Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-10-26 / 43. szám

eddig is a két egyház lelkésze között megosztva, kétfelé fizettek papbért. Nem oszthatja a bizottmányi kissebb rész véleményét egyházkerületünk azért sem, mert a tapasztalásból okulva meggyőződött a felöl, hogy ezen papbérnek kétfelé történendő fizetésére a hivek csak küleröszak által kényszeríttethetnének, mi a két testvér felekezet hivei között kölcsönös ellenszenvet és előre nem látható ideig tartó, más egyházkerületekre is könnyen kiterjedhető, káros követkeésü gyűlöletet okozna. — Végezetre csalhatatlan igazságnak ösmerjük azt, hogy a ki az okozott bajokat meg akarja szüntetni, annak okát kell mindenekelőtt elhárítania. — Minthogy pedig a két testvér egyházkerület között eddig helylyel-helylyel felmerült viszálkodásokat csak nem mindenütt a papbérnek ezen kétfelé szándékolt fizettetése okozta, ebből világosan kitűnik, hogy a minoritás véleményének törvény erejére emeltetésével a gyűlölet és viszszavonás lángja a két testvér hitfelekezet közül nem hogy elhárittatnék, söt inkább az egész testületre kiterjesztetnék. Tapasztalatait a gyakorlati életből merítve, ily meggyőződésben lévén tiszai á^ost. hitv. uj egyházkerületünk, határozatilag kimondotta, hogy a két testvér egyházkerület között létrehozandó folytonos béke és egyetértés bizonyítékát egyedül a bizottmányi majoritás véleményében látván, ezt óhajtja törvény erejére emeltetni. Egyszersmind szeretet szeretetet, bizalom viszont bizalmat szülvén, forró testvéri szeretettel és tisztelettel fordul a fötiszteletü helv. hitv. tiszáninneni testvér egyházkerülethez az iránt, hogy mi előtt még Yégelhatározását kinyilatkoztatná, az imént elősorolt okokat méltóztassék vizsgálat alá venni, s annak nyomán a s.-gömöri bizottmány többségének véleményét kölcsönösen megerősítendő törvény erejére emelni. Óhajtásunk életbeléptetése iránt, édes remény kecsegtet, mi ha szivünk fájdalmára nem teljesülne, tiszai ev. egyházkerületünk tovább is a kéri szerződésnek szabályaihoz ragaszkodik, mely két oldalú szerzödvény lévén, abban a hitben van felöle, hogy mig az abban megirt feltételek az egyik szerződött fél által pontosan teljesíttetnek, addig a másik fél által, ha csak önkényt gyakorolni nem akar, fel nem bontható. Az egész teljes összefüggésben levén immár szem elé állítva, mindenki saját meggyőződésből Ítélhet, melyik részen folyt a tiszta szeretet kutforrásából a határozat, a helv. hitv. egyházkerülete-é ? mely az osztó igazságra fekteti a súlyt, melyből a lelkészi fizetés csonkulása nagyon is kirí, vagy pedig az ágost. hitv. kerületé ? mely megadja mindenkinek a m a g á é t, s a két egyház hivei és lelkészei között állandó békét és egyetértést óhajt. Czékus István, egyházkerületi főjegyző. TÁRCA. MISSIOI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. XL. Kissé a rendesnél tovább tartó hallgatás után írom e sorokat. Néhány hétig súlyos és nehéz beteg valék, s csak a lelki erőnek majdnem megszakadásig feszitett szálaival teljesíthettem kötelességemet. Egy levelemben emiitettem volt, mint kezdődött betegségem; és nem lehetetlen, hogy elöbbeni hányattatások s törődések juttattak ez állapotra, melyből ki sem menekülve az itt ez évben uralkodott ideglázba estem. Én hála Istennek megjöttem oda, hogy mindennemű sorsot békén viselni tudjak ; s ha jó vagy rosz állapotban vagyok, ha örömben vigad, vagy bánatban szakadoz szivem: mennyei atyámra nézek, benne bízom és remélek. És őszintén megvallom, hogy egészen elkészültem bujdosásim után ama nagy útra, s nem egyszer sohajtám : ,,Jövel, jövel csendes halálom, elfáradtam, jó lesz az álom. De a hitnek minden nyugasztalása mellett a lélek nem oly könnyen válik meg a földi létezéstől; itt vannak gyermekei, kiket mint az édes anya fájdalommal szült, a nagyobb pályára menő; ezek sorsára gondol, legbensőbb könyei folynak árváira, és az előbbeni után, ha igy sohajték fel: „Istenem ! de ha még szereted, ne oltsd ki e roncsolt életet4

', lelkem vágyó éneke félbe maradó munkámért sirt föl. Én nagyon ismerem kicsiságemet; érdemet magamnak nem tulajdonitok, a mit tehettem istené a dicsőség. De egy félbeszakasztott pályát az úttöröhez ez használóan, habár az eszmék lélekből lélekbe szállnak és örökölnek is: senki nem futhat. És ez volt, a mi nyugtalanított engemet. Dolgaim félben; az ügy nagyobb s talán dicsőbb menetnek indultán ; itt is, ott is csak egy igénytelen töredék, mely nem tetszhetik, mert nem egész, melyet mégis egész gyanánt ítélnek meg, ha többé nem vagyunk. És e gondolatnál aggódás szállt meg, lesz-e nyugvása poromnak, melyet talán mégis megérdemel. Nem fog-e még holtan is felsírni, ha az ügyért, melynek vívása közt megszakadt, ha nem is kárhoztató, de meg nem eléglő szózat hangzik felettem — Hála istennek felüdültem; isten visszaadott pályámnak, hogy fussam azt anyaszentegyházunk, nemzetünk s mindenekfölött az ö dicsőségére. Midőn ezeket jegyezgettem, még Ploesten valék. Most Moldvában Szászkuton vagyok. Buzó és Foksányi híveinket is felkerestem, s vigasztalásban részesitém. Postán kellvén utaznom, Agyúdon innen elesteledtem. A postakocsis a rendes útról letérve, egy mellékutra vitt, hogy azon hamarább az állomásra jutunk, s egy erdő mellett, mely mint később hallám, zsivány tanyáiról hires, majdnem egy nő ruhába öl. tözött rabló hatalmába jutottam. A kocsis egyetértve vele, mert fütytyöt és kiáltást váltván megállt, s csak erös fenyegetésemre szólott a lovaknak; de egy hajitásnyira ismét megállott, s én ekkor a gyeplöt kezéből kiragadva, s öt lelökve hajtottam, a hogy csak lehetett, s hogy sejtésem nem csalt, bizonyitá, hogy a rabló utánam lőtt. Én a postára érvén, el-