Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-10-19 / 42. szám

félévi vizsgák ismét behozatnának, lapunkban is emelkedett egy szó, s ez a közvizsgálatok életbeléptetésében hátraesést, a tanulóknak „középtanodai tanoncokká alacsonyitását" látja s hivatkozik azon tényre, hogy a külföld ez intézmény fölött az anathemát régen kimondta, mint a mely, a helyett hogy buzdítaná, ellenkezőleg visszarettenti az ifjút a tanulástól. Nem tartjuk időn kivülinek és érdektelennek, a debreceni főiskola akadémiai s gymnásiumi tanárkarának a tekintetben adott véleményét megismertetni a közönséggel, mely a nyilvános vizsgálatok ellen,, s a szigorlatok mellett, az ottani iskolai viszonyokhoz alkalmazkodva, mindenekelőtt azon tételt állja fel hogy a közvizsgálat és szigorlat együtt meg nem állhat. Mert — igy szól a superintendenshez beadott nyilatkozat — ha ezek közül valamelyik, a vizsgálat valódi benső értelmének s céljának megfelel, ugy a másik azonnal és egészen szükségtelen. De a kettő együtt gyakorlatilag kivihetlen is, a mennyiben a tanfolyamok s osztályok nagy száma miatt, a nyilvános vizsgálatokra megkívántató idő mennyisége 14 — 15 napot, a szigorlatok ismét legalább is ugyanannyi időt műlhatlamíl igénybe vévén, a kettőnek megtartása, egy egész hónapi idő feláldozásába kerülne. Innen önként állott elö azon kérdés, hogy a kettő közül külön : melyik bir nagyobb mérvben oly kellékekkel, melyek annak alkalmazását okszerűbbé, kívánatosabbá teszik. E tekintetben először is, az úgynevezett nyilvános közvizsgálat felett a két tanári kar véleménye összeharigzölag oda járul, hogy az a célnak meg nem felel. Ugyanis, a nyilvános közvizsgálat minden egyéb, csak nem v i z sg á l a t, t. i. nem kiderítése annak, hogy milyen előmenetelt tett a tanuló a tudományban. Sokféle körülményektől Iuítí»ö felinondatási s felmondási kísérlet az, mely ha az elökészültség erejénél nagyobb mérvben sikerült, ezen eredmény, a történetesség rovására, a tanulót elbizakodásra, s a folytonos tanulás elhanyagolására bátorítja; ha pedig az elökészultséghez mérve nem sikerült az, ugy a kozszégyenuek kitéltel hatását nem tekintve is, eredménye ismét azon gondolatra adhat alkalmat a tanulónak, hogy miért legyen szorgalmas, ha annak sikere a puszta esetiségtöl is függővé tétethetik. Továbbá; ha a nyilvános vizsgálathoz, csakugyan az illető tanár készíti el előre a tanulók szorgalmát, készültségét kifejező osztályzást: ugy az egész nyilvános vizsgálat, ismét nein vizsgálat, hanem csak felesleges szertartás. Azon felemlítetni szokott körülmény, hogy egykor, a nyilvános kózvizsgálatok hatása s mintegy tekintélye oly magasan látszott állani, a mondottakon semmit sem változtat. Mert ts hatás és tekintély még is csak látszat, felszín volt ; más felöl azt, mint ilyet, sem lehet többé napjainkban uj életre hoznunk. Ugyanis, a régibb időkben ama hatást azon körülmény telte természetesen lehetővé, hogy akkoron hazánkban, az elvont, vagy iskolai tudományokkal foglalkozás, és igy tudományosság is, csak az iskolák falai között általában a tanulók, tanárok, s tanintézeti elöljárók körében honolt ; akkori társadalmi s politikai viszonyaink között, az altató rendszer, hogy, ugy szólván, szelemileg is saját zsírunkban merítsen el, hazánkat a világ tudományossági légkörétől csaknem teljesen elszigetelvén, a magunk kis körében szükségképen ki kellett fejlenie azon ártatlan önhittségnek, mely egy felöl a nyilvános vizsgálatainkban felmutatott eredményeknek némi csalékony és varázs színezetet adott, míg más felöl, ezen érintett elszigeteltségünk, s ha szabad ugy szólani, nemes gyengeségeink * miatt, az ismeretek más alakú s erejű terjesztésének tettleges szükségét, sem hitfelekezeti, sem hazai, vagy nemzeti tekintetben éreznünk nem lehete, és mivel főiskolánk a kor kívánalmainak ily értelemben nagyon is megtelelhetett, önként érthető, hogy a tanulóságnak a tudomány, tanulás, tanítói és elöljárói, a közönségnek pedig az egész intézet iránti tisztelete, s kegyelete mélyebb gyökeret verhetett. Ámde, ha jelenlegi álláspontunkról körültekintünk, nem lehet nem látnunk szellemi légkörünknek épen ellenkező tüneményeit, melyek szerint, hazánkon is, minden irányban, átvillant az egyetemes értelmi fejlettség szikrája, mely mindenkit a valódiság felé együtt haladásra ébresztett, s ennélfogva, még azon lépes is, mely e haladással együtt nem tartana — annyivalinkább egy — mindenesetre pietást érdemlő, de avult szellemi stádium felé törekvés nem lehetne egyéb, szándékos hátramenésnél. Ez magyarázza meg egyik azon tüneményt, hogy a közönség a nyilvános vizsgálatok iránt ott is, hol azok még gyakorlatban vannak, részvétlen; innen van az, hogy a, nyilvános vizsgálatok azon időben, midőn ezek még a felsőbb osztályokban is divatban voltak, annyira elvesztették beesőket és tekinlélyöket, hogy ezeknek eltörléséért a tanuló ifjúság is folyamadott. Végre, ez az oka, hogy nyilvános vizsgálatok hatására, a mai valódiság szellemével szemközt, — mely a látmányosságokat legfeljebb a gyermeki kornál tiiri el, de értelmi képzettség mérvének egyáltalában el nem ismeri, — többé nem számithatnánk. Tiszta igazság az, hogy a tudományos intézetek tantárgyai, nagyrészt oly természetűek, hogy azokat vagy intézelileg célul tűzött valódiságukból kellene kivetkőztetni, hogy csak némileg bírhassanak is azon kellékekkel, melyeket egy felgyülekezett közönség azokon általában feltalálni rensénylhet; vagy ha ki nem vetkőztetve mutattatnának azok fel, ugy épen azon sajátságuk, t. i. egyszerű valódiságuk okozná kölcsönösen a közönségnek kielégitlenségét, s a tanulóság lehangolását, melyet azok benső becsének kell ismernünk. Főiskolánknak ezen valódiság mindig egyik jellemvonása volt. E sajátságot tehát, még más tanintézetektöli eltéréssel is, mindenkor védelmeznünk s gyarapitanunk kellene. Annyival könnyebb tehát ezt most és a kérdéses tárgyra nézve tennünk, inert eltérés szükségétől nincs mit tartanunk, miután hazánk más hasonló intézeteiben, nyilvános és látmányos közvizsgálatok, vagy inár jelenleg sem tartatnak, vagy épen kialvó félben vannak. A külföld hasonló felsőbb iskoláiról pedig, hol az ily közvizsgálatok életben sem voltak, szótanunk is felesleges. Egyébiránt, a két tanári kar örömest elismeri, ho^y 84