Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-01-05 / 1. szám

Valóban semmivel az egyház célját jobban meg nem közelíthetjük, mint lia minél többen ragadtatnak ki a magoknak élés rideg önzéséből és hozzászoknak magokat oly egésznek tagjaiul tekinteni, melynek előmenetele iránt érdekkel viseltetni s azt előmozditani törekedniük kell. Jól tudom, hogy az első kísérlet ez ösvényen nem hozta meg azon édes gyümölcsöket, melyeket a jól átgondolt elmélet alapján várhattunk és vártunk is a presbyteri rendszer következetes keresztülvitelétől, hogy különösen a lelkész urak a helyett, hogy az újonnan megválasztott presbyterekben segitkezőket nyertek volna, sok helyt inkább megannyi mindenben aggatódzó roszakarókra találtak. Azonban ne téveszszük szem elől soha, hogy az emberek mindenben csak lassanként okulnak belé, hogy az első lépések akármely emberi vállalatban botlások, félreértések és hibák nélkül nem eshetnek még, és hogy tán az intézmény védői által támasztott nagy várakozásaikban csalatkozott lelkészek, az e felett támadt kellemetlen hangulatukban, több rosz akaratot és hibát is láttak, mint a mennyi valóságban létezett. A presbyteri rendszernek felélesztése nem is annyira közvetlen a lelkészi hivatal gyámolitására, mint inkább a vallásos érdek élénkítése tekintetéből történt, a mi ugyan következéseiben kétségkívül a lelkészi hivatalnak is javára szolgáland, de első jelentkezésében könnyen ugy tűnhetett fel, mint annak a hatalomban és tekintélyben hívatlanul feltolakodó versenytársa. Ne feledjük azon felül azt se, hogy presbyteriumaink újjáalakulása épen azon időpontban esett, midőn a polgári átalakítás, s igy megtörténhetett, hogy az emberek, a régi rendszer gyűlöletéből támadt visszahatás folytán, az amott gyakorolt választási elvet az egyházra is alkalmazni akarván, a vallásos jellemet is azoknál vélték feltalálhatni, a kiknél a politikait tapasztalták. És habár kétségtelen is, hogy senki nem lehet jó keresztyén, a ki nem egyszersmind becsületes polgár, még mindig kérdésbe tehetjük: váljon jó polgár-e az. kit izgatott körülmények között olyannak tartunk ? Még be sem fejeztük egészen a presbyteri képviseleti rendszer teljes-tökéletes keresztülvitelét és meghonosítását, s már is akadtak sokan, kik azt az egyházkormányzat minden fokaira következetesen alkalmazni akarván, sürgették az egyházi t i s z t uj i t á s t is. Hogy a közelfekvő célszerűség vagy opportunitás szempontjából e kérdés eldönthető nem lesz, mutatja már azon körülmény is, hogy mióta e kérdés felmerült, találkoztak ép oly nyomatékos szószólói a fenállónak, mint heves vitatói az ellenkezőnek, s az egyesek a szerint álltak az egyik, vagy másik félhez, a mint hajlamaik és érdekeik őket ez vagy amaz irányban ösztönözték. Atalában ismétlődni látjuk itt azon közönséges tüneményt, hogy valahányszor egy uj eszme öszveütközésbe jő elévültnek hitt, régi társadalmi viszonyokkal, a fenállónak barátai azonnal készek a részint valóságos, részint csak képzelt sorozatával előállani ama rosz következéseknek, melyeket ök az újításból okvetlen folyóknak hisznek, viszont az újítás barátai, hogy magokat védjék s a szerintük csak ráfogásokképen felhozottakat megcáfolják, nem találnak elég szót a régi rendszer állapotának romlottsága s az ennek folytán keletkezett bajok és visszaélések kárhoztatására Ilyenkor mind a két rész feledi, hogy nem képzelhető emberi intézmény, melylyel visszaélni ne lehetne s melynek, minden jósága mellett, valóságos árnyoldalai ne volnának. Szerencsére az igazság mindig önmagában birja diadalának biztositékát s az élet erősebb a halálnál. Én részemről határozottan Vinet-tel tartok, ki azt mondja: „ha minden veszély a szabadság részén s minden előny a szolgaság mellett volna is, én mégis a szabadságnak adnám az elsőséget, mert a szabadság élet, a szolgaság pedig halál." így levén meggyőződve, én azt hiszem, hogy a szőnyegen levő egyli. tisztújítás kérdése is, nem az opportunitas. hanem azon magasabb szempontból oldható meg csak, hogy az egyház szabadsága váljon mely uton lenne legbiztosabban megóvható. Minden társadalmi intézménynek kettős célja van : egyfelől bizonyos társasági javak megszerzése s azoknak a haladó emberiséghez képesti öregbítése, a másik a nyert és kifejlésre jutott javak biztosítása és állandósítása, mert bármenynyire legyünk barátai a szabad mozgalomnak, utoljára mégis azért mozgunk és dolgozunk, hogy *