Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-28 / 52. szám

séget képez, kitűnik ha meggondoljuk, hogy a katholicismus eljárása tulajdonkép visszavonulás a világgali csatából. Ugy jön ki, mintha erejét elégtelennek érezné a világ teljes megjavítására, s elfordul tőle; ha az egészet nem bírja áthatni = meg szentelni, legalább egy részt ment meg, s alakítja a clerust. A protestantismus ellenkezőleg bele megy a világi életbe, azon céllal, hogy az egészet áthassa, s az egyház minden tagját oly jó keresztyénné tegye, a minővé lenni kell. Es igy midőn ez eljárással a hierarchia válaszfala leomlott, a protestáns egyházban néma lelkészek lettek laicusokká, hanem az egész laios szándékozlatik clerussá tétetni, az az oly képesítetté és jogosítottá a Krisztussali egyesülésre, mint ott a clerus volt, vagy legalább lenni akart, és mondatott is. A protestáns egyház e törekvése kétségkívül küzdelmesebb, s tán lassabban is célra vezeíö; de hogy magasztosabb, keresztyéniebb-e ? az olvasó megítélheti. A katholicismus külsőségekben merülése leginkább mutatkozott azon tanban , hogy az egyes szent cselekményekkel, mint operatumokkal, az üdvre önmagukban hatásosokkal Isten előtt érdemet lehet szerezni. Ez ellenében kimondá a protestantismus tartalmi elvét: „egyedül a hit idvezit." E tannal a vallásos életet igaz bensöségébe emelte, bár meghagyta a jócseiekedetek szükségességét is, de csak mint a hitből folyó erkölcsi kötelességek gyakorlatát. Innét a jócseiekedetek értéke az üdvre nem önmagukban van, hanem azon érzületben, azon hitben, melylyel elkövettetnek, Innét az urvacsorában is egyesülnek a hivők Krisztusban, de szellemileg, hittel csatolják azt magukhoz, gondolat és érzelemben olvadnak vele együvé, s nem érzéki testét veszik magukhoz mint amott, a transsubstantiatio tana értelmében. A reformatio az ,,egyedül a hit általi idvezíilés" tana\al, mint mely szinte a szabad vizsgálódás elvéből következik, legszebben fejezi ki a gyülekezet és minden egyes tagja vallásás életének önállóságát. A vallás bármely szent igazságai is csak ugy boldogiihatnak engemet, csak ugy eszközlik lelki megnyugvásomat, az az üdvösségemet, ha azok egész lényemet eltol tik , ha hitemben élnek. A valla's csak akkor emelkedik életemben munkás, uralkodó hatalommá, ha igazságai lelkemmel, egész énemmel egyé forrlak. Bár mily hatalommal szentesítse is igazaknak az egyház egyszer megállapított elveit, és bár mily erélylye! szerezzen is azoknak a társadalomban érvényt, sőt tiszteletet, de ha azok igazsága iránt tagjaiban hitet nem birt kelteni; ha valódiságukat tagjainak meggyőződésévé nem bírta érlelni, azon eszmék csak a papiroson irott malasztok maradnak, élettelen hetük, s az egyház lehet bár mily nagy és hatalmas, de híveit megnyugtató, idvezitő egyház nem. A protestáns egyház nem is állitá soha, és nem állithatja, hogy eddig formulázott hitelvei a megállapított alakban változhatlanok, és örökké ugyanazon formában igazak, mint p. o. a katholicismus, hanem a hit általi üdvözülés elvével kimondá, hogy a vallás igazságai a gyülekezet tagjainak hitében, szellemében élnek, ott idvezitnek , s azon szellem elörehaladádásában, kifejlődésében fejlenek, a vallásos eszmék is. Természetesen, a fölmutatott eszméken létrejött egyháznak is egészen más mind belszerkezete, mind a világhoz s világi hatalmakhoz \aló viszonya is. A szabad vizsgálódás és egyetemes papság elve szerint az üdvre minden tagok egyenjogositotlak, ha egyenlőn hittel ölelik magukhoz a Krisztust: levén az egyház organumai sem csupán a papok , hanem szervezetébe és igazgatásába közvetve vagy közvetlenül minden hivő befolyhat. Itt az egyház csak min a belső láthatatlan szellemi egyháznak nyilatkozata fogatván' föl, nincs szükség az egész egyháznak külsőleg is egy fö alatt (p. o. a pápa) központosítására, az egészet egybe tarló fö a hivők lelkületében, hitében élő Krisztus. Söt az egyház e fölfogásával lehető, hogy a külső egyház szervezetébe a fejlettség kisebb vagy nagyobb fokán állva, vagy kül körülmények szerint idomává különbözöleg részlegesülhet a nélkül, hogy ezért megszűnnék egy protestáns egyház lenni. Az ily értelemben megalakult egyházzal lehető, hogy az sem államnak alávetve nincs mint a keleti, sem annak fölé nem nehezedik mint a romai, hanem mint önálló üdvintézmény megfér annak kebeleben, a nélkül hogy status in slalu volna. Íme azon alapelvek, melyeken a két egyház főn áll, s a mely elvekben van ugy egységük, mint egymástól különbözésük. A többi részletek, és eltérések közelebb vagy távolabb ez elvekből folynak, s ezekre vihetők vissza. A két egyház álláspontjának áttekintésével oly tisztán tűnik szemünk elé a köztük létező viszony, hogy az olvasó önmaga beláthatja. Láttuk, hogy a romai egyház lényegesen a tekintély, a protestantismus lényegesen a szabad vizsgálódás és egyetemes papság elvén alapul. Amott a vallás igazságai túlnyomóan külső érzéki alakjukban fogatnak föl, túlnyomó a mythicus képzet, a protestantismusban inkább a gondolat egyetemességében, a tudomány formájában képeztetnek ki, s a hit bensöségére emeltetnek. Mind a két állásponton alakult egyház jogosított azon vallásos tartalomnál fogva, mely mindkettőben közösen keresztyéni, és pedig jogosítottak mint egymáson kivül létezők is. A protestáns egyház jogositottságát a lölebbiekben már megkisérlém kimutatni. A protestantismus mellett a tekintély elvén nyugvó katholicismus jogositoltsa'ga abban áll, hogy a ker. emberiségnek még mindég nagy része van, és Isten tudja még meddig leend, mely vallásos megnyugvását Önvizsgálódása folytán megszerezni, vagy nem képes vagy nem óhajtja, s ezt üdvözíti az egyház tekintélye, melyhez gyengesége érzetében bizalommal rakaszkodik. Részemről ugy vagyok meggyőződve, hogy mig uiind a két egyháza ker. emberiség vallásos szükségeinek kielégítésére alkalmas leend, addig mindegyik szükséges' és egymás mellett főn fognak állni.