Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-07 / 36. szám

Az ifjabb 16 éves leány az 1790/t

. t. c. 26. §. és 1844. t. c. 1. §-a értelmében vissza követeltetett ugyan a róm. kath. egyháznak, s minthogy az anya makacssága megtörhetlen vala, felsőbb egyházi hatóság megkeresése és válasza folytán Kassán zárdai felügyelet alá helyeztetett, de be nem csukatott, — és közbejött betegeskedése folytán, s nem Mádai superintendens háromszoros felszólamlására, onnan elbocsájtatott. Mádai superintendens nemcsak hogy a magy. kir. helytartótanácshoz tett három felterjeszlvényeire nem kapott választ, hanem mindjárt első bejelentése minden halasztás nélkül tárgyaltatott, ö maga az egész eljárás eredményéről hivatalosan értesíttetett, s a legszükségesebb hivatalos intézkedések haladéktalanul megtétettek, hogy a két egyház jogai csorbítatlanul megőriztessenek. Mi az ugyan ezen pont alatt bejelentett második esetet illeti, fentartatik — a kellő hivatalos intézkedések, és vizsgálatok eredményének beterjesztése után szükségesnek vélt nyilatkozat — vagy cáfolat." AZ ÁGOSTAI VALLÁSÚ BÁNYAKERÜLET KÖZGYŰLÉSE. PEST, aug. 28. A tisztelt egyházkerület ma fogott Pesten tek. Dessewffy Ottó egyházkerületi ügyelő és főtiszt. Székács József superintendens urak ikerelnöklete alatt ügyeinek gyülésileg elintézéséhez. Miután a sz. lélek segélyét nt. Torkos Károly orosházai lelkész és egyházi jegyzőnk vezérlete alatt az Ur házában áhitatoskodva kértuk, szokott tanácskozási teremünkben összegyűlve, világi elnökünk fölemlité, hogy mult évi összegyülekezésünk óta bezáratlak a hazai közügyek fölölti tanácskozások akkoron nyilt termei, azon hálával a mennyi gondviselés iránt üdvözlé az egybeseregeltekct s nyitá meg a gyűlést, hogy legalább előttünk nincs elzárva az alkalom tanakodhatni egyházunk ügyei fölött. Utána elnöktársa terjeszté elő hivatalos évi jelentését. Ebben kiemelé, hogy viszonyunk az államhoz még mindig sok kívánni valót hagy hátra, mert azon illetéktelen beavatkozás, melyet az államegyházunkra a pátens állal kivánt gyakorolni, még ma is fenáll s nem is fog előbb megszűnni, mig a pátens vagy vissza nem vétetik, vagy egyházunknak autonom jogaihoz egyetemes ragaszkodása által hatályától megfosztatik. Utóbbi tekintetben nem szabad tagadnunk, hogy a ragaszkodás nem oly egyetemes, mini hinni szeretjük, mert nem hiányzanak olyanok, kik a jog alapját egyházi téren hajlandók fölcserélni a kegyelem alapjával. Pillanatig azon veszélyben forogtunk, hogy az állam részéről ki fog hirdettetni, miként az autonomiához visszatért gyülekezeteknek újra szabadság fog adatni a pátens elfogadására, illetőleg tőlünk elszakadásra. E szerencsétlen eszme meggátolása volt célja azon úlnak, melyet főpapunk a dunamelléki supcrinlendenssel Bécsbe tőn. Ott azon vigasztaló biztosítást nyerték, hogy az állam ügyeinkbe többé avatkozni elvileg nem kiván, söt egyházunkat autonom jogainak élvezetében támogatni kész. Innen magyarázható tán azon tény, hogy a pesti, egy kis töredékében lelkészével együtt pátentális tót egyház fölött részünkre döntetett el az illetékesség kérdése, mit a döntő helyen bevallott elv alkalmazásának szabad tán tekintenünk, jóllehet másfelől ugyanott tudtul adatott, hogy a pátens visszavételéhez ez idő szerint nem lehet kilátás. — A jogegyenlőség és viszonosság szempontjából sem állunk jobban, mert ugy látszik, hogy az államban most is megvan a hajlam azon régi eljárást követni, hogy a törvényben adott jogok és kedvezmények ellenkező rendeletekkel volnának gyengitendök, mire adatokat fog szolgáltatni a folyó évben kibocsátott helytartósági néhány intézmény is. Értesülénk továbbá, hogy a helytartóságnál a protestáns ügyek vitele Palló Sándornak, azon férfiúnak, a ki ügyeinknek minden mozzanatában tántorithatlan hűség- és sokoldalú avatottsággal lelkiismeretes szószólója volt az egyháznak, kezeiből Torkos Kálmánéiba ment át, a ki iránt azon reményt tápláljuk, hogy előde nyomdokaiban járand. Áttért azután jelentéstevő superintendensünk egyházkerületünk beléletére. Fájdalommal kelle ajkairól hallanunk, hogy autonomiánk ellenei folyvást azon vannak, miszerint ne élvezzük békében a nehéz harc után a naprólnapra szilárduló rend, bizalom s atyafiságos egyetértés gyümölcseit. Úton útfélen, élőszóval és sajtó utján, gyűléseken és magánkörökben három váddal léptek föl ellenünk. Először: hogy szentháromságtagadók vagyunk, mivel a bányakerületi és dunamelléki superintendenseknek kerületeik által eleikbe szabott eskümintából az egy igaz Isten mellől a szentháromság kimaradt. Másodszor: hogy ugyanazoknak utasításul adatván egyházunknak a helv. vall. testvérekkel uniálása, egyházunk az ágost. vallást megtagadni s a hiveket kálvinizálni akarja. Harmadszor: hogy ezen utasítás egy értelmű levén a magyarosítással, a kerületek a nemmagyar ajkú hívek nyelvét elvenni s azokat erőszakkal magyarokká tenni akarják. Köztudomású ugyan, hogy e vádak annyira alaptalanok, hogy ha az egyházkerületek nem is adtak volna reájok emiitett utasításukkal ürügyet, elleneink más ürügyeket fogtak volna koholni, csak hogy izgágát csinálhassanak s a zavarosban halászhassanak s vádjaik alaptalanságáról magok a vádolók is meg vannak győződve; főpapunk mégis, fontos okoknál fogva, megemlilendöknek tartotta azokat. Feltűnt ugyanis nekie, hogy legközelebbi egyházlátogatásakor elleneinkkel alattomban kacérkodó egy pár lelkész az ő jelenlétében a szentháromságról prédikált, mintha értésére akarta volna adni, vájjon igaz-e, mit e hitcikkre nézve róla mondanak ? A dunamelléki ügyelő is arról tudósitá öt, hogy e három pontból az ellenpárt fegyvert akar kovácsolni, a vádakat ezer meg ezer példányban az egyes gyülekezetekben elszórni s cmigy ezeket tőlünk elszakadásra buzdítani. Azon tapasztalatnál fogva tehát, hogy ha a legbecsületesb embert egyszerre kiáltják ki s folyvást hirdetik gaznak, elvégre sokan