Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-02-22 / 8. szám
sott; ámultát betudva tanácskoztunk. Én kérdém őt mint jobb lelkemet, s ö felelt mint jobb lelkünknek felelni szoktunk. Mi volna mai napon a teendő ? mint kellene ezen missiót, melyben én vezeklek, a magyar ev.ref. anyaszentegyház dicsőségére virágzóbb állapotra emelni, hogy már nekünk is lenne majd a történelemben egy dicső mü fentartásaért helyünk, s ne látszanánk aludni a reformatio művének legalább kedvelésiben sat. ezek s több hasonlók valának beszédünk tárgyai. Eszmét cseréltünk a felett is, hogy a hazai egyházkerületek biztosításán kivül mint kell mindenkép megnyernünk az ügyre nézve a gazdag angol missiotársulatok pártfogását, melyért nekem, mihelyt ügyünk olt ismeretes lett, folyamodnom kelletik. E tárgyról már Pesten értekeztünk volt dr. Ballagi és főtiszt Török úrral s ha jól jut eszembe Szász Károlylyal is. Mindjárt irt Angliába egy tanár ismerősének Révész Imre, ki nekem annyi önerőt, bizalmat adott; ki tudományát, tapasztalatait, menynyire rövid idö alatt lehet, egész lelkét közölte vélem s kit én lelkemben ugy bírni, mint egy feledhetetlen s munkás, éltünket beárnyaló szent gondolatot: meg nem szűnhetek. Nov. 24. 1862. Czelder Márton. FIGYELMEZTETÉS. A külföldön levő vagy oda kimenni szándékozó theologusoknak szolgáljon tudomásul egyszerre mindenkorra, hogy a bányakerület a kebelében született és lakozó minden theologusnak addig mig ez a külföldi egyelemek valamelyikén tanul félévenként 25 ftnyi stipendiumot juttat. A stipendium megadása következő feltételekhez van kötve: 1. Hogy folyamodjék a suprens utján a kerülethez s folyamodásához csatolja a) gymnasiumi b) theologiai c) candidaticumi bizonyítványait hiteles másolatban. Ki a candidaliumot a bányakerületi suprens előtt le nem tette az nem részesülhet a bányakerületi stipendiumban. 2. Külföldről köteles félévenként hiteles bizonyítványt küldeni arról hogy valamely egyetemen csakugyan iinmatriculálva van, egyszersmind azon tudományok sorát, melyet minden félévben hallgat. 3. A stipendium csak a külföldi egyetemen töltött első félévről szóló bizonyítványok beküldése és annak hogy a második félévet is küntölti bebizonyitása után utalványoztatik és pedig azonnal két semesterre 50 fltal, mely az illetőnek helyébe küldetik. Pesten, febr. 10-én 1863. Székács József, superintendens. Jelentetik, hogy néhaint. Placsko István főesperes és lelkész által szláv nyelven készített „Iírestansky katechismus" citnü népiskolákban használt könyvecske hetedik, újonnan átnézett, megbővitelt kiadása elhagyta a sajtót s a megrendelőknek azonnal elküldethetik. Az illető t. t. lelkész és tanító urak tehát, kik e könyvecskét egyházaik számára megrendelni óhajtanák, arra kéretnek, hogy ,,t. Placsko Istvánné"ra cirnzelt bérmentett leveleiket Szarvasra küldjék. Nagyliszleletii Nagy Sámuel, szabadszállási lelkész és solti ny. föesperes f. hó 13- án meghalt. Béke lebegjen az áldolt emlékezetűnek hamvai felett. Gallia Fülöp kecskeméti könyvárusnál s általa minden hiteles könyvkereskedésben kapható. „N é p s z e r ü k ö 11 e in é nye k" Zih Károly tiszn-sassi nép!anil6t.61 ára 80 kr. 180 lap. Kéretnek a lelkész és tanító urak e könyvecske terjesztésére. U J Ív Ö N Y V E K. A szerkesztőségünkhöz beküldött s legközelebbről ismerlendő uj müvek közöl, előlegesen bemutatjuk a következőket ; 1. Lélektan, mint gymnasiumi kéziköny. Irta Vandrák András, az eperjesi ev. collegiumban a bölcsészet rendes tanára, a m. t. í. 1. tagja Harmadik újonnan szerkesztett és javított kiadás. Eperjesen, kiadja Rosenberg S. 1863. 2. Ingyen tanitó Francia nyelvmester. A francia nyelvet szmtoly könnyen, mint alaporan megtanulni kivánó magyar ifjaknak ajánlja Brassai Sámuel. I. Rész. Az alap és bővített egyszerű mondat. (A kékkönyvtár XIV. füzete). Ára 1 frt 60 kr. Kolozsvárt, Stein János erd. muz.-egyl. könyvárus sajátja 1864. 3 A kis Andor és Zoltán könyve. Elemi magyar olvasókönyv. Mindjét nemű népiskolák első és második osztályainak használatára. Irta P^neél Ferenc (Tizenkét csinos fametszü keppel.) Ára kemény kötésben 50 kr. Kolozsvár Stein F. tulajdona 1862. 4. Képek » hazai történelemből. Gyermekek számára szerkeszté TVteezos János. Ára 50 kr. Kolozsvárt, 1863. Stein J. sajátja. 5. Állattan. Elbeszélő modorban és versben. A népiskolák számára készíti Pánczél Ferenc. I. Rész : honi háziállatok. 11. Réhá: honi vadállatok. Amannak ára 16 kr, — ezé 30 kr. Kolozsvárt, 1862. Stein J. sajátja. 6. Theoíogische Briefe au die Gabildeten dfir deutschen Natíon von Richárd von der A!m. Dritier Band. Das neue Testameni. ZwóHe Abiheiluug Leipzig, Verlag von Ottó Wigand. 1863. 8-adrét lap.