Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-02-09 / 6. szám

got nyakába vállalni. — Kérdjük, mind ez hova vezet? Oda, hogy, vagy a segédlelkész lesz hit­vány pap, ki előtt a szent hivatal csak modus sustentandi lesz, kivel aztán egyik vagy másik gyülekezetet megveri a nagytiszteletü tractus; vagy az iskolás növendékek satnyulnak el keze alatt, miből aztán azon gyülekezetnek, és köz­vetve az egész hitfelekezetnek lelki kára követ­kezik. De még a szegény tanítókra is s általuk is­mét az egyházközségekre káros hatású a káplán uraknak tanítóságra alkalmazásuk. Ugyanis ugy tapasztaljuk, hogy többnyire a jövedelmesebb egyházak lelkészei látják él magukat segédekkel, mert hiszen ők nemcsak öregség s tehetlenség, hanem sokszor kényelem okáért is káplánt tarta­nak. Ha már egy ilyen egyházból a tanító a káplán által kiszorittatik, mi pedig — mint már néhány példát tudunk — a tanitó hibája vagy megbocsátható botlása miatt is megtörténik: mit fog az ilyen tanitó tenni egy kisebb jövedelmű egyházban? Nem fájdalmas érzést támaszt-e keb­lében azon tudat, hogy ő — ki magát a legsanya­rubb életpályára szánta el — ily méltatlanul lakol ? nem veszti-e el kedvét? a szorgalom nem keves­bíil-e meg lelkében? és csoda-e, hogy azon egy­házban, melyben aztán tanítóskodik, többé nem leend világító és melegítő nap, mely a gyönge növényeket ápolja s neveli; hanem csak oly csil­lag, mit látni lehet ugyan, de jótékony hatását érezni nem. Az ebből következő lelki kárnak va­lóban nem a szegény tanitó oka, hanem azok. kik az ily történeteket megengedik, sőt igaz­gatják. Gyakran megtörténik az is, hogy közbe­jött paphalálozás, vagy más ok miatt a tanitó se­gédlelkész más egyházban nyer segédi vagy épen hitszónoki alkalmazást, ily esetben aztán tanítói állomását s a reá bízott iskolát elhagyja, a nél­kül, hogy növendékeit jól fölismerhette volna. Vájjon ily esetben mit sajátíthat el tőle a tanít­vány ? hát ez ismét nem az egyháznak szellemi kárára leend-e ? De magára az összes papi testületre is felette veszélyes az, ha a segédlelkész egyszersmind mint iskolatanitó szerepel, mert ez által a papi­tekintély — mi, fájdalom! nálimk most is csekély lábon áll — egészen aláásathatik. Nem is em­lítve azon mindennapi súrlódásokat, miknek ál­talában a tanitó és igy a segédlelkésztanitó is ki van tétetve, csak azon esetet hozzuk fel, mi a mondottak szerint igen könnyen megtörténhetik: ho gy a segedlelkész a gyermekekkeli bíbelődés miatt magát illően ki nem képezhette, vájjon nem örökös gyalázatjára szo]gál-e az az összes papság­nak, különösen pedig azon egyházmegye papjai­nak, melyben az ilyen tanítókból lett lelkészek hivataloskodnal^, ha azoknak tudatlansága s avat­lansága a tisztes lelkészi karra a világnak ezen ítéletét mondja: hát mind ilyenek a kálvinista papok? mit, fájdalom, közülünk többen szemé­remmel tapasztaltak. Még több veszélyeket is lehetne felhozni,* mik a segédlelkésznek iskolatanitóságrai alkal­mazásából a hitfelekezetre, sőt magára szent hí -tünk hirdetésére károsan hatnak; de az elősorol­takból is eléggé kitetszik, hogy — bocsánat a kifejezésért — egy lóra nem való két nyereg. Tudjuk mi, hogy mindezeket a n. t. egyház­kerületek s megyék kormányzói már régen repu­tálták ; tudjuk legalább, hogy a tiszántúli egyház­kerület törvényt hozott, miszerint segédlelkész egyszersmind iskolatanitó nem Jehet: azonban ezen törvény sok egyházmegyére nézve holtbetű maradt , s különféle okok miatt mellőztetik. Mondatik jelesül, hogy a szegény káplánnak, — kit sem szülei sem mások nem segítenek, — anyagi szükségeit máskép fedezni nem lehet, hanem csak ugy, ha tanitói jövedelmet húznak. Köszönjük szépen az ily gondoskodást, mi által azért, hogy egy embernek fényes csizmája, sujtásos dolmánya legyen, százaknak sőt ezereknek lelki, sok csalá­dos tanítónak mind szellemi, mind anyagi jólléte nemcsak kockáztatik,de egyenesen romlása eszkö­zöltetik. Mi annyit mondunk e tárgyban : a se­gédlelkész, főnökénél kap kosztot s egyéb el­látást, és csupán ruhaneműre van szüksége. Igaz ugyan, hogy azon csekély pénzbeli honorárium, mit a főnöklelkész káplánjának szokott fizetni, ez idő szerint igen kevés a s. lelkész rnhaszükség­leteinek fedezésére; de vájjon a t. főnök urak, a fizetni szokott 50 — 60 váltó frtot nem emel­hetnék-e feljebb. — Nagyon tiszteljük a t. főnök urakat, de tiszteletünk mellett felkérjük, hogyha ők stolaris fizetésüket feljebb emeltetni kérvén, azt a vallásfelekezet megadta, ők is káplánjaik

Next

/
Thumbnails
Contents