Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-08 / 10. szám

tessék bebizonyítani. Megengedem. Minden módot, minden alkalmat adok. De már ennyi férc elég. Mindent cikkíró gondolatrendje szerint tettem, logika'ját, mint lehetett, követtem. Bibliai locusokat nem alkalmaztam; mert azoknak használásában cikkiró elvtelennek és logikátlannak tart. Legyen tetszése szerint. Nincs itt helye, arról vitatkozni. Nevezzen megint a vádtól eltérőnek, a minek tetszik, annak. Én véleményére, kénytelen vagyok, nem sokat adni. Szavaiból finnyáskodás, elferditési törekvés tűnik ki: szavakban jeles, irályban tündöklő, cothurnuslépésü, tekintélyszerü. A beszéd lepergése nála alkalmi játék; hanem vele itt most ugy rnint a

gyermek, midőn a rokka kerekét pergeti: sebes forgása sugárfényt ád ugyan, de utána nem szaporodik a fonal, hanem összeszakadoz. Én az ily superior stabat lupus-féle föhatalmi irányzatoktól meg nem ijjedek: hanem ezen ellenem emelt vádakat szemtelen koholmánynak nevezem. Ki koholta? nem tudom. Erős meggyőződésem, hogy ki fog derülni. Azért az én kivánatom is az, hogy menjenek föl az irományok a két illető superintendentiára, — onnan jöjjön ide a helyszínére egy vegyes küldöttség, — ez vegyen kérdőre egygyül-egyig minden helv. hitvallású embert, Ajkán, — nézze meg az én anyakönyvemet is. Akarom, hogy kitűnjék a való: akarom látni, mik azok a részletességek a nékem tulajdonított legszenvedélyesebb türelmetlenségben, melyeket cikkiró itt épen oly névtelenekké tett, mint önmagát: akarom, hogy menjen az ügy a részrehajlallan igazság útjára. Végre a mit n.-geresdi egyezményre nézve mondottam, arra ez alázatos nyilatkozatom: Isten mentsen, hogy én a h. h. testületet szellemében sérteni akartam volna. Egyes ember, még ha sok is, nem az egész testület. Hanem való, hogy egyes emberek inkább szeretik a magok véleményét, sőt fájdalmát is, az egész testületbe bevinni, mint az egész testületnek nagy lelkét és felsőbb irányát nemes magok odaadásával követni. Innen eltérések. Ezeket értettem azon iratomban, melyet az ujrai ref. presbyteriumhoz írtam, midőn, mint most is, minden ok nélkül sértettem és méltatlanul bántalmaztattam. — Különben legyen ez is ama kívánt küldöttség vizsgálódásának tárgya. Döntsön az igazság, Kelt. Ajkán, febr. 24-én 1863. Kis János, ajkai ág. hitv. lelkész. SZARVAS, februárban. Szerény városunkról e lapok hasábjain alig volt még szerencsénk valami közleményt olvasni, ugy hogy, mielőtt a napi dolgokat jelenteném, tán jó lesz az ismeretlent pár szóval bemutatnom. Ez a Szarvas m. e. 20,000-nyi jobbára evangelikus, házi nyelvre vegyes alsóbb rétegeiben inkább tót ajkú, minden rétegeiben egyaránt hazafias, különben értelmes és szorgalmas polgárságtól lakott, a mellett egyszerű, csöndes, leginkább vallásos jelleggel imponáló város a Körös partján. De e zajtalan s fájdalom, még a vasút neszétől is megóvott helyet az alföldi művelődés nem utolsó fészkévé teszi a békési ev. esperesség szárnyai alatt itt virágzó főtanoda az ő 9 tanfolyamával, 14 tanárával, 400 felé járó növendékeivel, s több mellékintézetével, minők a rajz-zongora- és énekiskolák s egy tanitópraeparandia, és teszi szellemirányával is mely nem egyébben mint abban pontosul, hogy növendékeiben müveit embert, magyar hazafival egyesítsen. A polgárokat a tanodához általában tenni kész kegyelet, a tanulókhoz pedig, mint kik külsőleg is elég művelten viselik magukat, oly valami szivélyesség viszonya köti, mintha nem idegenek, hanem családtagok láttatnának bennük. Áttérek immár a napi dolgokra. Az itteni 100 tagú ev. egyházképviselet (mely tűlnyomó számmal szintén tótajkuakból áll) febr. 17-kén gyűlést tartván, szép számmal ugyan, de mégis tetemes kisebbségben levő tiszta-magyar ajkú családokat kedvesen lepte meg azon egyhangúlag hozott határzattal, hogy számukra az egyház költségén rendes magyar elemi-tanodát állított föl, igy nagyrészt fölöslegesekké tevé az eddig szükségből használt magániskolákat. Ezen fölül a város különféle részeiben már létező 9 néptanodához (hol a magyarnyelv csak mint tantárgy fordul elő) még egy 10-iket csatolt. (Mellesleg szólván, a városbeli tiz néptanodának szanaszét a határban ugyanannyi tanyai iskola felel meg.) A címzett képviselet azonkívül fölhívta a várost, hogy ennek felügyelete alatt és költségén letesittessék valláskülönbségi tekintet nélkül egy oly polgárlanoda, melyben a tanodákból már kifogott kéz- és földmíves ifjak életre tartozó ismeretekbe s ügyiratokba (kellő tekintettel a magyar és tót nyelvre) vezettessenek be a négy-négy hidegebb hónapokon át, honnét neve „téli iskola,'- mely is működését a többi hónapokban vasárnaponkint szövendi tova, mint „vasárnapi iskola1

" A gyűlést, melyben e tiszteletreméltóhatárzatok hozattak, a tanodák cselekvő barátja, a köztiszteletü lelkész Haviár Dániel vezette mint elnök. — Megemlítendő, hogy: a magyar elemi tanodára a kisdedeket előkészíti egy alapos képzettségű tanitó vezetése alatt az ovoda, melyet 1 évnyi elakadás után c napokban T elessy József orvostudor hazafias buzgalma élesztett leginkább föl. Összemüködik ez ekkel az egyletileg föntartott s jelen év óta több osztályú leánynövelde, melyben 2 nevelőnő mellett több gymn. tanár is tanít, s mely már is oly szép elismerésnek örvend, hogy előkelőbb vidéki családoktól is igénybe van véve. Nem hallgathatom el a Benka Gyula tanár úr vezetése alatti férfidalkart sem. Ez szintén csak néhány hónap előtt ugy alakult meg, hogy néhány énekértö tanárhoz énekgyakorlási órák céljából más lelkes férfiak csatlakoztak polgárok és hivatalnokok sorából. A férfidalárda eddigi nyilvános föllépései az ev. magyar istentisztelet alkalmaira szorítkoztak. Végre szellemi haladásunk eme mozzanatai közé sorolom azt, mi főiskolánk s városunk számára a belső mellett egy kis külső emelkedést is ígér. Ugyanis méltóságos t. báró Podmaniczky Frigyes úr, mint 20 *