Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-08-24 / 34. szám

van alkotva, annyira, liogy ha az emberi természet elveti és megátkozza is néha a keresztyénséget, felindulása által folyvást azt mutatja, hogy nem tudná nélkülözni. A vallások történelmének már csak rövid vázlata is a legszólóbb bizonysága a kijelentett vallás és az emberi lélek közötti emez öszhangnak. Mert egyfelől minden istentisztelet, mindenik a maga módja szerint, a lelkiismeret szükségeiről, annak a megbocsátás és megkönnyiilés, vagy jobban mondva, Isten utáni szomjáról tanúskodik. Másfelől az ő egymásután következésük hiányos voltukat s a vallás ama magasabb alakjának szükségességét bizonyítja, mely azt pótolja, és a melyben az emberiség minden keresése után utoljára is megnyugvást talál. A keresztyénséget tehát a múlttól tökéletesen elszakasztani annyi volna, mint az ő természete és győzelme horderejének egyessége elől zárkózni el. Ha, mint állitják, nem a megelőző civilisatiók terméke is az; habár lehetlen is az evangéliumot a görög és keleti elem puszta összetételének tekinteni: mindamellett nem kevésbbé igaz, liogy az emberi szellemnek az ez által keleten és nyugoton hasztalan keresett kielégítést nyújtja az. „Omnia subito.'* nem az ő jelszava. Helyesebben mondjuk az alexandriai Clemens-sel és 0 r igi n e s-sel: a pogányság éjszakájának megvoltak a maga csillagai, melyek azt megvilágosították és a melyek mindenek előtt a keleti csillagot indézlék elő. a mely Bethlehem felett megállott. Az emberi lelkiismeret nyilatkozatai ezek, mely sohasem hagyta magát meggyőződés nélkül, még a legmélyebb sötétségben sem. Távol tőle, hogy megvessük, lelki ismeretesen fel kell ezeket keresnünk. Ezen. a Krisztus vallásának Istentől adott nemes szövetségesét visszautasítani, a legroszabb taktika volna. A rég i világ történelmének tanulmánya még más szempontból fontos. A keresztyénség nemcsak elkeseredett ellenséget vagy eltitkolt rokonszenveket talált abban. Azon ritka törvény szerint, liogy a meggyőzöttek utoljára csaknem mindig annyival nagyobb befolyást gyakorolnak a győzőkre, minél kevésbbé hagyjuk azt tekintet nélkül, azt látjuk, hogy a régi világ azon pillanatban, mikor már minden hanyatlását hirdette, erkölcsileg ismét visszafoglalta a tért, melyet külsőleg elvesztett. A szakadás (haresís) semmi sem egyéb, mint a pogányság kétszínű reactiója a keresztyénség ellen. Tudjuk, hogy a második és harmadik század egyh. atyái mily nagy gonddal igyekeztek azt leálarcozni, hogy mindenki lássa, miként a hamis tanitók keresztyén ruha alatt épen oly módon akartak egy gonosz ellenfelet becsempészni az egyházba, mint a hogy az árulót az ostromolt városba beviszik. „Mint a foltozok — mond Hippolytus — épen ugy tesznek a háreticusok is, midőn annak, a mi a pogányságban elavult, az újság színét adják." A régi világ reactiója még itt nem állapodott meg. Nemcsak a különféle, egymásután legyőzött szakadásokat idézte elő, hanem szelleme némely tekintetben az egyházba is behatolván, annak dogmáját, habár nem is egészen, annyira megrontotta, erkölcsét annyira meghamisította, hogy azt ősi alakjától nagymértékben eltávolította. Ha tehát, hogy a keresztyénség központi helyzetét a történelemben felfoghassuk, szükség tudni, mit készített elő megérkezése, épen oly szükséges lesz megérteni azt is, hogy később mi által kelle módosulásokat szenvednie. E bevezetés feladata e szerint kettős. Előbb a régi vallások fejlődésében a keresztyénségre való előkészület különböző változati fokait kell kimutatnunk, — azután pedig mindazon különféle jelképekben (hitvallásokban ), melyek azt beburkolták, anélkül hogy valaha elrejthették volna, a pogányság alapelvét kell felkeresnünk, a régi dualismust, az emberi szellem örökös kísérletét, még magában az egyházban is. Végre jellemeznünk kell a judaismust, mely arra volt hivatva hogy a keresztyénség előfutárja legyen, de a mely elhibázta az ő isteni küldetését, a mióta megkísértette túlélni azt, vagy pedig még tovább is fen maradni annak árnyékában. Ezek után könnyű lesz már a bevégzett vallás igazi természetét meghatározni. Egyúttal meg fogjuk ismerni azon támaszokat és akadályokat is, melyekkel a vallás a régi világban találkozott, a melyet helyettesitett s a melyet az ő hutelen hirdetői újra visszaállítottak. Az emberiség vallási fejlődése felett a keresztyénségig, a legkülönbözőbb elméleteket gondolták ki. Némelyek, Euhemerus méltó követői, a régi kor vallásaiban vagy a történelem,