Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-04-12 / 15. szám

zöm egyéb számításait és nehézségeit, ezeket is csak mutatványul akartam felhozni iróink kritikai eljárásából. Minket leginkább a záradék érdekel, mely ím ez: „A pentanteuchust maga egészében sem Mózes nem Írhatta, sem más, ki a tényeket ismerte; sőt többet mondunk, az állítólagos mózesi elbeszélés, akárki lett légyen annak szerzője , nem tekintethetik történelminek. Az egyptomból való kimenetel történetének legnagyobb részét, bár valószínűleg nem minden alap nélküli, igaznak tartani nem lehet." Látnivaló hová vezet ez. Ha a biblia történelmi előadásai nem igazak, az többé nem oly értelemben ihletett könyv a mint közönségesen átlitják; az többé nem természetfeletti könyv , melynek minden sora Isten kijelentését tartalmazza. Ámde e felfogás alapja az orthodox hiedelemnek, mely, a mit Colenso tudor el nem titkol, Angolhonban a hivők legnagyobb részének hite és reményeivel szoros kapcsolatban áll. Ennélfogva képzelhető, mily vegyitékével az iszonyodás és boszankodásnak látták az afféle eszméket egy egyházfőnök tekintélye alatt kilépni. A szerző kritikájában nem igen van valami uj*), valami meglepő mélységű; ellenkezőleg egészen elemi, majdnem gyermeteges; de emelt homlokkal megy előre, nem rejtegeti az eredményeket, melyekhez eljutott, nem iparkodik elvonni semmit azoknak fontosságából; nyiltan sújtja a vulgáris protestantismust, vagy jobban mondva, a hagyományos keresztyénséget sarkalatos hitcikkében: csodálkozhatni-e tehát, ha számos olvasói a legfájdalmasabb zavarba jöttek általa ? Azonban van Colenso tudor könyvében valami véghetlenül fontosabb mint az eredmények, melyekhez jutott és mint a püspöki tekintély is, mely alatt az eredmények a közönség elébe adattak: ez a könyvnek története. Szerző az elő-A fentebb idézett nehézségeket pl. a wolfenbütteli fragmentista sokkal világosbban, sokkal meggyőzőbb alakban adja elő. Colenso minden kérdéseinél sokkal többet nyom a fragmentista által fölvetett azon egy nehézség, mikép kelhetett át e rengeteg tömeg a vörös tengeren egy fél éjszaka alatt, (1. Exodus 14) holott ezen átkelésre, ha csak azt nem hisszük, hogy az egész seregnek egyszerre szárnya nőtt, nagyon engedékeny számítással legalább 9 egész nap kívántatnék. B. M. szóban elmondja, mi adta a tollat kezébe és ez előszó elbeszélése titkos küzdelmének, fájdalmas izgalmainak és az iró legbensőbb emlékezetességeinek egy fejezete. Oh! hány ember találja ezen őszinte vallomásokban saját tapasztalatinak képmását! Kisértsük meg kifejteni, mikép támadtak e kérdések missionariusunknál és mikép intéztetnek azok az egész egyházhoz, melynek 6' egyik tagja. Krisztus igéje, a legegyszerűbb szintúgy mint a legfenségesebb, melyet a világ valaha hallott, nem elégítette ki soká azokat, kik mint hallgatók befogadták. Formát és testet nyervén gondolataikban, kapcsolatba jött idegen elemekkel, görög philosophia és zsidó mythologiával; tényleges vallássá szilárdulván, dogmákat fejtett ki, megjegecesedett. A keresztyénség nem volt többé egyszerű látnoki kijelentése az Istennel való béke és az emberek közti testvériségnek, hanem lett tlieologiává. A kijelentést ugy tekintették mint a vallásismeretek természetfeletti közlését és mint bizonyos elvont tételek kinyilatkoztatását Isten lényege, a rosz eredete és a kegyelem természete felől. Ezen átalakulás első csirái már az apostolok irataiban találhatók, szent János logosá-ban és szent Pál igazulási tanában; de e dogmatikai képződés hamar fejlődött. Elég hivatkoznunk az atyák és zsinatok vitatkozásaira a szentháromság és az eredendő bűnről, továbbá a középkori Summák-ra, melyekben a keresztyén tan már a legkisebb részletekig és a legtávolabbi következményekig van megállapítva. A keresztyénség oly tanoknak vált roppant rendszerévé, melyek mennyet és földet, az emberiség múltját és jövőjét ölelték fel, de amelyet különösen az jellemzett, hogy a dogmák ismeretének üdvösségét függővé tette azon önalávetéstől, melylyel minden enber azokat fogadta. Elfogadni — jó, de kinek hitelére? Világos, hogy ezen fordult meg minden. Tudni kellett, mely jogcímmel vette igénybe a keresztyén tan a hívek hitét, mely tekintélyre támaszkodott. Dogmatikai vallásban a tekintély a rendszernek összetartó kapcsa. Fel vagyok szólítva, hogy higyjek, de nekem meg tudnom kellene, mi indítson hivésre. Kijelentésről beszéltek, de a kijelentésnek birnia kellene bizonyítékokkal, előkellene mutatnia jogcímeit. Más szavakkal, minden hitcikkeken túl, lennie