Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-27 / 30. szám

Zoltán, Vattay Kálmán, Oroszfi Endre, Törös Kálmán, Vi­tányi Berta, Szűcs Gyula. A. K a z i n c z y-kür ösztöndíj alaptökéje ez évfo­lyama alatt a miskolci helv. hitv. tanintézet egykori növen­déke, a korán elhunyt Kovács Gyula költeményeiből 140 frt. oszták értékű mennyiséggel növekedett. Legyen áldott a korán elhunyt nagy reményű költő emléke s szel­leme lebegjen az utána törő ifjú nemzedék fölött. Nem különben az iskolai ösztöndij-alaptöke is L o­sonczy Andrásné született bárczai B á r c z a y Klára ö nagysága kegyes adománya utján a vizsgálatok folyama alatt 40 oszt. értékű forinttal növekedett, melynek kamatjá­ban már jövő évben egy szegény jóigyekezetü növendék részesülend. Fogadja a nevezett úrhölgy a nyilvánosság utján is a tanintézet hálaköszönetét. Tudósításunk befejezéseül ide iktatjuk az igazgató­tanári hivatalos előterjesztés után a miskolci h. h. fögym­násiurn s elemi iskolák tanévi létszámát. Ugyanis: [. A gymnásiumot illetőleg. 1. A gymnásiumi négy felsöosztály létszáma következőleg állott: VIII. osz­tály 19. VII. osztály 18. VI. osztály 26. V. osztály 34. Összesen 97. — Ezek közül helybeli volt 53, vi­déki volt 44. — 2. A gymnásiumi négy alsó osztály lét­száma volt összesen 204. — Ebből a IV. osztályra esett 35. A III. osztályra esett 36. A II. osztályra esett 45. Az I. osztályra esett 88. — Ezek közül helybeli volt 90, Vidéki volt 114. — II. Elemi osztályokat illető­leg: A III. osztály létszáma tett 58. II. osztályé 65. I-sö osztályé 72. Összesen 195. — Ezek közül helybeli volt 171, vidéki volt 24. — III. Gymnásiumi és ele­mi osztály összevéve: 1. Gymnásiumi létszám 301. 2. Elemi osztályoké 195. Összesen 496. — Ezek kö­zül: 1. Helybeli gymnásiumi 143. 2. Helybeli elemi 171. — 1. Vidéki gymnásiumi 158. 2. Vidéki elemi 24. — T a n­dijt fizető: 1. Gymnásiumi: helybeli és vidéki 253. 2. Elemi: helybeli és vidéki 179. Összesen 432. -Tandíj­mentes: 1. Gymnásiumi: helybeli és vidéki 48. 2. Elemi : helybeli és vidéki 16. Összesen 64. — Vallásfeleke­zetre nézve: 1. Helv. hitvallású: gymn. helybeli és vidéki 257, elemi helybeli és vidéki 186. 2. Ágostai hit­vallású gymnásiumi és elemi 23. 3. Ivatholikus : gymnásiumi és elemi 8. 4. Görög katholikus gymn. és elemi 3. 5. Izrae­lita gymn. és elemi 19. Összesen 496. A folyó tanévi létszámok összehasonlítva az előbbi évivel igy áll: 186%. tanévben elemi és gymn. létszám 449. 1861 /,. tanévben elemi és gymn. létszám 496, és igy növekedés volt 47. Az 1862 /3 . tanév megnyílik sept. 1-sö napján s a ren­des előadások 7-én kezdetnek meg. a és 10. ISKOLAI ÉRTESÍTÉSEK AZ 186Va -ik TANÉVRŐL. 5. Értesítő a pozsonyi ág. hitv. ev. fő­iskoláról 186'/a-i k tanévben. Kiadta Lich­ner Pál, i g a z g. t a n á r, a m. I. t. I. tagja. Po­zsonyban, nyom, SchreiberAlajósnál. 1862. 8-ad rét, 32 lap. Különös érdeket kölcsönöz ez értesítőnek annak első, úgynevezett irodalmi része, a melyben ugyanis a t. kiadó által „Szenczi Molnár Alberthez 1608 — 1610 é v­ben i r o 11 12 1 e v é 1" van közölve. A szerény kiadó bo­csánatot kér az olvasóktól, ha netalán e közleménynyel iz­lésöket el nem találta. Ne aggódjék; mi leg-alább biztosit­hatjuk, hogy érdekesebb valamit ily szűk keretben már alig adhatott volna valaki. Már csak egyedül Szenczi Mol­nárért, a ki a prot. és magyar tudományosság akkori mive­löi közölt mint csillag tündökölt s a magyar zsoltárok, biblia, szótár, postilla és hittan által hervadhatlan érdeme­ket szerzett magának, eléggé érdekesek lennének e leve­lek; a mennyiben pedig 1608 után, és igy a bécsi béke utóhatásai alatt, részint egy jeles külföldi barátja, nürn­bergi ügyvéd, Remus György által, részint a nagyszombati ,,ősmagyar lelkű" Asztalos Endre által írattak azok, — az akkori prot. vallás- és nevelésügyi viszonyok felvilágosí­tására mindenik levél egy-egy jellemző és tanulságos adat­tal járul, — és igy minden protestánsra nézve kétszeresen becsesek. Megfordítva tehát, az olvasóközönség tartozik köszönettel a t. szerző urnák, hogy addig is, mig Szenczi­nek — mint előszavában ígéri — teljes életrajzát adhatná, az ö életére és működésére vonatkozó eme becses levele­ket fáradsággal összeszerezte, a Remuséit leforditgatta s igy a közönség számára közzé tette. Az Értesítő statistikai részéből, részint a könyvből magából, részint az e mellett magán uton küldött hiteles kéziratokból merített adatok folytán, a következőket emel­jük ki: A tanterv a pozsonyi lyceumban is az ág. hitv. föta­nodákat általában kötelező azon egyetemes tanterv nyo­mán van szerkesztve, mely tavaly Pesten az ág. hitvallásuak egyet, közgyűlése által állapíttatott meg. A lyceumban 14 rendes tanár működik; a szépírást, éneket és rajzot külön tanárok adják elö. A rajztanitásért az évi tandíj külön 10 frt 50 kr. Hogy testgyakorló inté­zete van-e a lyceumnak s a francia nyelvet tanitják-e ? az értesítőből nem értesülünk. A nyári vizsgák jun. 18 — 28 napjain tartattak. Theologiai pályadíj ez évben 3 volt. Érettségi vizs­gát tettek az idén 22-en. Jövő évben a jogi tudományok már ugy fognak előa­datni, hogy a jogi tanterv a jogakadémiák első évi folya­mával teljesen meggyőző lesz. Fegyelmi törvények is ujak lesznek. A könyvtár inkább ajándékok, mint vétel utján, de tetemesen gyarapodott. Nem különben a természetrajzi gyűjtemények, valamint a physikai műszerek tárai is növe­kedtek, részint vétel, részint ajándék utján. A nagy alumneumba a lefolyt évben 143 tanuló volt felvéve, egy részök a nagyobb (36 frt 26 kr), a másik rész pedig a kisebb (22 frt 26 kr) évi díjért; ingyen táp­láltatott 6. E számból 20, mint kitűnő és érdemes tanulók, 62

Next

/
Thumbnails
Contents