Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-08-31 / 35. szám

mindig hü apostola, az igazságnak mindig rendithetieu bajnoka volt, annyira, hogy, ha voltak neki személyes kellemetlenségei, ezek egyedül e téreni bátorságából, megtörhetlenségéböl fakadtak. S ez az, mi a papot apostollá, a férfiút naggyá teszi. 39 év nagy idő, sok alkalom arra, hogy gyarlóságba essünk ; 13000 ember szeme, egy személyre függesztve, elég nyilt, elég kutató arra, hogy a gyarlóságot felfedezze, kimutassa. Ki emlékezik a megboldogult életének csak egy setét pontjára is ? 35 évi tettleges hivatataloskodása maga a hűség, a szorgalom, a pontosság; négy évi testi szenvedése maga a keresztyéni önmegadás. Talán azért mért rá Isten ily hosszű nyomort, benne még lelke felének, őrangyalának, nejének ez előtt 4 hónappal történt kimúlását is, hogy alkalma legyen megpecsételni ama hirdette igét, mely szerint a gondviselés müvét bizalmas, tűrő lélekkel fogadjuk. Életében tiszteltük és szerettük öt, de ezt tette az egész esperesség is; eltakarítását ünnepélyesitettük, de ezt lette lelkészében Csaba, Komlós, Szarvas, Szentes, Vásárhely is: mi ezeknél többel tartozunk, a fizetés ideje belépett, fogjunk hozzá a kebel legnemesb kincsével, a hálás emlékezettel. Orosháza, aug. 22. 1862. Horváth János. Egyszerre három nagy veszteségről kell gyászjelentést írnunk; egyszerre három kitűnő bajnok dölt ki a munkások sorából; s habár mindenik más téren, az ország más vidékén harcolta, mig élt, a nemes harcot, — vésztőkét egy anya siratja; mind háromban szegény egyházunk gyászolja hü gyermekeit. A megdicsőült hü munkások emlékének, e lapok hasábjain is, egy pár sort szentelendök, engedtessék meg nekünk, legelőbb is a Peti József sírjánál állapodnunk meg. A három közül nem a legújabb ugyan e sír; de azzá teszi nekünk a mély fájdalom és közel veszteség, melyet a benne oly korán szunyadó felelt lesújtva érezünk ; mint baráv, mint hivntallárs, szívünk egyik jobb felét vitte ö magával s igy, midőn dicsőitnünk kellene, tompa fájdalmunkban, mely halálának megdöbbentő híre óta folytonosan sajog szívünkben, nu még csak könyezni tudunk Peti József, a pesti ref. főiskolában a theologia egyik kitűnő tanára, a dnnamclléki ref. egyházkerület aljegyzője, f. hó 22-én reggeli fél órakor, élete 28-ik, boldog házasságának 3. évében hunyt el. Hiill tetemei Pápán, aug. 23-dikán, délután 5 órakor tétettek örök nyugodalomra Ennyi az, a mit szívünk bánatának sajgó sebével, ezúttal róla mondhatunk. Ismerői egy hü ós igaz barátot, — a haza egy hőkeblü, tántorithatlan hazafit, — az egyház egyik legmunkásabb tagját, — s a tudomány egy roppant reményű tudóst vesztettek benne. Mi még mest csak e veszteséget érezzük ; érdemeiről és jelességeiről, melyekben e rövid életpálya már oly gazdag volt, csak bővebb adatok birtokában és nyugodtabb percekben szólhatunk. A második sír már egy hosszabb és igy tettekben és érdemekben még gazdagabb élet határát jelöli; a haza egyik legjobb, legtántoritlanabb és tevékenyebb fia. az egyház egyik legbuzgóbb híve: mltgos kis-csolthói R agályi Károly nyugszik abban. A gyászhír, mely a jeles férfiúnak f. hó 10-én, élete 53. évében, Jákfalván törlént kora halálát oly váratlanul hozla meg, az egész magyar hazában megdöbbentő fájdalmat okozolt; nevét mint az egyház, haza és alkotmány hü bajnokáét, már régen ismerte az ország; mig bírtuk, büszkék voltunk érdemeire, — most csak a bánatban osztozunk, melyet vesztesége felett érezünk. Különösen érzékeny e veszteség legközelebbről a sáros-pataki főiskolára, mely buzgó algondnokát, egyik őrködő s védő szellemét, — s a felső-borsodi ref. egyházmegyére nézve, mely benne erélyes és munkás segédgondnokát vesztette el. Általában, kik a közel múltban a politikai élet mozgalmait, ref. egyházunk és nevelésügyünk életmozzanatait közelebbről ismerik, — azok tudják, ki volt nekünk Ragályi Károly s mit vesztettünk benne. Azonban ezekről szólani, immár a haza- és egyháztörténelem dolga, melynek az ö nevét az egykorúak méltánylata és elismerése megdicsőítve adta ál. Mi csak azt óhajtjuk : vajha! a gondviselés a derék és buzgó munkás helyét minél hamarább méltó és hasonló utódtal töltse be! Hogy az egyházi élet egy munkaköre se kerülje ki a keserű csapást, a kíméletlen halál a lelkészi kar életkertjébe is rombolólag csapott be, s harmadik áldozatul az Úrnak ismét egy hü szolgáját ragadta el. Épen most kaptuk a leverő hírt: a felső-baranyai egyházmegyének egyik dísze, bogdásai ref. lelkész, t. B á n y a i Lajos űr, mult hó 24-én, délután két órakor, rövid betegeskedés után jobb létre szenderült! Uj gyász, uj veszteség! s az irt egyházmegyére annál érzékenyebb, mert annak 63 anyaegyházában egy fél század óta ez már a száztizennyolcadik eset! Az elhunytban a már négy év óta anya nélkül maradt 4 árva figyermek a gyöngéd, szerető édesatyát; a gyülekezet pedig a kedvelt szónokot és alázatos magaviseletű lelkipásztort siratják és gyászolják. A temetés, a pásztor nélkül maradt gyülekezet bánatos részvéte és számos vidékiek jelenlétében, jul. 26-án délelőtt történt. A templomban a megboldogult felett halotti beszédet iványii lelkész, Kimiti László, oratiót pedig kis-csányi ref. s. lelkész Baksay László tartott; mig végre a sírnál sósvertikei lelkész ifj. Bekő Gábor szónokolt. Áldás és kéke lengjen a megnyugodott hű munkások poraik felett! A sajó-gömöri középtanoda 8 évi szünet után, mull 1861-ik év september 15-én 2 osztálylyal újra megnyillott, — a mint erről a t. szülék az iskola elöljárósága által tu-