Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-29 / 13. szám

távolról sincs szó; a miért is a jó tanács, a mi ugyancsak az idéztük ismerletésben olvasható, az erdélyi református egyház névkönyve jövendőbeli szerkesztőinek is felfér. Utoljára még a cim, illetőleg a könyv évszáma ellen kell kifogást tennünk. Hogy lehetne egy névköny 1863-ra szóló, melyet annak első havában irnak ? Hiszen a névkönyv nem naptár, melyet előre csinálnak, hanem tények és állapotok rajza, tehát statistico-historiai tár, mely csak a múltra vonatkozbatik, de nem a jövőre, a mit nem tudunk. Ha az 1862-ki állapotokat 63-mal datáljuk, akkor a jövő kor egyháztörténelmi búvárait, kik forrásul az évkönyveket is használni fognák, szándékosan vezetjük tévútra. Ajánljuk e körülményt az illetők figyelmébe. K. I. :— BELFÖLD. KEGYES ALAPÍTVÁNY. Ha a vallás-ujjitás kezdetére visszatekintünk, főkép ha azon kort mélyebben uem buvároljuk, csudálatosnak látszik sokaknak az utókorban mai nap%

mikép lehetett: hogy oly hihetlen gyorsasággal állittattak fel egymásután tudományos tanintézeteink, nemcsak főbb városaink kebelében, hanem vidéki jelentékenyebb gyülekezetekben is, elanynyira: hogy elég adataink vannak arra, hogy némely falusi egyházainkban oly magasb tudományos intézetek léteztenek, melyekből a kilépett ifjú egyenesen külföldre, academiai pályára lépett. E jelenség világos és könnyű megfejtésre talál azon körülményben, hogy mindjárt a reformatio kezdete utáni időszakban főuraink az evangyélmi hitre tömegesen áttérvén, azok segélyezése s védelme alatt tanintézeteink kivánatos virágzásnak örvtóndhetének; de van okunk csudálkozni azon alig érthető körülményen, hogy a főurak eltérése után söt azok üldözése közt is, tudományos intézeteink nemcsak meg nem semmisültek, sÖl fokozatosan mindig tovább fejlesztettek s ujak alapi Itattak. Sőt ha a jelenleg álló s virágzó tanodáink történetén vissza megyünk, azok legelső alapköveit tanulmányozzuk, ugy találjuk : hogy ezek is azon alapon nyugszanak, melyeket tán évszázadokkal ezelőtt ősi buzgóság tett le, s alkotott. Ezen alapnak nevé; áldozatkészség. Igazságtalanul Ítélném el napjainkat, félreismerném azon szép lelkesedést mi korunkat méltán jellemzi nemzeti s vallási téren egyaránt, ha be nem vallanám; hogy e kor eszmékért lelkesedni, közügyekért áldozatokat hozni elég buzgó, elég erős; de ha a szigorú Ítélet törvényszéke előtt mérlegeljük erényeinket, kénytelenittetem kimondani : az egyházért való ősi áldozatkészség, nincs közöltünk oly mérvben meg mint volt a múltban s lehetne a jelenben. Egy nagy hibát veszek én észre, mely evangyélmi gyülekezeteinkben sok helyütt honos, hibát mely sokaknak fel sem tűnik tán, vagy ha igen, vészt jósolni belőle túlságnak, s a világ gyűlölő pessimismus sötét látcsövén nézett rémképnek tartják, e nagy hiba az szerintem: hogy vallási célokra jelentékenyebb hagyományozások vagy alig, vagy igen ritkán történnek. Hány nevezetes, világi vagyonnal dúsan megáldott hitsorsosaink halnak el annélkül, hogy testamentomukban egyházukról, az annyi nyomorral szenvedéssel küzdő szegény egyházról megemlékeznének. Az élet gondjaitól, napjaink terheitől nyomatott családos apák vagy anyák lerovják egyházuk iránti tartozásukat azon adományokban, melyekre a vallás ügye majd minden nap megkeresi, felhija, igénybe veszi buzgóságokat; de igen sok örökösek nélkül álló magtalan hitfeleink ezek, kik hozhatnak jelentékenyebb áldozatot, ezekre néz, ezektől vár az egyház; vár pedig joggal. Sokszor távoli-rnéltaílan örökösök kezébe jutnak magtalan híveink birtokai, kiknek első gondjuk az örökösödés után elfeledni a hagyományozót. Néha kiterjedettebb családoknál az ily birtokok annyira szétforgácsoltainak az örökösödök között, hogy egyeseknek jelentéktelen rész jutván, alig mondható jótéteménynek. Mig legtöbb esetben szomorúan látjuk: hogy mit évtizedeken át hügonddal őrzött, néha verejtékkel szerzett s gyűjtött az elhalt, egy könnyelmű örökös pár év alatt vétkesen tékozolja el, sokak kezébe kés lesz az ily véletlen örökség, melylyel gyilkosai lesznek saját boldogságuknak, mig ellenben együtt hagyva, szent célra, az egyház javára fordítva az ily vagyonok, milyen áldó sikert, mely isteni eredményt tudtak volna hozni. Tudom, e tekintetben reformált testvéreink sokkal szerencsésebbek, nem tudom egyes vidékeken hitsorsosaink közt az ily egyházróli megemlékezés ügye minő fokon áll, körünkben e nagy vidéken évek múlnak el s alig merül fel egyetlen egy eset. Nagy-Geresdi gyülekezetemhez csatolt filiámban, Neines-Ládonyban, lakott egy magtalan birtokos hivem, Boda Pál. — Halálos nyavalyájában az Úr szent végvacsoráját felvenni akarván, — ennek kiszolgáltatása alkalmával lelkipásztori kötelességem szerint figyelmeztetém, minő kötelességei vannak az ily magtalan híveknek az egyház iránt, buzgó megemlékezését pedig a nevelés ügyre irányozám, s egy Nemes Ládonyban felállítandó iskola égető szükségét emeltem ki előtte, mely helységből dacára annak , hogy majdnem egy órányira távolban van Geresdtöl, iskoláztatás végett kénytelenek a gyermekek az anyába járni be, mi téli viharos időkben veszélylyel összekötött. A figyelmeztetés, s a beteg környezetének e szent ügyben tett buzgó befolyása, meghozták ohajtotl eredményüket. Boda Pál hívem meghalt, dc hátrahagyott végrendeletében általános egyedüli öröködévé minden javainak — a nemes ládonyi ev. gyülekezetet nevezé ki, mindenét, egy ott felállítandó iskola alapra hagyományozván. HagyoU a megboldogult lélek iskolaházul egy tág udvarral és gyümölcsös kerttel ellátott szép nagy lakóépületet, 25 holdra menő földbirtokot, söt házánál található mindennemű bútorait, gazdasági szereit, marháit, gabona s takarmány nemüeket is. A mult öszszel elvetett földek termése, már a gyülekezet tulajdona, s javára lesz fordítva. Igy az összes birtokból levonva a levonandókat — az alapítvány legkisebb számítás szerint 5000 o. é. frtra könynyen tehető.