Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-06-15 / 24. szám

demlő — buzgóságának s nemes indulatának újból igen szép jelét adá, midőn legelső üdvözletül növendékeink jutalmazására 32 osztrák forintot és egy aranyat ajándékozott. Ily tettek magukban hordják a méltó dicséretet; mi csak áldást kérünk a Mindenhatótól azokra, kik ilyen tettekkel keresik és mutatják a valódi érdemszerzés szép útját. S ezzel ismertetésemet most bevégzem. Népiskolánk tantervét rövid vázlatban s általában mostani állásáróli tudósításomat egy külön levelemben fogom megküldeni. Azonban hálátlanságot követnék el, ha bezárnám ismertetésemet addig, mig meg nem emlékezem itt azon jókról és lelkesekről, kik előttem s velem együtt ezen nemes munkában fáradoztak, s tettleges áldozattal, lelkes küzdéssel, vagy bár csak őszinte buzgó indulattal is iskolaügyünk előhaladására befolytak. Hadd álljanak itt becses neveik, buzdításul mindeneknek, kiket a gondviselés ily célú nemes munkásságra hivott. Az iskolaigazgatóság tagjai: T. Vajna László gondnok, Bartha Miklós, Czirják Zsigmond, Mircse Ferenc, Földes Bálint, Izsák József, Gál József, kikhez csatoltattak később mint a pénztárnokság tagjai: Biró Elek és Bereczki Sándor urak — ezek az első munkások, az első küzdök, a jó és hü szolgák, kik lelkes szóval buzgó munkássággal, törhetlen küzdéssel, s kisebb nagyobb mértékben mindenik, a hol kellett, mindig kész áldozattal vezették, támogatták, segítették s szent célja felé emelték iskolaügyünket, — s Sia ezek közül T. Vajna László urat, ki ezer ezüst forinton felül menő nemes áldozattal, s Földes Bálint urat, ki mint községi biró, minden iskolánk javára lehetett alkalomnak törhetlen buzgósággal és erélylyei s mindig éber és figyelmes eszélyességgel felhasználása által ugy szólva elébb-elébb lökést, kézzelfogható emelkedést adtak ügyünknek — kiemelem: csak az igazság iránti tartozásomat teljesítem, a babér a küzdőké együtt, — az öntudat legszebb jutalma az ilyeneké külön. Ott állanak az elsők között, ha nem is igazgatósági joggal, de tiszta egyenes indulattal, s hiszszük, hogy egytől egyig ezután is buzgó részvéttel iskoláink iránt T. Salamon Ferenc, Földes Ferenc, Gál István, Antal Mózses, Barabás Ferenc, Csorna Zsigmond, Antal András, Álbu József, ifjabb Deák Péter, Albu Mihály, Gál Ferenc s még sokak, kik több izben több kevesebb áldozattal adták bizonyságát annak, hogy értik egy községben egy jó iskola fontosságát. Tisztelettel kell kiemelnem báró Szenlkereszti István ö méltóságát, iskolánknak kezdetétől most még mindig buzgó pártolóját; exameneinken megjelenései s több rendbeli kegyes áldozatai nemes gondolkozása iránt minket s növendékeinket egészen leköteleztek ; továbbá T. Szacsvai Gábor, Beczási Kristóf, Tóth József és Izsák kereskedő urakat, kik felekezetiségen felül emelkedett nemes érzéssel szólnak s a hol kell, áldoznak is iskoláink érdekében ; különösen Szacsvai úrnak érett s józan itéletü tanácsaiért, melyeket a közmivejődés elősegítése szentügyében sokszor hallottunk, legyen itt nyilvános köszönet szavazva. Köszönet azoknak is, kiket közvetlenül nem érdekel, s mégis őszinte örömre hevit mindig iskolánk előremenő virágzása — az orbai papságnak, különösen pedig a nagytiszteletü esperes Csiszér Mihály, jegyző Görög György, direktor Finta István és Csákány József uraknak, kik nem sajnálják soha a fáradságot exameneinkre eljőni , s ott szembetűnő részvéttel s őszintén örvendő érzéssel vannak jelen. Ok nem, de mi tudjuk, érezzük, mily édes érzés jelenlétük nekünk, s mily hatásos általában iskolánk komoly előhaladására nézve, — s valóban óhajtandó a köznépmivelődés érdekében, hogy minden lelkész a közel eső nagyobb iskolák közvizsgálatain mindig jelen lenne. Az ilyen látogatásoknak szembetűnő hatásuk van az egész iskola életére. Épen ebből a szempontból baráti szives üdvözletemet ide kell jegyeznem a s.-szt.-györgyi tanoda tanítói kara, s elismeréssel kisért tiszteletemet annak igazgatósága irányában. Becses jelenlétük exameneinken nem csak szép és kedves testvérisülés a két iskola közt, de a mi iskolánkra nézve valóságos életnedv. Lesz-e valaha, s miként lesz az, hogy az iskolák kölcsönös látogatás által igy segítsék egymást az előrehaladó fejlődésben — nem tudom, — de merem állítani, hogy ez nevezetes és megfontolandó kérdés volna. Végül még hálás tisztelettel kell megemlékeznem nagytiszteletü tanár Salamon József úrról, kinek biztató és tanácsló szavai oly szépen simították le előttünk sokszor a darabosnak tetszett utat, s legvégül mély tisztelettel köszönetemet nyilvánítom főtiszteletü püspök Bodola Sámuel úrnak, kinek buzdító levelei, melyekkel időnkinti tudósításaimra megörvendeztetett, mindig uj elevenséget adtak lelkünk buzgóságának s uj lendületet előretörő munkásságunknak. Nem tehetem le tollamat addig, mig méltányló elismerésemet nem nyilvánítom, s őszinte köszönetet nem szavazok egyházunk, nemzetünk, hazánk, sőt az egész emberiség nevében népiskolánk két legelső rendes tanítójának, Szabó Károly és Veres Sándor uraknak. Mivel kellett nekik megküzdeniök, mig iskolánk ennyire haladott — elgondolhatja akárki, ki elfogulatlan lélekkel egy pillantást vet a népnevelésnek mult időkbeni állapotjára s a népnek az iskolák iránti érdekeltségére nálunk. Hányan vannak s lesznek jelenben és jövőben, kik ezen lelkes ifjaknak önfeláldozó készségűket, melylyel életöket ezen nehéz ügynek szentelték, s a mellett becsületes munkásságukat, s annyi keserű próbáitatások között is törhetlen buzgóságukat méltányolni tudják és fogják — nem tudom, — de remélem, hogy évről évre mind többen többen lesznek azok. Akkor pedig, mikor ők is velem együtt majd kifáradnak a munkában, mikor a békés temető pihenteti széthulló porainkat, akkor — hiszem — senki sem lesz itt körültünk, ki kegyeletes emlékezéssel el ne mondja utánnunk azt, hogy ezen emberek nem hiában éltek, írtam Zágonban 1862. májusban. Demeter Samu s. k. zágoni ev. reform, lelkész, s a zágoni népiskola igazgatója. —O-—