Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-01 / 9. szám

kiindulási alap is csak az előzött körülmények szükségszerű következményeként tűnik föl, mely fordulat és átmeneti pontul szolgál az események tovább fűződésében. — Az összes emberi viszonyok és cselekmények vizsgálatánál azok kiindulási alapját, és végcélját keressük, honnét származnak és hova törekesznek azok ? E két végpont között határozódik az emberi szellem munkássága, e között közeledik feladatához, vagy távolodik attól minden ember képessége, körülményei, és jelen szükségeinek érzete szerint. De mig egyrészről nincs tisztában azon alappal, melyet méltán munkássága első kiindulási pontjául tarthat, s másrészről mig tisztán tudatára nem emelkedett azon célnak, mely törekvéseinek végpontját képezi, s igy cselekvéseinek határozott irányt ad, addig a szellem az óra ingójához hasonlóan erőszakolt egyensúlyban ingadozik ide s tova azon benső nyugtalansággal, melyet rendeltetése be nem töltésének érzete okoz. Igaz ugyan: — a tapasztalás eléggé bizonyitja! — miszerint lehető hogy az emberi szellem egy bizonyos állásponton megfenekeljék, s a tovább haladásról lemondva, erőinek kifejtését bizonyos előre megállapított határok közé szorítsa; ámde ezen önképességeiről lemondás, a szellem saját szabadságának önmaga által való meg tagadása nem mindenkinek áll hatalmában s tán egy embernek sem rejlik eredetileg természetében. Bár a világtörténetet egyes egyének miliárdjainak szereplése alkotja, kiknek mindegyike saját szellemétől lelkesitve, sajat érdekei által vezettetve cselekszik, de az érdekek és cselekvők végnélküli különbözőségeinek dacára is mind ezen szellemek egy nagy közös irányban haladnak előre, azon közelebbi célok, melyekre törekesznek, egy végcélban folynak össze. Ezen közös irányban haladás, s a különböző törekvések rugói összesen képezik az erőknek egy nagy egyesületét, vagyis inkább egy egyetlen erőt, melyet az emberi nem erejének, vagy helyesebben egyetemes közszellemének nevezhetnék, mely elrejtve a századokban vezérel és uralkodik. A gondviselésnek, az erkölcsi világ eme napjának uralma alatt késziti elő e szellem az embervilágot folytonos munkásságára s rendezi az eseményeket. Miután szerző az itt röviden közlött értelemben a föltett kérdést körvonalozta s kijelölte azon irányt, melyben megfejtendi, annak tárgyalására megy át, hogy miben áll általában a reformátio lényege s közelebbről Luther reformatiojának jelentősége? Molnár Aladár. HOMILETICAI KALÁSZOK. II. Oculi vasárnapra rendelt Evangélium: Lukács XI. 14—28. Bevezetés: Esaiás 5, 19. Azok kik ezt teszik, — méltán j a j-t érdemlenek. Avagy az ember, ki Isten képére teremtetett, az ember, — a ki mindent elvesztett, ha a jóhoz való szeretetet elvesztette, — képes volna e azon jót (az Istenséget) mely számára a legjobbat kész nyújtani, — megvetni, gyűlölni ? Igen. A böjti időszak tanúskodik erről. A mai evangyéliom tanúskodik erről. Krisztus ellenségek között áll! Mily magasztos ő, — mily megvetendök ellenségei ! A Krisztussal való ellenségeskedés. I. Igen esztelen. II. Igen vétkes. III. Igen kárhozatos. 1. Rész: 1. A beteg ördöngös és néma. Máté (XII, 22) azt is feljegyzi róla, hogy v a k is volt. Krisztus minden szenvedéstől meggyógyítja. A meggyógyított beteg— és övéinek öröme, hálája. Az egész nép igen természetesen csodál kozék. — Értjük e csodálkozást, értjük a szeretetet, a ragaszkodást, melylyel a megmentettek Krisztuson csüggöttek — de az feltűnő, hogyan akadhattak fel ellenségei, s hogyan mondhaták (v. 15.) holott Krisztuson nyoma sincs a setétség országának. Hogyan vádolhatták akkor, mikor jót tett, — s hogyan ilyen váddal, holott olyat cselekedett ! 2. Ez az ellenségeskedés, — valamint a Krisztus elleni minden gondolkozás, — méltán esztelennek mondható. Ilyen ellenségess éggel telvén meg az ember Krisztus ellen : kábaságról tanúskodik. Az ilyennél a setétség a világosság, — ellenben a világosság — setétség. Kivitel; — az ellenséges érzelem még a legjobbat is rosznak tudja és mondja. Ez esztelenség. II. Rész : 1. Nem vétke s-e , az ártatlant üldözőbe venni? Itt az isteni, mennyei atyának küldöttét, az üdvözítőt kisérti és üldözi a hitetlen tömeg. Nem vétek e fénye előtt szemet hunyni, hogy ne lássuk tetteit; nem vétek e szavait hallani sem akarni ? Hajdan is voltak isteni küldöttek. Itt Isten egy szülött fia áll, — a kiben az Atyának 17*