Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-14 / 37. szám

tensszerfíleg szervezett gyülekezetek iránt O csász. és apóst. kir. Felségének végleges legma­gasb intézkedése váratván, egyelőre a tervezett egyházlátogatástól s általában a pátensszerü egy­házak belkormányzatábai befolyástól tartózkod­jam.1 ' (jan. 16. 1862.) Azalatt Kuzmányi megtartá nov. 27-én, is­meretes ó-turai gyűlését s itt és a párt főnökei által tartatott magánértekezletekben egy forma­szerinti hadjárat határoztatott ellenünk, s legkö­zelebb ellenem, mint. a kiben autonom egyhá­zunknak ellenök fordított éle központosult, ki mint az ö egyetlen egyházi főnöküknek közvet­lenül ellenében álló autonom egyházfőnök vol­tam, s különben is általok több tekintetnél fogva a legnagyobb s legveszélyesebb lapis offensionis­nak nézettem. A fegyver, melyhez nyúltak, is­meretes, s valamint az igaz, minden elfogulatlan előtt képtelen, gyermeki, nevetséges, ug}^, ta­gadni nem lehet, a népnél teendő hatásra ördögi ügyességgel kiszámított. Abból, hogy hivatalomba iktatásomkor az egy igaz élő Istenre esküdtem, azt hozák ki, hogy, — úgymond, — a sz.hárotnságnak vagyok tagadója. Azt fogák továbbá rám, hogy a tótoktól el akarom rabolni anyanyelvüket s erőszakosan ma­gyarokká tenni őket. Ha a szenvedélyesség és bosszúvágy és rosz akarat el nem vakitja őket, egész az ellenkezőt találták volna, a dunáninneni superintendensek közt én levén az első, ki mind­járt hivataloskodásom elején a tót esperességek­kel tót hivatalos levelezést kezdettem. Elismerés helyett az érintett gyanúsító ráfogás lett dijam. De a mi legaljasabb s legoesmányabb, az, hogy szintén rám fogván, mikép a lutheránuso­kat kálvinistákká akarom tenni, református test­véreink ellen a nép előtt valóságos szellemi ke­resztes háborút kezdtek. Azt hirdették és hir­detik, hogy Pest körül már kidobják a lutherá­nus templomokból az oltárokat s orgonákat, ott kálvinistákká kelletvén lenniök a lutheránus hí­veknek; s legközelebb tőlem Árvába, Liptóba és Turócba is fognak érkezni hason tartalmú ren­deletek. A kálvinista név nálok gúnynévvé, szi­tokká vált; egy gyülekezetben a gyermekeket tanították rá, hogy az autonomiához hü lelké­szök után az utcán csúfolva : „kálvinista,4 ' „kál­vinistáu t kiáltsanak. MItgs és főtiszt, egyetemes gyűlés! Ugy hiszem, szent kötelességünk búban örömben, szerencsében, szerencsétlenségben ve­lünk egy, szeretett reform, testvéreink irányá­ban, kikkeli szoros összetartásunknak köszönhe­tik főleg azon szánandó elvakultak is, hogy még ma protestánsok, — ha ugyan ebbe ők még va­lami értéket helyeznek, mert minden színlelt or­tliodox lutheranismusok mellett, bizalmas köreik­ben ők oda szoktak nyilatkozni, hogy sem a róm. katholicismusnak, sem a protestantismusnak nin­csen, hanem csak a keleti egyháznak van jöven­dője, — mondom, szent kötelességünk reform, testvéreink irányában, tudom, noha bár Ők egy­házunknak általában azon méltatlan eszeveszett kitöréseket bizonyosan nem róják fel, mégis az­által nyilvános elégtételt szolgáltatnunk, hogy azon gyűlöletes féktelen merényeket itt a legko­molyabban roszaljuk, megbélyegezzük. Mindezen hiresztelgetések, nemcsak a min­dennapi közéleti érintkezésben történnek hóna­pok óta, hanem a templomi szószékekről is. Leg­többre vitte e részben liptó-sz.-miklósi lelkész Hodzsa Mihály. Szentségtelen izgató kifakadásai a nevezett egyház Istenházában tudvák a mltgs és főtiszt, egyetemes gyűlés tagjai előtt a köz­lapi közleményekből. Hanem azt nem tudják a mélyen tisztelt tagok; hogy ezen ember egy két­ségkívül általa szerkesztett, vagy kétszáz egy­háztag nevével ellátott iratot küldött be hozzám, melyben egyebek közt a következő helyek for­dulnak elő: „Ön megesküdvén az 1848. évi 20. cikkre, (figyelmet kérek, mltgs és főtiszt, gyűlés! — ez a törvényesen bevett vallásfelekezetek jogegyenlő­ségét s viszonosságát kimondó törvénycikk), — mely a forradalom súlyos következései miatt nemcsak soha életbe nem lépett, de a legmagasb cs. kir. kormány által eltöröltetett, mint superin­tendens az egyenes törvénytelenség, a legyőzött forradalom s a kormány iránti ellenszegülés ál­láspontjára állott, mely állásponton nekünk nem­csak hogy superintendensünk nem lehet, nem merhet lenni, de már mint egyes polgár is meg­érdemli, hogy az illető álladalmi és országos kor­mány részéről törvényesen üldöztessék s meg­büntettessék.'4 „Mi tehát az igazság- s lutherán-evangelicus

Next

/
Thumbnails
Contents