Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-01-26 / 4. szám
fogva a P. E. és I. Lapokban Czelder Márton szeretett atyánkfiának, a havasalföldi missio lelkes bajnokának önfeláldozó, fáradhatatlan buzgalmn apostoli működését, minden bajok és viszontagságok közti ernyedetlen kitartását : elhatározám, söt kötelességemmé tevém önmagamnak parányi eröm közreműködésével segélyt gyűjteni e nemes vállalat javára. A mult évi karácsonyünnep második napját választottam e szent tisztem lerovására. Megismertettem előbb a gyülekezetet a nemes irányú missióval, annak szent céljával, lelkes ügyvivőjével, s a moldva-oláhországi hitrokonok gyászos állapotjával, s megkezdvén magam szegény anyagi tehetségemhez képest 1 frttal o. é. az alamizsnálkodást, elindultunk lelkes segédtanítómmal, a minden szentügy mellett buzgó Szabó György űrral kétfelé a község két házsorán, s bekopogtattunk minden háznál személyesen összeszedni híveinktől a vallásos kegyelet és buzgóság filléreit. És bár csekély is az eredmény, mit kedves fáradságunk gyümölcséül felmutathatunk, mert csak 4 frt 40 kr o. é. gyűlt össze a missio javára : de megszenteli azt és rendeltetéséhez méltóvá teszi az a minden jóra és nemesre fogékony szív, melynek sugallatából eredett. Meg is érdemli valóban e kisdedgyülekezet áldozatkészségéért, és vallása iránti buzgalmáért a méltánylást, és elismerést; mert dacára annak, hogy csak 50 gazdából és 275 lélekből áll, és bár a mult évben újból épülésnek indított s e folyó évben Isten segélyével bevégzendő, a kor Ízlésének megfelelő csinos paplaka mintegy 3000 forintját o. é. veszi igénybe: mégis ez ideig soha a segélyért kiáltó sem egyesek, sem egyletek üresen nem bocsáttattak el egyházközségünk ajtaja elöl. De tapasztaltam is, hála az örök mindenhatónak! három éves itteni rendes lelkészségem óta e népen : hogy a szíves igyekezetet megáldja az Isten. Horváth Pál, sámodi helvét hitvallású lelkész. U. I. A missio segélyezésére egybegyűlt 4 forint 40 krajcárokon felül ide zárok még 1 frlot o. é., mely szintén a sámodi gyülekezet híveinek adakozásából jött össze irói segélyalapra; mirenézve nagytisztelendőségedet teljes tisztelettel felkérem, hogy rendeltetése helyére áttenni kegyeskedjék. Horváth Pál. Nt. szerkesztőség! Gyülekezetünkben e folyó év első napján a segítséget igénylő hitünk sorsosi részére valának kitétetve a perselyek. — S lön az eredmény 21 frt o. é., a mely összeget következőleg kívánjunk elosztani: A máramaros-szigeti egyháznak 4 frt. Tályainak 4 frt. Egrinek szinte 4 forint. Doroginak 2 frt. Déesfalvinak szinte 2 frt. Moldva-oláhországi missiónak 5 frt. — Összesen 21 frt. Gomba, jan. 10. 1862. Márton István, lelkész. A moldva-oláhországi missio számára: A pesti ref. iskola köréből: a theologus növendékek 11 frt 10 kr. A gymnasium I. osztálya 9 frt 4 kr. A II. osztály 6 frt. A III. osztály 7 frt 90 kr. A IV. osztály 14 frt. Az Y. osztály 18 frt 26 kr. A VI. osziály 3 frt 10 kr. A segédlelkész-elerni tanítók 5 frt és egy egyfrtos tallér. A gymn. tanárok 10 frt. — Összesen 82 frt40kr. Gyürki Pálné ő excellentiája 10 frt. T. Szűcs Gedeon űr 1 frt. T. Szűcs Sándor űr 1 frt. — Továbbá tiszt. Lakatos István kajatai ref. leik. 1 frt. Kiss István ref. I. 1 frt. A szerkesztőségünkhöz 1861-ben beküldött kegyes adományokról szóló számadásomból kimaradtak a Magyar R é t f a 1 u i gyülekezet részéről küldött következő adományok: az egri újonnan alakult egyháznak 80 kr. a tűz által károsult Mármaros-Szigetnek 1 frt. tályai egyháznak 1 frt. szántói egyháznak 1 frt. nagy-doroginak 1 frt. déésfalvi templomépitésre 60 kr. pitesti templomépitésre 1 frt. S z e r k. HIRDETÉSEK. Csődhirdetés gymnasiumi tanárságra. Az Iglói ág. h. evang. egyházközség — néhai Trangous Lajos és József testvéreknek nagylelkű végrendeleti intézkedéseik folytán azon kedvező állapotba helyeztetvén, miszerint eddigi alrealtanodával egybekötött négy teljes osztályu algymnasiumát tovább fejlesztheti, egyelőre az V-ik gymnasialis osztálynak a jövő 1862 /3 tanév kezdetével leendő megnyitását elhatározta s különösen az ezen V-ik oszt. számára felállitandó uj tanszékre csődöt hirdet. — Az állomás javadalmai következők : 525 oszt. ftnyi évi fizetés, szaporítható, hol ezt különös tekintetek igénylik, aránylagos személydíjpótlékkal (Personalzulage); 63 oszt. ftnyi lakbér; valamennyi öt osztály összes tandíjjának egy hatodrésze; 10 bécsi ölnyi tüzelőfa, szállitásbérrel együtt. Az ezen állomást elnyerni óhajtók, — szíveskedjenek a szükséges bizonyítványokkal ellátott folyamodásaikat, a klasszikai nyelvek ismeretén kivül a magyar és német nyelveni előadhatási képesség kimutatása mellett, f. évi május 1-sö napjáig hozzám Iglóra benyújtani. l'glón, jan. l-jén 1862. Az iglói á. h. evang. egyházközség határozatából 2 — 3 Fest Imre, helybeli igazgató egyházfelügyelő. TARTALOM: Vezércikk. Huszár Grál magyar reformátor, és az ő egyházi beszédei. —Iskoiaügy: Töredékek egy öreg tanitó naplójából. — Acsa. —Könyvismertetés: A keresztségnek és úr vacsorájának jelentőségéről; Menyhárt János debreceni ref. főiskolai hittanártól. — Belföld: Karácsonesti ünnepély a pesti evangy. ávvaházban. — Borosjenői gyámintézet javára. — Külföld: Pischon hivatalábóli felfüggesztése. — Tárca: Bukarestben a pitesti templom javára. — Keresztyén tanítások. — A középponti gyámolda pénztára. — Halálozás. — Adakozás. — Hirdetések. Felelős szerkesztő s kiadó : Dr. 8alEa$i Mór. Pest. 1862. Nyomatott Engel és Mandellonál, (Egyetem-utca 2. sz.) „A pesti evang. árvaegylet folyó évi j a n. 29-é n délutáni 5 órakor az evang. iskolai épület-termében tartja közgyűlését, miről az egylet tisztelt tagjai oly megjegyzéssel említtetnek, hogy külön meghívások a költségek megkímélése végett kiosztatni nem fognak.u S c h m i d t T i t u s, h. ügyvéd mint a pesti evang. árvaegylet jegyzője.