Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-07 / 49. szám

tehetségeinek kifejlettségével teremtetett, csak képességgel mindazok felfogására g eltulajdonítására, melyek az ember miségével annyira természetes, átalános lépcsőzetes fejlődés után, ma már annak vívmányául dicsekedéssel ismertetetének el. A minden bölcseség egyedüli kulfeje ugy jelenti ki magát az ó testamentoinban, mint ez legalkalmasb volt arra, hogy öt ugy ismerjék az emberek mint atyát, ki üdvmunkáját eleve elhatározta s attól soha el nem tér, söt minden események föbülcseségévei megegyezöleg intézése állal annak bevégzésén munkálkodik az ember boldogságára. Es ha bölcseségéböi folyó volt a kijelentés misége, nem lehet gondolnunk, hogy a miként is nem hozzá legméltóbb volna. A minő volt az ős időben az emberiség egészben értelmi fejlődésére nézve, olyan ma a gyermek egyénileg. És ha a sz. irás legtökéletesebb volt az emberiség gyermek korában, annak általános nevelésére, amit pedig igaznak ismerünk, hogyan tagadhatnók akkor, hogy a gyermek növelésére is leginkább helyes a szentírás maga. És mégis a sz. írást az oktatás menete, lépcsőzetessége miatt nem adhatjuk egyenesen a gyermek kezébe, hanemha a tömkelegbeni eltévelyedést, mely pedig természetes következménye volna ez eljárásnak, kifelednök. A sz. írásra nézve is igaz az, mi más tárgyaira az ismeretnek. Itt is szükséges előbb az anyaggyűjtés. Itt is a tárgy uiiy tűnik fel előbb a mint az van,a feltűnés oka és mikéntié későbbi. A szentírás már tartalmára is felette bő, hát még a tartalom hüvelye, ama sok hely s időszerűség. Kétszáz éves igazságok ezek, ilyeneknek bizonyitá azokat Hübner János — (szül. Türchauban, nem messze Zittautól 1668, márc. 17.-J-1731 márc. 31.) — csaknem minden mivelt nyelvre számtalanszor lefordított bibliai történetei megírása által. Az ö kidolgozása folytán készültek a többi bibliai lörténetek kisebb nagyobb szerencs ével az anyag kiválasztgatásában s a modor eltalálásában. A Hübner bibliai története már ma, inkább előnyére a haladásnak, kifogyott legalább vidékünkön. Voltak kegyes férfiak, kik ennek hiányát pótlók, ujakat adtak ki. Messze vezetne azok felöl tüzetesen szólni, kiváltba az egyes törtenetek fametszetek általi érzékitéséről is szólni akarnánk, vagy a hasznos tanítások helyét elfoglaló versekről, melyek soha sem adják vissza azt, a mit épen jobban akarnának előtárni. Mert ki ne ismerné be annak hasznát, ha az érzékre lehető módon igyekszem hatni: ha az emlékező tehetséget a gyermeknek kedves verssel erősítem. Ámde a vallás teljesen kielégítő az érzékités azon fokán, hova a gyermek s saját magam gyarlóságaért kell alávonnom. A költő pedig szerényen hajlik meg a biblia nyelve előtt s mintha hallaná János ap. zárfenyegetését, annak szavait használja szószerint; és ha hatásra számitolt, nem tévedett. — De volt e tankönyveknek ezeken kivül még más hiányuk, mely most tűnik fel; ezelőtt nem jővén olyasmi az embernek csak gondolatjába sem, s e hiány ama nagy bizodalomban, melylyel azt a tanitók kezébe letevék, adván azoknak teljes szabadságot, s előre feltételezvén azokban a tapintatosságot s készültséget.' Most e hiányon segitve van azon szent lélek sugalta határozat által: a tanitó számára készíttessék minden kézi könyvhöz vezérkönyv is. E határozat üdvös volta tagadhatlan, bár mely tudományra, de leginkább a vallás oktatásra nézve. A vezérkönyv, legyen az bármely tudományról irt, magába foglalja a kézikönyv tartalmát, a tartalom követelte tanmódot és modort; a tantárgyat szabadon kezeli azon célra, hogy a növendék szabatos előadás által a tanlételek felfogására, megértésére képesittessék. A vallásoktatásra készített vezérkönyv nem járhat szabadon az egyéni felfogás szerint, sőt igenis lekötött azon célra, hogy minden történet egyenkint Isten folytató munkáját tükrözze elö az ember erkölcsi nemesítése körül, az egész történet pedig kitérés nélkül tárja elö azon eljárását az örök bölcseségnek, mely szükséges volt arra, hogy a világ az üdvözítő megjelenésére, tudományának mint égből alászálltnak elfogadására előkészíttessék, ezek felett bírnia kell még, természetesen mindazon tulajdonokkal, melyek tőle mint vezérkönyvtől követelendők. De épen ez okokból a kijelentett vallás nyomán s annak megállapított tana szerint készült vezérköny akkor lesz s lehet valósággal elfogadott, ha arra a tökély bélyegét egy egyházi testület mondá ki. Minő legyen a vallásoktatásbani vezérkönyv ? Erre igy felel a halhatlan Niemayer: „Ha a vallástanítás végcélja , hogy ne csak higyjük annak tanait s ismerjük parancsait, hanem hogy a vallást, melyet atyáinktól örököltünk, s melynek szent felavatás folytán vagyunk lekötelezettei, mindenek feleit drágának és sértetlennek plántáljuk be a gyermeki kebelbe : ugy tanítsuk azoknak magát a bibliát. De 1. Maradjunk kezdettől végig híven a történet fonalán. 2. a mit a természet s józan értelem tanít Istenről s vele való viszonyunkról, ne választassák el soha élesen attól a mi ugy tiinik elö, mint közvetlen isteni kijelentés. 3. hit s erkölcs álljanak egymással a legszorosb öszszeköttésben,[egyik a másikát világosítsa, támogassa. 4. ne kezeltessék tudományként. 5 Gondosan ellegyen választva a lényeges a lényegtelentől, az örök igazság az idö s helyszerütöl. 6. legyen fokozatos menetű ! Sokan vágynák, kik a vallást gyermekeknek tárgyalni nem tartják helyesnek, hanem utasítanak, hogy életünk s tetteink által csepegtessük azt be a gyermeki szívbe. Ezeknek szól Deneel következő szavaival: „A vallásosságban s jó erkölcsben nevelés különböző bár a sajátlagos hitvagy erkölcstan tanításától, mégis ettől amaz semmiképen sem válaszható el. Mert ha a nevelés célja a kegyes s erkölcsi érzés felébresztése: ugy a tanítás célja nem más, minthogy foglalkodtassa az elmét a minden ismeretek legfőbb tárgyával. Akarom már most, hogy a nevelés v v,kö-99*