. Hiveink az alkalmazkodásra csaknem kényszerilvevannak. Kértek, hogy maradjak húsvétig. Én a húsvétot a Buzeóhoz tizenkét mértföldre eső Galacon és Brailában szán dékoztam megünnepelni, mindkét helyen sokkal többen lé-