Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-06 / 27. szám

esik Péternek vagy Pálnak, és nem hagy rajtuk egy hajszálnyi becsületet. A közel mult vasárnap uj áldozatot szemelt ki magának: van a nevezett egyháznak egy közíiszteletü tudományos és derék hazafi tanítója, ezen egyén tót, idevaló születésü, neve Nemesányi János, a nevezett tisztelt tanitó legközelebb tót nyelven egy munkát adott ki ily cim alatt: „Elmélkedések azon okokról, melyek miatt a d u n á 11 i n n e n i superintend e n t i a némely egyházaiban a béke f e l d ulatott.u

Ezen munkán tehát, melyből nemcsak valódi keresztyéni szeretet, az ügynek helyes felfogása, mély tudomány, de egyszersmind hazafias józan gondolkodás szól, — s melyet a t. közönségnek, főkép a protestáns feleknek különös ügyeimébe ajánljuk, — fellázadt a Hodzsa úr vére, s a nevezett tanítót a templom szószékéről tudatlannak és becstelennek, s a nemesek bérencének nevezte, utóbb pedig a tanitói lakba menvén, ott, ide le nem irható szavakkal mocskolta. Nemessányi e napokban a senioratus előtt és a megyeelnökségnél panaszt emelt, lesz-e valami eredménye ? — becses lapját annak idejében tudósítani fogom. A nép azonban már szolgáltatott igazságot kedvelt tanítójának, mert a fentebbi eseményre következő vasárnap gazdag adományokkal halmozták el, s ezt Hodzsának a szószékről ki kellett hirdetni. V á g i. KÉSMÁRKRÓL. — Folyó é\ jun. 22-énérkeztek meg mítgs Prónay Gábor egyetemes egyházi felügyelőnk és főtiszt. M á d a y Károly superintendensünk, diszlovasság által vezettetve, az egész vidékről összesereglett nagy számú népség kíséretében Késmárk városa határához, hol zöldellő diszkapu alatt egyházi és iskolai elöljáróságaink által ünnepélyesen és szíves szónoklatokkal iidvözöllettek. Innét kocsijaikról leszállván, megujuló éljenzések közben mentek a városba sz, egyházunk ajtajáig, hol az egyház lelkésze által újra üdvözlő szavakkal fogadtattak, s be a sz. egyházba, hol az istentisztelet végeztével az egyház kebelében általok teljesítendő hivatalos látogatás egyes pontjait felolvastatták. Délben közös nagy ebéd volt, melyen szokás szerint az érdekes felköszöntések egymást érték; délután az istenitisztelet végeztével egyik tanár M. 1. a gymnásium feladatáról érdekesen ertekezék, P. I. tanár pedig a lyceum történetét olvasáfel; este az cgyházbeli ifjúság fáklyás-zenével * szónoklatokkal tisztelgett főnöki vendégeinknek. Ezen nap e szerint örömteljes üdvözlések, egyházi áhítatosság s tisztelgések közt múlván el, másnap a munka napja következett, a vizsgák munkájáé, mely közben mindkét lelkes főnök ritka avatottsággal járt el feladata megoldásában, éber figyelemmel kisérte szakadatlanul a három felsőbb osztály növendékeinek vizsgálatát, tudomást szerzett a tanrendszer eddigi életbeléptetésének mibenlétéről a vezette a két érettségi vizsgát, mely e napra ki volt tűzve. O méltósága egyetemes felügyelőnk, minthogy másnap útját tovább folytatni szándékozik, meglátogatta még azon xiap a lycealis könyvtárt, megvendégeltetle a tápintézeti ifjúságot s a Muzeum javára 40 osztr. é. forintot volt kegyes ajándékozni, elbucsúztakor megígérvén, hogy azon napon, melyen a sz. egyház majdan építendő uj épületének alapköve le fog tétetni, ha Isten élteti, ismét visszatérend a honi protestantismus ezen ős fészkébe s be fogja bizonyítani, hogy a távolt nem tekinti akadályul szent kötelessége teljesítésében. F. F. »§sgs« T A R 0 A. TURKEVE, junius 23-án 18Ö2. Egy meghaló s lélekemelő ünnepélynek voltam a tegnapi napon szemtanuja. — Az ezelőtt épen hét hóval elhalt néhai nagytiszt. Kocsa István ref. lelkész urnák sirja felébe hívei s barátai által emelt emlékkő felállítási ünnepélye a tegnapi napon junius 22-én tartatott meg. — Délután öt órakor a reformátusok s római katholikusok összes harangjai bús zúgása hirdette az ünnepély kezdetét, midőn az utcákat mindenütt a temető felé hullámzó néptömeg lepte el. — Rang és valláskülönbség nélkül mindenki sietett felkeresni a sírt, hol a közösen tisztelt és szeretett lelkipásztornak, — atyának és barátnak hűlt tetemei nyugosznak, hol már teljes szépségében állót! az egyszerű ugyan, de a legjobb ízlést tanúsító, 9 láb magas — az elhunyt érdemeit néhány jellemző szóval hirdető piramisalaku emlékkő. A legkedvezőbb idő által is emelt ünnepélyt a helyszínén a városi muzsikások kara egy remekül sikerült darab eljátszásával nyitotta meg, — ezt követte a helybeli dalárda alkalomszerű megható éneke, azután az elhunyt lelkésztársa nagy tiszt. Végh Sándor úr tartott egy emlékbeszédet, — mely az elhunyt iránt különben is szeretettel viseltető nagy közönség szemeiből a részvét legdrágább könyeit csalta fel, — majd ismét a dalárda énekelte el „Busán omolnak könyeink nyugvó porod felett" ismeretes szép éneket, s azt követve az ünnepélyt a banda fejezte be. Nem akarom, de nem is tudnám azon általános meghatottságot leírni, mely a legszebb rend s minden tekintetben kitűnően sikerült ünnepélyen keresztül a jelen levő különböző rangú s vallású sokaság arcán látható volt. — Ismét könyeket hullattunk a mindenki által szeretelt s tisztelt tisztajellemü ember, — nagy tudományu s szenthivatala minden ágában apostoli buzgalmu — kitűnő lelkipásztor sirja felett, ki a turkevi egyházban 29 éven keresztül mindig lankadatlanul szolgált, s kitűnő eredménynyel vitte — az őt mindenekben megértő elöljáróság gyámolitásával — az egyház kormányzatát. És a turkevi egyház s hívei — nem késtek az érdemelismeréssel. — Halála után az egyház alig nehánv nappal hozá azon, — már e lapok hasábjain is közlött önmagát megdicsőítő — s a magyar protestáns egyházban még eddig egyetlen példaként álló — határozatát, mely által az elhunyt özvegye s árvái jövője oly fényesen bizlo-