Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-11-09 / 45. szám

Schmitth. Episcopi agricnses. 1768. 111. 336—339 lapokon. Vizsgáljuk csak a hazai boszorkányperek okmányait; láthatjuk azokból, hogy nem egy két, de 20-30 tanú is megesküszik, hogy ez vagy amaz természettel ellenkező képtelen dolgot saját szemeivel látta, személyesen tapasztalta; és jó apáink, még pedig protestáns református apáink rakásra égették a szegény boszorkányokat, objectiv és tényleges igazságnak vévén azt, a mi az egyének subjectiv látomása vagy csalódása vala. Gondoljunk a középkori ordaliákra vagy istenitélelekre, melyeknek iszonyú intézménye épen azon hiten alapult, hogy az Is^en nem csak megváltoztathatja, de meg is változtatja a term észét rendes folyását. — Hagyjunk fel tehát a csodák hitének minden egyetemes és kötelező forrnulázásával, hanem bizzuk azt kinekkinek saját egyediségére, s ha valaki azt mondja, hogy ö csodák nélkül is képes hinni az Úrba s szeretni öt: tartsuk az ilyet is szivünk szerént atyánk fijának. „VIII. Filo ur tudományos módszere. 65 — 81." E cikkben azt bizonyítja szeizönk ellenfeléről, hogy Herder véleményét nem híven idézte, s ez okból szerző Herder saját nézeteit egész terjedelemben közli. ,,IX. A kérdés eleje és veleje. 81 —104. E cikkben tárgyalja már szerzőnk tüzetesen a fennforgott nagy fontosságú kérdést, h ogy t. i. miképen támadott fel a Krisztus. 0, természetesen szellemi feltámadást tanit, s véleményét írásmagyarázati, történelmi és lélektani érvekkel erősíti. Nyilvánítja, hogy nem volt célja, a kérdésnek teljes kimerítése, mert akkor nagy munkát kellett volna írnia; csak azt akarta tehát kideríteni, hogy ,,az uj szövetségi előadások benső összefüggésük szerént felfogva, majdnem kényszeritőleg Schweizer Sz. és T. nézete mellett bizonyítanak^ és hogy végre is az első századokban a feltámadás mikéntjére nézve nein oly egyezők voltak a vélemények mint sokan hiszik." — Tartózkodom szerző bizonyítékainak, s argumentatioinak rövidre vonásától,hogy valamiként erejökből ki ne vetkeztessem, el ne ferdítsem őket. Ha valamelyik cikk; e kérdés alatti bizonyosan megérdemli, hogy az olvasó ne kivonatosan, hanem egész terjedelemben ismerje és fontolja meg. „X. Végszó. 104 — 111. Ez utolsó cikkben lelkesülten kél szerző a tanszabadság védelmére, s nyilvánítja, hogy midőn egyfelől fel akarta mutatni, miszerint majdnem két ezer évi kutatás dacára is, még mindég találtatnak mélységei az isteni könyvnek, melyeket észre nem vettek; . . . másfelöl megakarta menteni azt, mit Hugó Viclor oly szépen nevez „a szabad gondolat királyi méltóságának, — megmutatván, hogy megadhatjuk a vallásos kegyeletnek a magáét a nélkül, hogy felsőbb természetünk e királyi méltósága ellen csak legkisebbet is vétenénk." Végül bocsánanatot kér, ha szókimondó vólta itt-ott a mérséklet határain ,tul ragadta. — lm ezekben áll az, a mit én, a felvett mü rövid ismertetése végett elmondani célszerűnek láttam. Ha netalán valamiben hibáztam; a felöl minden illetőktől bocsánatot kérek. Bármit mondjon más: önérzetem megnyugtat, hogy lollamat se jobbra se balra személyes érdekek szolgájává nem tettem. Én őszintén tisztelem mindazon férfiakat, kik e fenforgó ügyben vívtak, s ha láttam is, hogy egyik vagy másik oldalon félreértés, tévedés, tnlhajtás követtetelt el, az én nézetem szerént: analhémához még sem nyúlok, mert tudom, hogy miben áll az igazság keresése s hogy mily tiszteletet érdemel a lelkiösmeret szabadsága. — I)e mindezek után azt kérdezi talán a tisztelt olvasó, hogy hát én magam, melyik párton állok már: — hová adom szavazatomat? — Noha én a tudományos és különösen hitbeli kérdéseket szavazatok, többség, tekintélyek s más e féle külső dolgok által eldönthetőnek sohasem tartom, s noha az én tisztem, mint egyszerű könyvismertetőé, nem igazságkiszolgáltatás: mégis nyilvánítok egy pár szót, magára az ügy érdemére vonatkozólag is. Én Schvveizerrel, a mint eddig öt felfoghattam, teljesen egyetértek. A ki történelemmel és épen őslörténelemmel is kissé komolyan foglalkozott, forrásokat vizsgált és birált, s körülbelül tudja, hogy mily nehéz az emberi gyarlóság s a századok homálya által elborított történelmi tényeket a mélységnek örvényéből tiszta napfényre kiemelni, s e mellett a történelmi kritika mai állására, kívánalmaira, s a történetírásnak mythusokból és logografiakból való kiképzödésére is figyelmet fordított: az Schweizerrel teljesen egyet fog érteni. Söt az isteni végetlen bölcseség és kegyelem nyomait fogja látni abban, hogy az örök igének, miként testbe öltözését, ugy feltámadását és menybe emelkedését is fe-I yülemelte az emberi tudomány bebizonyításának gőzkörén, mert ez által lön az ember fiának neve magasztosabb és dicsőbb minden emberi névnél, és az ő dolgai felségesebbek minden emberi dolognál; igy lehetett és igy lön ö nemcsak a történelmi kritikusoknak és exegetáknak, de a szegény együgyű népnek s az emberiségnek is megváltójává . . . „A szegényeknek az evangyeliom prédikáltatik"....„Hálákat adok néked én atyám, mennynek és földnek ura, hogy e 1-rejtetted ezeket a bölcsektől és az érteim esektöl, ésazokat megjelentettedakisgye rm e k e k n e k." Most már csak az van még hátra, hogy szóljak valamit azon felmerült aggodalomról, hogy t. i. a felvett vagy bármely más kérdésnek a confessioktól eltérő irodalmi fejtegetése, nem ellenkezik-e egyházunk statusjogi viszonyaival, s a confessiok cgyháztársadahni értékével. De ezt majd következő alkalommal. Debrecen, 1862, oktober 30. Révész Imre. „TÁJÉKOZÁS A THEOLOGIA MEZEJÉN," viszonzásul Filó Lajosnak a „Feltámadás és spiritualismus" cimü müvére' mint a halottaiból feltámadt scholastica legújabb termékére. Irta Ballagi Mór. Ára 80 kr. o.e. Pest 1862. Midőn végig, meg végig olvastam ez előtt három hónappal azokat, miket Filó Lajos ur a Jézus testi feltámadása igazságának védelmére a tudomány szempontjából összeírt: