Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-29 / 13. szám

aristocraticus egyházi főtanács; Ez ám a bog! mint Hamlet mondaná. Minthogy Cs. űr szeretni látszik a históriát, azonban fiatalabb ember (ez állitásnak okát ad­juk majd hátrább), mintsem saját tapasztalása után tudomása lehetne némely dolgokról, melyek erdélyi ref. egyházunk históriájához tartoznak, azonban sokkal ujabbak, mint sem meg lennének irva akár Eusebiusban, akár Bod Péterben: hall­gasson meg tőlem egy darabka históriát, erd. ref. egyházunk közel múltjából. Azt ugy látszik, maga Cs. űr is tudja, hogy az aristocratico-hierocraticus egyházi főtanács több izben rendezni akarta az egyházi igaz­gatást. Hanem, kezdjük 1834-én, ez évben az egy­házi főtanács felülről akarta megkezdeni a szer­vezést, önmagát kívánta szabályozni legelsőben is; e célból tervet dolgoztatott, megvitatta, el is fogadta; de nem nyert felsőbb helybehagyást és igy félbeszakadt az ohajtott reform. —• Ezért — remélem — még Cs. úrnak sincs kedve követ dobni az egyházi főtanácsra, kivált ha megsug­juk, hogy e terv el nem fogadására nagy hihető­séggel befolyt az a körülmény is, hogy némely hitfeleink remonstráltak ellene. Erre Cs. úr fejét rázza, s eszébe jutván saját érettségi bizonyít­ványa, igy sóhajt: „akartam volna, hogy ne is hallottam volna." 1848-ban ama mozgalmas világban, mikor a népgyűléseken minden szónok igy kezdte be -szédét. „ama rendkívüli események, melyek Eu­rópát felvillanyozták," épen Kolozsvárott volt a közzsinat; elment oda a vidékből egy rakás ifjú pap felvillanyozva és tele nagy reményekkel s hasonló várakozásokkal. v „Mind hősök Ők, mind férfiak'4 , azaz buzgó lelkes fiatalok, de érezve egy tapasz­talt vezér hiányát, ott helyben felkerestek és fel is kértek e tisztre egy ismeretes egyént, a ki a vezérséget egész készséggel el vállalta. Megkez­dődtek a zsinati tanácskozások, az ifjú hősök ve­zérükkel élükén hatalmasan kezdették döngetni a régi sövényt, ugy hogy a zsinat higgadtabb tag­jai szükségesnek tartották ily fontos ügyet az egyházi főtanácscsal is közölni. Tartott hát a zsinat és egyházi főtanács egy vegyes ülést, és itt az ifjú hősök megverettek, mig vezérük lesü­tött szemmel hallgatott, mint Görgei hallgatta volt V. Pircsnél a Paskievich ágyúit, melyek a Nagy Sándor hadosztályát tönkre tették Debre­cen mellett. Ez a vegyes ülés kimondta, hogy az anyaszentegyház szervezeteiben lényeges újítá­sokat tenni nem tartja időszerűnek. Es a kö­vetkezés felötlobben igazolta e végzés bölcs­voltát, mintsem azt még Cs. úr is kétségbe von­hatná. 1850 — 51-ben Wohlgemuth cs. k. tábornok, erdélyi kormányzó, bizalmi férfiakat hivott össze N.Szebenbe, s mivel e férfiak között voltak olya­nok, a kiknek a presbyterio-synodalis rendszer iránti szerelmök buzgóbb volt a protestáns auto­nomia irántinál, készítettek az erd. ref. egyház számára egy szervezeti javaslatot, organisalták az egyházi főtanácsot, sőt ajánlottak is volt cs. k. consistorialrathokat; hogy ez a javaslat meny­nyiben hasonlított a rajna-westfaliaihoz, vagy a , testvér evangyélikusokéhoz, nem tudjuk, mert, Istennek hála, zápon maradt. De azt mondhatjuk Cs. úrnak, hogy erd. ref. egyházunk minden igazi protestáns tagja végetlenül inkább szereti ezt az aristocratico-hierarchicus egyházi főtaná­csot, meg ezt a hieröcratico-áristocraticus zsina­tot, mint akármely democratico-absolutistico-oc­troisatus kormányzatot. Hiába, mi magunk sze­retjük fölvenni fejünkre a kalapot, s ha más a legdivatosobban tenné is fel, mindig találnánk rajta legalább egy biccenteni valót. 186 l-ben, midőn alkotmányunk visszanye­rése kilátásba volt helyezve, midőn a magyar országgyűlés Pesten tanácskozott, s Erdély is remélte, hogy meghívják oda; az egyházi kor­mányzó két testület időszerűnek vélte újból fel­venni a szervezés nagy munkáját, meg is kezdte a presbyteriumokon. De 186l-re 1862 követke­zett! E két év között Cs. űr az igaz, hogy semmi különbséget nem lát; de látott ám a zsinat és az egyházi főtanács, annyira, hogy a szervezés tovább folytatását tanácsosabbnak tartotta nyu­godtabb időkre halasztani. — Cs. urat hihetőleg buzgó szerelme vakította el! De hisz szint igy elvalának vakulva a b. Wohlgemuth-féle bizalmi férfiak is. Itt már az a kérdés, mit tanulhatunk ebből a históriai töredékből ? mert „história est ma­gistra vitae."

Next

/
Thumbnails
Contents