Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-09-28 / 39. szám
jon, az e.megye ezen szándéka ellen a „K. Közlöny" 34. 45 és 47. számaiban a nevelésügy iránt magasabban érző lelkész atyafiak által óvások tétettek, kik közül csak sz.udvarhelyi lelkész t. Baczoni Ádám urat emeljük ki, minthogy az általa telt „Óvás" miatt közte és e.megyei jegyző t. Karacson Mózses ür közt az emiitett ügyben terjedelmes s a nyilvánosság terén is megjelent hirlapi vitatkozások fejlődtek ki. Az udvarhelyi e.megye jegyzője K. M. úr minden óváslételekre a ,,K. Közlöny" 72. számába egy cáfolatot küld be, melylyel az óvástételeket alapostul megdönthetőknek vélte; de minthogy cáfolatát a jegyzőkönyv fentebb idézett szavain alapítja, — melyek épen az óvást tevők mellett bizonyítanak, — a közönséget csak afelől világosította fel: hogy ha az 1862. évben nem is, de mentül elébb óhajtja az e.megye az udvarhelyi tanoda részére ajánlott segéiyt visszavonni, — és igy cáfolatával, melyet a r. szék megbízásából ugyan, de saját ízlése szerint fogalmazva adott ki, — az óvást jelentő lelkész atyafiak állításait erősítette meg. Az egész cáfolatból csak ennyi tartozik az ügyre, a nagyobb rész személyeket csipkedő kitételeket foglalván magában, — nem tartjuk kedves dolognak megújítani. K. M. úr cáfolatára t. Baczoni atyafi a ,,IÍ. Közlöny" 108. számában egy csinosan fogalmazóit, s személyeskedéstől (szerintem) merőben ment cikkel felel meg, melyben cáfoló úr azon állítását: mintha az e.megye az ajánlott alapítvány megtagadását illetőleg semmi határozatot nem hozott volna, több tények fölemiilése által okadatolva lerontja ; egyszersmind megmutatván, miszerint a szolokmai r. zsinat előtt is történtek a segélyezés alóli fölmentésért folyamodások, — továbbá az óvását elütni célzó jegyző úr észrevételének súlyát, mintha az óvás, mivel tárgyalás és enuntiálás után jegyzőkönyv felolvasáskor tételett, be nem vehető lenne, — hivatalos dolga miatti távolléte bebizonyításával elejti. Nézetünk szerint a jegyzökönyvek felolvasása — melyet minden e.megyében óhajtanánk gyakorlatban vetetni — épen azért szükséges, hogy a tárgyalt ügyek még egyszer megujittalván az azelőtt jelen nem lehettek, valamint a jelen voltak is fölmerülhető észrevételeiket azokra megtehessék ; nem látjuk át tehát miért ne lehetne az ilyenkor tett óvástétel érvényes. Mi nem utánozhatjuk jegyzökönyveinkkel a polgári hatóságokat; nekünk tanácskozásaink folyama alatt is a ,,szent könyvet" kell vennünk zsinórmértékül, mely azt mondja : „mindeneket megpróbáljatok, a mi jó azt megtartsátok;" ha hát valaki óvását tisztázatlan jegyzőkönyv felolvasásakor teszi meg, az csupán azért vissza nem vethető, — söt épen tisztázáskor a maga helyére beiktatandó. A l. Baczoni atyafi feleletét K. M. úr a már nevezett lap 121. számában egy „Visszatorlás" cimü cikkel támadja meg, melyben a B. által felemlített tények többségére, minden indokolás nélkül, csak ugy könnyűszerrel odaveti: hogy azok nem igazak, mintha bizony puszta tagadással okadatolás nélkül valaminek nem igaz voltát be lehetne bizonyítani. Már maga a cím előre sejteti velünk, — hogy ama cikk szenvedély müve. Nem tartozik feladatunkhoz a t. jegyző úr cikkeinek bírálatába ereszkedni, annyit azonban tartózkodásunk mellett is ki kell mondanunk : hogy seai a „Cáfolat" sem a „Visszatorlás" alatti cikkek nem bírják meg neveiket; mert akár az azokban felhozott érveket, akár szövegeiket vegyük tekintetbe: ugy találjuk, hogy az író a helyett, hogy szorosan a tárgyhoz ragaszkodva, erőt lett volna képes kifejteni az óvástételek szükségtelensége kimutatására, inkább együgyü mentegetödzések- s személyeskedésekre terjed ki; azt pedig a jegyző urnák, mint az úr örökségében régi napszámosnak tudnia kell: „hogy az úr szolgái közt illetlen a versengés." Egybevetve a K. M. úr, és a B. Á. vitatkozásait minden részrehajlás nélkül, csupán az igaz ügyet ölelve keblünkre : sajnálattal kell bevallanunk, miszerint az udvarhelyi egyházmegye által elvileg már ki van mondva, a főiskolák segélyezésére ajánlott alapítvány felmondása; mely hogy ténynyé ne valósuljon, minden a nevelésügy iránt érdekeltséggel viseltető lelkésznek t. Baczoni atyafi és társainak, a tanodákról e csapást elháritni célzó óvástételeik mellé kell nyilatkozni, hogy az e.megye, mely áldozatkészségének oly fényes jeleit adta, az e tárgyban hozott határozata visszavételére birassék. Hogy ha talán majd idővel valaki szemrehányásokat teendne a testvér e.megye ügyeibe avatkozásért, azt előre is ekként utasítsuk vissza : a mi közügy, nemcsak egyes e.megye, hanem az egész anyaszentegyház ügye, s ha az egyetemes egyházat valamelyröl veszély fenyegeti: köteles minden szolgája védöleg föllépni ; — ellenkező esetben letett esküjét szegvén meg, megbocsáthatlan bűn bélyegét fogja hordozni. Uraim ! minthogy a lanodák fölsegéllésére tett alapítványok, az azokra vonatkozó föltételekkel együtt, a közzsinat és a mltgs egyházi főtanács által, helybehagyvák és kötelező erejüeké szentesitvék, — levetkezve az önhaszon ösztönzéseit mondjuk ki,: hogy lávol az azokat fölmondani kívánó szándéktól, kedves kötelességünknek ismerjük mindaddig fizetni, mig a tanodák azt nélkülözhető állapotba nem jutandnak, s mig ezen erkölcsi kötelezettség ereje alól felsőbb helyen föl nem oldoztatandunk ! A tanodák oly szellemi források, melyek az ügyszeretök kebleiből fakadván fel, életadó nedvökkel két élőfa gyökét öntözik ; e fák az egyház és haza; kerüljünk mindent mi által részvétlenség jellegét tünletnök elö ; ne vonjuk meg e- szellemi forrásoktól áldozataink harmat cseppjeit, meri ha azok szükkeblüségünk miatt kiapadnak: akkor a most szépen viruló fák az egyház és haza is kénytelenek kihervadni. B. I. ISKOLAI JELENTÉS. A n.-körösi helv. hitv. lyceumban, mely áll 6 oszlályu gymnásium s három éves bölcsészeti osztályból, a felvételi vizsgálatok s beiratások sept. 28-án fognak megkezdetni. Az iskolaév ünnepélyes megnyitása oct. 2-án fog megtörténni. A tanítások oct. 4 én veendik kezdetöket.