Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-06-22 / 25. szám

hittan tanítására több időt, mint a mennyit népiskoláink jelenlegi szerkezetében fordíthatni arra: lehet hogy akkor ismertető első indítványozná azt, hogy az oly pathos-szal, minőre ő egy kis példányt mutata, irt hittani könyveket ki kell a közhasználatból irtani; söt ugyan ő a tapasztalásból okulva az általa felállított, egyelőre tetszős mintamérték fogalmát is lehetőleg korlátolni törekednék. Az istenismerés nem oly viszonyban áll az istentiszteléssel, a minőben az ismertető véleménye szerint állana, t. i. hogy ama belső e pedig külső volna — hiszen az istentisztelés nemcsak külső de belső is egyszersmind: — hanem az istenismerés azaz alap, melyből kiindul, melyen épül az istentisztelés. Minthogy tehát az istenismeretet az ész által szerezhetni meg : a ker. hittan tanításában főkép és csaknem kizárólag az észre kell hatni. A ker. hittan körébe tartozó ismerettárgyak, t. i. a hitcikkek, mint a melyek nem a magárahagyottan gondolkodó józan ész, hanem természetfeletti kijelentés utján fedettek fel, már természeteknél fogva az olyanok közzé tartoznak, melyeket nehezebb felfogni. Épen azért „a gyermekek számára készített hittani kézikönyvekben első és nélkülözhetlen kelléke az előadásnak, hogy az kommákra szakgatott tételeiben lehető rövid, egyszerűségben világosságban kitűnő legyen." Az hogy meleg, s érzetkeltő is legyen s igy szívre is hasson az előadás, már nélkülözhető és csak alárendelt kellék, noha olyan, hogy ha ama nélkülözhetlen kellékkel, annak sérelme nélkül párosulva találtatnék valamely könyvben, ezt alaki tekintetben kitűnővé vagy remekké is tenné. De aligha csalatkozom, midőn azt állítom, hogy az összes világirodalom nem tudna gyermekek számára készített tiz oly ker. hittani kézikönyvet mutatni fel, melyben kielégítő tantartalom mellett, ama két kellék is kifogás alá nem eshetőleg párosulva volna, sokkal inkább csaknem mindig azt tapasztaljuk, hogy egyik szerző, ki telve érzéssel és melegséggel, ugy irja dogmatikáját hogy észre sem veszi hogy saját énje érzésinek átültetési közben, felületes hittani oktatásokat, inkább erkölcsi elmélkedéseket, inkább ethikát mint dogmatikát készített; egy másik szerző pedig, kin távolról sem uralkodik annyira az érzet, alig irt egy két cikket, már elfajul páthosza, s a célzott melegség helyett annak csak affectált árnyékával, legfeljebb szónoki himzetekkel, mesterkélt cifraságokkal, gyermeknek nem való képes beszédekkel találkozunk előadásában. Például: vájjon van e valami melegség az ismertető által ajánlott cikkecske e szavaiban: „noha az első ember Isten parancsának utján meg nem állott, elesett: a teremtő öt ily gyarlóságában is nem tagadta meg, saját teremtményének, erőtlen gyermekének ismerte ?" Van igenis valami mesterséggel csinált nehézkesség, mely a tanulást kővágássá tenné a gyermekre nézve; de melegség semmi. De talán melegebbek e következő szavak: „mig egyik kezével az eltántorodót bűnéért lesulytá, a másikkal szeretettel emelé fel hanyatlásából ?" Nem melegebbek, csak hirnzetesebbek. Hát ezek: „nagyobbnak mutatta magát az ö irgalmában, mint a milyen •olt az ő igazságában?" Ezek tartalmába már még a fejlettebb ifjak is csak valamely magyarázó tanár segedelmével hathatnának be. S ha nem érti a gyermek: ugyan mit érezhet hallására ? netode valami olyanformát hogy öt idegen nyelvre akarják tanitni? s hevül de féltében. íme ilyen az ismertető példányul adott cikkecskéje! Pedig ő szabad választást tehetett az összes hitcikkek közt arra nézve hogy melyiknél mutassa meg azt, hogy minőnek kellene lenni az általa ajánlott paedagogico-theologicus tanitásmódnak. És ismertető példányt akarván adni, kétségkívül össze is szedte minden erejét, hogy kitegyen magáért, hogy valami remeket mutasson fel. S mi lett az eredmény ? Ez: „hogy vajúdott s csak egerecske jött világra." A más müvét oly kímélet nélkül fitymáló bölcs theoreticus, oly felettébb gyarló alkotónak tűnik fel a kivitelben. A szomorú példákat látva magam előtl s miután én nemcsak apró gyermekek tanításával, de legalább egy pár évig a tanítóságra készülő ifjak vallásos képzésével is foglalkoztam, a tapasztalattól mint bölcs mestertől tanácsot és utasítást nyerve, mindenáron arra törekedtem hittani kézikönyvecském készítésében, hogy előadásom egyszerű világos, könnyen felfogható s benne a tantartalom könnyen elsajátítható legyen: noha tudtam hogy ez a feltétel már maga eléggé korlátoz abban, hogy előadásom meleg is legyen egyszersmind. De én ugy gondolkodtam, hogy ha előadásom száraz s talán hideg leend is: de ott lesz majd a gyermekek közt a tanitó, ő az a lélek, azaz élet, az a tűz, melynek teljességéből, azokba a betűkbe, melyek magokban véve, s a magokra hagyott gyermekek által olvasva el, bárminő tartalmúak legyenek is, csak holtaknak nevezhetők, élet és melegség tartozik átömölni, s a menynyi szükséges könnyen is ömölhet. A legkijátszottabb hegedű is csak élettelen tárgy magában, belőle a szivet s lelket megkapó hangokat csak a művész teremtő ujjai csalhatják ki. S épen azért, mivel a kézikönyv tanítót feltételez, nem is tartam szükségesnek illustrálni mint ismertető kívánta volna, az Isten tulajdonit az életből és történelemből vett vonásokkal. Hiszen akármely tanitó is képes magától is arra; nekem pedig a tért oly ismeretek közlésére kelle kímélnem, melyek szinte ugy okvetlen szükségesek. Mert nem lehet szem elől elveszteni azt a körülményt, hogy a népiskolák 3-ik osztálya számára készített hittani kézikönyvben minden sarkalatos hitcikket fel kell ölelni, és az egész könyv mégis csak csekély terjedelmű lehet — maga a kézikönyvek készíttetésével foglalkozó egyetemes bizottmány is nem több mint csak 3 ívnyire szabta a népiskolai hittani kézikönyv terjedelmét. De a tantartalom ellen is intézett ismertető megrovásokat. Vegyük fel ezeket egyenkint. Ismertető nem helyesli a v a 11 á s-nak általam adott e fogalmát: „a vallás szón Istenismerést és istenitisztelést értünk." Szerinte helyesebb volna ez: „a vallásszón Isentöl való függésünket s ennek külsőleg is kimutatását értjük." De vájjon azt értjük-e ? Csak az Isten tisztclését értjük-e (mert hiszen az Istentől való függés is csak az Istentiszteléshez tartozik) ? Vájjon mikor igy szólunk „a görögöknek, persáknak, rómaiaknak ilyen s ilyen vallásuk