Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-06-29 / 26. szám

koztam, ki a régiebbek közi forgolódott, tudakozódtam azoknak beszédei után : mit mondott András, Péter, Filep, mit Tamás, Jakab, János vagy Máté, vagy akárki más az Ur tanítványai közül, mit mondott Aristion és János Presbyter: mert nem hittem annyi hasznot húzni könyvekből, mennyit az életben levők é 1 ö szavából'1

,

(Eusebius 3, 39). — Itt ismét azt kérdem, nyilatkozhatott volna-e igy a Jézus életeseményeit tárgyazó könyvekről minden restrictio nélkül Papias, hahogy Jézus életét tartalmazó evangyéliomok már akkor Istentől ihletett szent könyveknek közönségesen elismerve lettek volna. De épen ezeket illetőleg is birjuk Papias tanúságát, mint következik: „Márk, Péter tolmácsa, a mint emlékezett, pontosan följegyezte, habár nem kellő rendben, a Krisztus beszédeit és tetteit; mert miután az Urat maga nem hallgatta, sem annak követője nem volt, hanem — a mint mondtuk, a Péteré, ki előadásait a hallgatók szükségeihez szabta, a nélkül hogy az Ur dolgainak rendezett összeállítására ügyelt volna : Márk épen nem hibázott, ha némelyeket, a^mint visszaemlékezett, följegyzett; mert csak azon egyre ügyelt, hogy a hallottakból semmit el ne hagyjon és azokat meg ne hamisítsa." S utána mindjárt Mátéról azt mondja : „Máté az Ur beszédeit irta össze héber nyelven, melyeket mindenki magának ugy magyarázta, a hogy tudta." — E szerint, ha áll is, a mit Irenaeus ír, ,,hogy Máté a héberek közt a magok nyelvén egy evangyéliomot akkor irt, midőn Péter és Pál az evangyéliomot Rómában hirdették és ott egyházat alapítottak:" Papias adata nyomán tudjuk, hogy az csak az Ur beszédeiből állott, és tudjuk továbbá Irenaeusból, hogy az csak 67 körül keletkezhetett, a mikorára tehető Péter és Pál Rómában való működése. A mi a János evangyéliomát illeti, nem tartok ugyan Zellerrel (theol. Jahrb. 1847. S. 199), „hogy Papias hallgatása (a János evangyéliomáról) mindig legerősebb bizonyság marad azon evangyéliom authenticitása ellen de mindenesetre annyit bizonyít, hogy azt Papias nem tartotta tisztán történelmi műnek, a minthogy nem is az, s azért nem használhatta történelmi céljaira s azért nem említi. Én részemről tehát hitelt adok Irenaeusnak 3. 1. /(oávvyq edcoxe euayyehov , ev E<péoo) ryg Aacag d'.arp eftwv ; azonban Jánosnak Efezusbani tartózkodása igen későre esik és más benső okoknál fogva is a legorthodoxabb magyarázók a János evangyélioma keletkezését Jeruzsálem elpusztulása utáni időre teszik. Igy állván a dolog nem tudom, micsoda evangyéliomra vonatkozhatott volna Pál a korinthusbeliekhez 58 körül irt levelében előforduló xara rag ypa<pa$ kifejezésben, mely kifejezéssel az egész apostoli korban állandóan az ó szövetség szent iratait jelölték, melyekre az első keresztyének, mint olyanokra hivatkoztak, melyekben Istenihlette férfiak a Krisztust, annak életét, szenvedéseit, halálát és feltámadását előre jövendölték s igy a keresztyén üdvhirdetés azokban találta legerősebb alapját. Hogy az apostolok idejében az egész vallástanítás az ó szövetség magyarázatában állott, azt világosan olvassuk Ap. cs. 13. 15. 27, 15. 21, 2. Kor. 3. 15, de hogy még később is egész a második század közepéig a hitigazságok más kútfejét nem ismerték, minta szóbeli keresztyén hagyomány mellett az ó szövetséget, kétségbevonhatlanná lesz, ha azon egész korszak egyházi irodalmát figyelemmel olvassuk. Mindezeknél fogva Tatay barátom fentebb idézett nyilatkozatát tévesztettnek kell mondanom. Ballagi. ÉNEKES KÖNYVEK, A DUNÁNTÚLI EVANG. EGYHÁZKERÜLETBEN. Kétségen túl van, hogy protestáns istenitiszteletűnk egyszerű szerkezetének az igehirdetésen kivül az éneklés képezi lényeges részét. — És ki is nem érezte, mily lélekemelő, ha egy számos, az Isten tiszteletétől áthatott gyülekezet annak imádása és dicsőítése helyén kegyes érzelmeit szent éneklésben árasztja ki, éneklésben, melynek hangjai majd szomorúan lágy, majd örömtől lelkesült dallamokban emelkednek az ég felé. — Mily hideg és érzéketlen lenne a sziv, melyet buzgó áhítattal hangoztatott énekek nem lelkesítenének s a porból mintegy ki netr emelnének. Azoknak, kik hitünk egyszerűségével öszhangzó egyszerű evangyélmi istenitiszteletünkkel elégtelenek, azt feleljük, fordítsatok arra minden lehető gondot, hogy a nép minél szebb énekeket minél szebben és buzgóbban énekeljen ! Mert méltán mondá Chrisostom ; semmi nem erősíti és buzdítja annyira a lelket, semmi nem emeli föl azt a porból és semmi nem tölti el oly gazdagon a mennyei bölcseség iránti szeretettel s minden világi iránti ellenszenvvel, mint egy lelkes ének, mint a buzgó helyes éneklés, melyet egyházi gyülekezeteinkben hangoztatunk, — Innét magyarázhatjuk meg magunknak, hogy a nagy reformátorok, s köztök különösen Luther, oly nagy gondot fordítottak énekeikre, s később is a német költök, különösen Gellert, az énekszerzésre oly kiváló figyelemmel voltak. A reformátiónak hazánkban elterjedésével az egyháznak szükségképen az énekekre is kellett figyelmét forditnia; de minthogy Némethonban ekkor már kész énekek és dallamok voltak, ujak szerzése helyett nagyobbrészt magyarra fordíttattak ezek s a dallamok is megtartattak. — Hogy e részben az egyház különös gondot fordított volna, nem mondhatjuk, söt a fordítások is igen feltűnően magokon viselik a kornak, az Ízlésnek s az irodalomnak nyomait. Mellőzve itt egyházi költészetünk történetét, melyet, mint tudjuk, egy fiatal lelkésztársunk tüzetes tanulmányozásának tárgyává tön s melynek közrebocsátásával egyházunknak bizonyosan hasznos szolgálatot teend, csak a dunántúli evang. egyházkerületnek ez érdembeni működéseire kívánunk visszatekinteni s oly adatokat közölni, melyeknek gyűjtésénél érezzük, hogy azzal már iá kissé megkéstünk, de ha azt még most sem teszszük, csak egy évtized múlva is, ha valaki arra vállalkoznék, még kevesebb siker fogná törekvéseit kísérni. A dunántúli evang. egyházkerületben jelenleg négy énekeskönyv van használatban.