Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-10-26 / 43. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI SZERKESZTŐ- ES KIADO-hivatal: A lipót és &zerb-utca szögletén földszint. ELOFIZETESI DIJ : Helyben : házhozhordással félévre 3 frt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Lapunk 42. száma el nem hárítható akadályok miatt nem jelenhetett me» annak idejében. EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Egyházunk 3 százados létének fenállása óta sok és nehéz küzdelmeket élt át; életfáját az olykor-olykor meg-megrohanó viharnak, bár sok és nehéz sebeket ejtett azon, sok zöldéit és virágzott hajtásokat tépett le, de a már erös gyökeret eresztöt megingatni igen, de kitépni többé nem sikerült. — Istené legyen a hála, ki az annyi viszontagságokat ért egyházban mindig támasztott hű fiakat; kik a szellemi és anyagi jóllét fegyverével bátran harcolának ennek fenmaradása mellett. — A buzgóság lankadni nem tudó tüze, az elvett templomok helyett ujakat emelt, magasan lobogtatva a hit és erkölcsiség szövétnekét; kelt sikra annak szent ügye mellett. — Valójában, ha ama nehéz idó'ket szemügyre vesszük, s az abban az egyház oltárára hozott nagyszerű áldozatokat mérlegbe vetjük : lehetetlen, hogy a kegyelet szent emléke ne ujuljon fel kebleinkben, ama nagy és dicsó' ö'sök iránt, kiknek lángbuzgalma hozta létre, s tartá fen az idők viharain keresztül egyházunkat, s általa a magyar nemzetnek szellemi újjászületését. Szeretjük hinni, az idú' már elmúlt, melyben egyházunk zaklatásokat szenvedett, s a legközelebb elenyészett vihar utolsó volt, mely egyházunkat megingatni, s anyai kebléről az iskolákat letépni akarta. — S az ősök bátorságát s nemes buzgalmát öröklött, s már kipróbált nemzedék, a jelenkor kívánalmaival megegyezőleg mindent el fog követni annak emelésére és virágzására. — Érezzük ugyan, mert hiszen ki ne érezné, minő nagy feladat a jelen időben a szegénység karjai között fetrengő protestáns egyházat a virágzás tetőpontjára emelni; — de a ki az egyház ügyei felett komolyan gondolkozott, egyházának s nemzetének szent ügyét szivén hordozza: belátja, hogy ez igy tovább nem maradhat; tettre, nem halogatásra van szükség. Egyház és iskola egymás nélkül fen nem állhat, érezték ezt a nagy reformátorok is, azért mindenképen az iskolák emelésére és virágzására fordították legfőbb gondjokat; mert a protestantisniusnak életgyökere az iskola, a nélkül hasonló volna az egyház azon fához, melynek életgyökerei elvágattak, s magát csak kevés ideig képes fentartani; s azon kamrához, mely tele rakatott különíéle élelmicikkekkel egyszer; míg azért benne tart, örömmel mulathat a család; de ha egyszer kifogyott, s bele több nem rakatik, nem leend magát mivel feltartania; igy az egyház is, ha részére az iskola megszűnik tagokat nevelni, utoljára elhal. — Ha az iskola falai között a vallás mennyei tanai nem hatják által a növendékek fogékony kebleit, s nem terjesztik ki fölöttük védő szárnyaikat; midőn már felnőttek, hiába prédikáljuk mi Krisztus mennyei tanát; az elhintett nemes magvak, nem levén a kebel elkészítve, csak kősziklára hullanak, hol gyökeret nem verhetve, elszáradnak. — Azon tanitó urak azért, kik a múltban és a közelben szót emelének, s magokat az egyház sjt gyülekezetekben annak képviselője, a lelkész felvigyázása alól emancipálni akarták, avatatlanságokat árulták el; mert az egyház önléte veszélyeztetése nélkül az iskoláról le nem mondhat, mert akk< 85