Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-14 / 50. szám

szülőben , s bátran mondhatjuk , miként az itt történtek mindenkit, s várakozás felelt kielégítenek, s az ünnepély nagyszerű hatását a jelenvoltak emlékéből áz idő sem egy könnyen fogja kitörölni. Az ünnepély megtartására kitűzött nap délelőtti 11 órakor az egyház megye köztiszteletben álló s. gondnoka, esperestje, s az ünnepelt agg férfiú élén, indult a nagy számú gyülekezet a lelkészi lak udvaráról a már fedél alatt álló uj templom falai közzé, melynek belseje ez alkalomra rögtönzött ülőpadok s szószékkel berendeztetett. Az isteni tisztelet a 37-dik dicséret két első versei eléneklesévei vette kezdetét, mely után az ez előtt néhány hetekkel alakult n. szalontai dalárda öszhangzalos éneke zendült meg , á a szószékre lépett egyházi férfiak beszéde közötti szünet id.'je alatt is folytatólagosan s jó sikerrel a nevezett dalárda működött. Az ünnepélyt megnyitó énekek elliangoztával, szó­székre lépett az egyházmegye espereslje nt. Osváth Imre ur, buzgó hálát emelve az egek urához elsőben is azért, hogy az e helyen települt kisded gyülekezetének kegyel­mesen megengedni méltóztatott a több századok viszontag­ságait kiállóit, s ma már romokban heverő szentegyház he­lyett, egy ujabbnak építtetését; annak utánna az ünnepelt agg lelkész 83 évekre terjesztett hosszú életéért, s 52 évi közhasznú hivataloskodhatás által vele éreztetett nagy ke­gyelemért. Áldást könyörgött végre istentől a haza nagyjaira, a prot. anyaszentegyház őrállói. lelki pásztorai s tanítóira s a kisded gyülekezetre, melynek kebelében agg szolga­társunk 50 évi nyugalmas iakozás békéjét élvezte. Szószékre lépett ezután a szalontai egyház közked­vességü lelkésze tanácsbiró Nagy Sándor ur, s felvevén alap igéül 3. Móz. XXV-ik r. 10. versének kezdő szavait: „az ötvenedik esztendőt megszenteljétek" nagyhatású szó­noklatában fejtegette az 50-ik év megünneplésének haj­dani jelentőségét, s mai célját, mely nem más, mint azon ál­dások s jótétemények emlékezete s felelevenítése , me­lyek ily hosszura terjedt hivataloskodási idő alatt életünkre kiáradnak. Mintha a mult század támadt volna fel sírjából, s szó­lott volni ezen uj századhoz, épen ily megható benyomást gyakorolt a gyülekezetre a mull század emberének szó­székre lépése s megszólalása : a buzgóság lelket emelő hangján rebegett ő mindeneknek elölte hálát, a véle, mint az ur méltatlan szolgájával közlött nagy kegyelemért, mely éleiét annyira nyújtotta , hogy abból az ur anyaszentegy­háza építésére félszázadnál több maradna fenn , s midőn a testben s lélekben korához képest még mindig elég erős agg lelkész vékony ezüst hangján mélyen elérzékenyülve, szemeit istenhez emelve, s mintegy átszellemülve ekkint imádkozott — ,,mivel, óh mivel érdemeltem óh uram ! hogy engemet, méltatlan szolgádat, ennyire felmagasztalnál, ki­sebb vagyok minden te jótéteményidnél s irgalmasságidnál, melyekel velem cselekedtél; mostan , óh mostan bocsátod el szolgádat békességgel, már most örömmel halok meg, mert látták az én szemeim már itt e földön is az éh meg­dicsőülésemet/' — nem volt sziv, mely meghalva, s szem, melyben köny csilláma ne rezgett >olna: áldást kért vé­gezetre 52 évi hivalaloskodása alalt a keresztyének társa­ságába beavatott, s a hit és szeretet Iánczával egyesített minden híveire s az egész gyülekezetre. Az ünnepély templomi része befejesztetelt egy kisded keresztelésével, melyet n. t. Hajnal Ábel ur teljesített, s melyre egy alkalmilag előfordult eset szolgált alapul. Nem hagyhatjuk érintetlenül, miként a gyülekezet áldozatkész buzgalma az építkező anti egyház közszüksé­gei fedezésére 80 uj ftot eredményezett. A templomból a.gyülekezet-a már felszerelt sátor alá vonula, hol az ünnepelt lelkésznek debreceni rajz-tanár Kallós Kálmán ur által művészileg rajzolt, s megszólalásig hü arcképe a legkedvesebb meglepetést nyújtotta. A mintegy 300 terítékű ebéd ideje alatt, melyben egyébbiránt a gyülekezet minden tagja kisebb nagyobb mértékben részesült, a szalontai dalárda, a gyulai s szalon­tai hangászkar felváltva tartotta folytonos derültségben , a közönség különben is élénk kedély hangulatát: és itt ön­kényt merül fel azon kérdés, hogy miután ily széles alapra fektetett ünnepély anyagi részének előállítása, egy sze­gény sorsú falusi lelkész összes vagyoni állása feláldozá­sát kövelelné, honnan, s miből merítettek ily nagyobb mér­vű külrendezés költségei ? a testvéri szeretet, egyes hit­rokonok áldozatkészsége, s felekezetességen felül emelke­dett érzelmek kiapadhatlan forrásából, melynek bősége annyit eredményezett, hogy abból az ünnepélyt rendező biz'ottmány az anti egyház részére is jelentékeny összeget juttathatott. Emelték az ünnepély hatását s nagyszerűségét, azon alkalomszerű pohárköszöntések, melyek hosszú sorát se­géd gondnok ur nyitotta meg az ünnepelt férfiura vonatko­zott loastjával. Utánna tanácsbiró tek. Lovassy Ferenc ur, e megye s. gondnoka, mint a haza egyik legnépszerűbb polgáraért ürített poharat. B. Sebesi lelkész, Tomka Károly ur, az ünnepély em­léke örökítésére egy az alkalmi versek színvonalán felül­emelkedett szép költeményét szavalta el, melyet azonban, nem levén kezeink közt, az olvasó közönségnek be nem mutathatunk. Az ünnepélyt, mintegy pár óráig tartott, élénkség s általános jó kedv által fűszerezett nemzeti tánc fejez­te be. — De talán kérdheti valaki az olvasó közül, hogy az anti egyház agg lelkésze, kinek munkássági köre szeren y egyháza határain kivül nem terjedt, mivel érdemelte ki még is e. megyéjétől e nagyszerű kitüntetést, melyre csu­pán az anyaszentegyház világító szövétnekei, a haza s cin -beriség szent ügyének apostolai tarthatnak méltán, s ki­lólag igényt ? ki hivatalát több mint félszázadon keresztül annyi hűség, lelkiisméret s önfeláldozással kcZelte], I i ily hosszú időn keresztül, jutalomnak Sím nevezhető cso\ lv 100*

Next

/
Thumbnails
Contents