Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-06-29 / 26. szám

vezetni elő s ez által tenni könnyebbé, alappal biróvá, nem pedig- minden tanágat egyszerre fogni fel. Mindig igaz marad lélektanilag: minél kevesebb tárgyat nézlelek egyszerre s tovább időzöm nála, annál jobban felfoghatom idomát s tulajdonságát s annál nyomhagyóbban ültethetem át lelkembe. Az emberi természet fogékony az újdonság iránt; a kíváncsi gyermek kedélyére is nagy hatással van a meglepő, a nemhallott, fokozza kedvét s némi áhítatot gerjeszt benne s lehetlen hogy p. a másodízben hallott történelem annyira lekösse figyelmét, mint mikor első izben adták elő neki. Ez elvből indulva ki, hátrányosnak látszik, ha ugyanazon tantárgy, ha szinte bővebben is, kétszer fordul elő a hatosztályos tanpályán. Mikor először tanulja a növendék, könnyebben hanyagolja azon remény fejében, hogy a másodszori tanuláskor majd jobban igyekszik ; elérkezik ez is, akkor meg már unalmas, kevésbbé ingerlő s figyelemfokozó, az első tanulásra némi súlyt fektet s a két szék közt alászorul. Az önmunkálkodásra való kedvet csökkenti még a szünnep (Feriae) megcsonkitásais. A^ növendék életéből idővel áldozik, ennek árán kap tudományt, szellemi képzettséget; dacára azonban e szép nyereménynek, nagyon sértve érzi magát, ha tapasztalni kénytelen, hogy némely mellékesnek, rendkívülinek nevezett tantárgyakra, minők rajz, ének, testgyakorlat, a sajátjának tekintett szünnepekböl szakittatnak el az órák. Ennek kettős visszahatása lesz, zokon veszi egyrészt s elkomorul; másrészt, oktalanul ugyan, de mégis szomorú valóságban, a tantárgy elhanyagolásában tölti ki boszuját. Ne tegyük hát cimleg létezővé a szünnepeket; se rendkívülinek ne nevezzük azon tantárgyakat, melyeknek rendes képző hatásuk van, nehogy a növendék is lógó tannak tekintse azokat s azon szomorú eredményre jussunk, hogy a növendék szünidejét is meghiányositottuk s mégsem értünk el kellő eredményt. Im az oka a mellékesnek lealázott tantárgyakban való kevés sikernek. Venio nunc. ... Mi oka annak, hogy hat vagy nyolc évi folytonos tanulás után is oly kevés növendék képes az ó remek nyelveken érteni, ízlést meritöleg s élvezettel olvasni? — ím ezért hangzik mindennap erösebben tisztes aggjaink panasza. Midőn e föbaj orvoslására utakat kisértek megajánlani, azt hiszem, az okot megfejtettem, vagy legalább felderitni akartam. Mig az anyanyelv a legnagyobb alapossággal nem taníttatik — hiába minden törekvés. Ki egy nyelv anyag- és alaktanát nem érti, mikép értsen mást és többet; mig a magáét sem tudja jól, mely él, melyet bölcsőjétől hall, hogyan értse az idegent, mely kihall? Minden tantárgy közt, ismerjük el, leggyengébb a mostani ifjú saját nyelvtanában, mert alapszerü tanítására nincs főgond fordítva, megmutatja ezt helyesírására, fogalmazására vetett egyetlen tekintet s f'enhangon bizonyolja a többi nyelvekben való gyarló gyengesége, önállástalansága. — Nincs megadva az anyanyelvnek a kellő süly és méltóság, ugyanis: a nyelv lelkét, minden uyelv mintatanát, a mondatrendszert, ha nem érti öntudatosan a tanonc, azt mondják, minek ezzel sokat törődni, hisz anyanyelvét tudja beszélni; van rá eset, kivált ha a tanárnak időre van szüksége, hogy a magyar nyelvtani óra más tantárgyra foglaltatik le ; magukon a vizsgálatokon is, háttérbe szorítva, halványan jön elő, hogy más nyelvektől el ne foglalja az időt. Ez megfordított dolog, mert a latin s minden más nyelv tudása — a magyar vagy anyai nyelv gyökefes értésének eredménye. Egyetlen nyelvtannak teljes tudása nagy hatalmú tényező az ifjú elme világában, az ebbeni alaptalanság minden más nyelvben rettenetesen megboszulja magát. Az elemi tanodából a legcsekélyebb nyelvismével lép át a gyermek a latin osztályba s még azt sem tudja jól, mi a mondat s már is a ,,mensa rotundau

s deák mondattal kell neki birkózni. — Hasztalan tolunk elő más nyelvtant: a magyarnak mindig elül kell járni. — Ez az első teendő. A nyelvtudásra másik segédszer : jó kiadású nyelvkönyvek. E téren is felfordított világ van, míg a tanárnak a legjobb magyarázatokkal jegyzetezett remekirója söt fordítása is van : addig a szegény növendék — kinek pedig több szüksége volna reá — vakkönyvekre, teuberiana kiadásokra van szorítva s mégis azt kívánják, hogy minden segédeszköz, tájékozótól megfosztva, készüljön el a fordításra. — Adjunk kezébe magyar felvilágosító jegyzetekkel ellátott remekírókat, nyissunk ez által a goudolkozhatás és önmunkálkodásra tért: akkor igenis lehetővé van téve az otthoni készület, különben szemnélkülitöl követelünk látást. De nemcsak lehetővé, könnyűvé is kell tenni a nyelvekbeni elöhaladást; s itt helyénállónak találok pár szót kockáztatnia szószedésre nézve. Akár a szótár élettelen betűiből olvassa le, akár élő tanárának szájából hallja meg a szó értelmét: mindkét esetben mástól tudta meg; az élő szó azonban hatóbb, gyorsabb, termőbb : a szószedés fárasztó, kedv és kitartás-ölő, kivált ha a szógyökerét roszul vagy épen nem találja ki, félrevezető és időfogyasztó munka. Miután aszónak tudása a lényeg s a szabatosan kiszedett szavakat felényi idő alatt megtanulhatni: nagy kérdés, nem célszerűbb, idönyeröbb-e : a szólárforgatással nem veszködtetni a haladni akaró ifjoncot s kiszedett szótárkái adni kezébe. Az eddigi tanmódnál okvetlen kedvezőbb sikert eredményezne, ha a költészeti osztály felé már a fordítást valóságos olvasássá változtatnók át; p. olvasná végig magyarázat és fordítással kisérve a tanár tanítványaival együtt az Aeneist, ha néhány szóban felakad a növendék, meg kell mondani mindannyiszor, nem lényeg ez itt; az ily végig olvasásban maga a haladás is nagy élmény s többek között eme szép eredményei lennének : elmondhatná a tanonc, hogy az egész Aeneisen átment, van fogalma róla s eszméje egy nagy hőskölteményröl, érezni s jelezni tudná, hol tetszett legjobban, hol volt legmeghatóbb; végre, mi fő, az ízlés és irálylyali megismerkedésen kül vágy támadna benne a remekírók olvasásához, mit a fölebb emiitettem jó segédkönyvek előmozdítanának. Az eddigi mód szerint hányadik növendék