Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-27 / 30. szám

meg, mely az állatinál magasabb rendeltetéshez nem ért, melynek nincs hazája, csak lakó földe, csak ösztöne után jár s nem gyújtatván meg lelke és értelme : magasabb szenvedelmekben nem tud lángadozni. — Európa nyugoti részén szépen ^neghonosolt a míveltség és népnevelés, mig keletnek országai és népe a tudatlanság terhe, babonája s az ösztönök ereje és hatalmából oly kevéssé vetkezett ki. Kelet volt bölcsője a tudományoknak s magának a keresztyénségnek is; de a gyermek bölcsejéből kikerülvén, nem maradt a szülőföldön, hol a levegő meghidegült, messze ment, hogy ifjú kellemeinek kifejlődésére tisztább levegőt, szelídebb napsugár!, fogékonyabb kebleket találjon. Az ifjúnak immár haza is kell látni, a míveltségnek nyugotról keletre vissza kell sugároznia, az ut már megkezdetett, a míveltség nem sok idő múlva keletre is bezarándokol, s a népek eszmélni fognak ezredes álmaikból. Mint az ott jártaktól hal-Iám : Perzsia és Egyiptom s kelet más országaiban mindinkább szaporodnak a köziskolák; Törökországban hasonlólag, hol már most az ország nagy részében alig van török pár, ki irni és olvasni ne tudjon. Igy megyen az emberiség erőről erőre; nehéz ugyan levetkőzni a testre rozsdásodott láncokat, de végre is az maga magát emésztvén és megemésztvén : az értelem és szabadság egy fuvallatára összehull. A Dunafejedelemség is kelet országaihoz szokván számíttatni : a népnevelést tekintve a számítás csakugyan helyén van. Itt is különösen a mostani uralkodó alatt kezd kiválóbb figyelem fordíttatni a népet növelő népiskolákra. Nyáron át a nagyobb városokban a vidék minden falujából egy-egy életrevaló román ifjú képeztetik; ki aztán aszük ségesek birtokába jutván, télen át tanitja a falusi gyermekeket. Még ugyan ez nagyon kevés, de a nép mostani fejlettségéhez elég; s ha nincs is meg benne a rendszer s általán az egész népnevelés még nem állhatott lábra: ez megjö később, midőn az értelem és hazai gondolkodás a nópnevelésre nagyobb súlyt fektelend. Katarzsin a volt román miniszterelnök s a románok közt kitűnő államférfiú, ki, mint tudva van, nemrég az országháza előtt gyilkoltatott meg, egy országgyűlési beszédében midőn a népszabaditásról volt szó, azt mondá én mint nagybirtokos szívesen felszabadítanám jobbágyaimat minden teher alól, de ezt most még nem tehetem, mert nem látom tanácsosnak, elébb neveljük s érleljük meg a népet a szabadságra." És lehet, hogy ennek balul magyarázása okozta halálát. Nem lehet emlitetlenül hagynom, hogy minden városban itt vagy állami vagy jótékony alapítványi jövedelmekből tartatnak a felsőbbek gyermekei számára főkép, fiu- és leány-iskolák melyeket aztán az országos iskolai tanács*kiküldötte évenkint meg szokott látogatni. Ezen kiküldött az idén a mi iskoláinkat is meglátogatta s utasításul mondá, hogy ez iskolai rendszerhez kell nekünk is tartanunk magunkat. Jól van, mennyiben az a mi elvünkkel nem ellenkezik, különben mi a magunk árváiért tartjuk iskoláinkat s igy is megfelelunk a kormány kivánatának, mennyiben tanítjuk a román nemzeti nyelvet, s ha román urak is küldik gyermeikel iskoláinkba, azokat vissza nem utasíthatjuk s néhány ily gyermekért elvet nem cserélünk stb. Ezen értelemben intéztem azián egy felvilágosító iratot az országos iskolai tanácshoz iskoláink érdekében. Pünköst első napján Ploesten, másodikán Tirgovesten, harmadikán Pitesten prédikáltam. A két szélső hely közt tizenkét mérföld, nagyon hosszú legatio, de meg kellett tennem, mert jelenlétem szükségeltetik. Én ugy vagyok sokszor, hogy egyik vagy másik helyre megjővén, alig van egy órai pihenésem; sokszor híveim, kiket előre tudósítani szoktam, összegyűlve várnak reám, s csak kezdeni kell a prédikálást. Mennyi erejébe kerül ez testnek léleknek s a gyors, sokszor éjszakai utazás mily terhes: sokszor kínosan érzem. Ezen űtban is éjszakán az itt divatos tenger felöli kóbor szellő, átjárván még mai nap is sajognak a csontjaim s azóta nem tudok helyrejönni. Kerülni kellene, jól tudom, az ily terhes utazásokat, de mit tegyek, ha máskép nincs boldogulás. Ha a mint kellene pedig — magamat jobban óvnám, dolgaim összezavarodnának és lehetetlen volna azokat tennem, melyeket itt Isten segedelmével véghezviszek. Nem régiben vettem gróf Csák y György űr levelét, melyben felszólít ö mltsga, tudósitnám részletesen a ploesti és szászkuli egyházakról; hozzá tévén, hogy irnám meg egyszersmind, mi teendője lesz ö mltsgának mint ploesti főgondnoknak, mivel ismerni kívánja a téri, melyet elfoglal. Szívből örülve ezen nagybecsű levélnek, mely az iró méltóságos gróf vallásos buzgóságáról s tevékenységéről egy elöbizlositék : részletesen feleltem mindenekről; tudósításom végéül tevén, hogy azon 1000 frtot, melyet gróf ö mltga egy éve lesz hogy a missióra ajánlott s melyről szintén irt hogy ne darabolják el, ha elküldetik, alapitványképen a ploesti egyház számára látnám fordilandónak, hol is az 10 év alatt, itt tizes levén a törvényes kamatjárulék, épen kétannyira növekednék. Várva várom a mltgs gróf ebbeli tudósítását. Legközelebb tudósított Szászkutról Márk Mózes atyámfia is, kérve hogy mielőbb menjek hozzájok, mert, szükség van, és várva várnak. Én Márk atyámfiáról, mióta megismertem sorsát, mint tellett, gondoskodtam. Most neki egy kis élelemrevalót s egy uj ültöző ruhát kellene vinnem , egyszersmind az ottani templomhelyet egészen rendbe hozva, az ö számára egy házat s iskolát építenünk. Én, mert előbb nem lehet bajaim és szegénységem miá, csak, ha tehetem, augusztu s közepe felé indulok Moldvába. Nagy hálával köszönvén meg az ügyre eddig befolyt kegyes adományokat, most njólag szegény Szászkutért kell esedeznem, hogy a dolgokat ott is kellő rendbe hozhassam, s ezen még eddig egyetlen rendezett ekklézsiánk Moldvában kiszáradás helyett virágzásnak indulhasson. Melyet is remélve az örök felségtől, kinek szent ollalma és segedelme legyen velünk, beteg test de remélő lélek áldáskivánataival maradtam, szolgálva az ügyet és a mi Úrunkat. Ploesten, jul. 3. 1862. C z e 1 d e r Márton.