Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-06-08 / 23. szám
Alig rezgett el a vészangyal utolsó szárnycsattogása, s száz oldalról közeledtek a vigasztalásnak emberi alakot öltött angyalai, balzsamot hintve a vérező sebre, a szánalom és részvét balzsamát, mely azt hegedésre s majdan begyógyulásra segitse. Mint a keleti fejedelmek egykor Krisztus urunk jászol-bölcsőjéhez, ugy közeledtek eddigi ismeretlen kezek egyházunk szegény pénztárához, nyújtván a részvét első testvéri ajándékát: jajszavunkat visszazengék a lelkes Erdély végbércei; a költő megtépte koszorúját, hogy abból segélyünkre egy zöld levelet nyújtson ; a hajadon megfosztá magát ékszerei egy részétől; s a szegény megtakarított utolsó ezüst pénzét az uj harangok olvasztó kemencéjébe dobá, érezvén minden protestáns kebel Kárpátoktól Adriáig, hogy erős várunknak egy végbástyája inog, mely ha ledől, a protestáns Sionnak s vele a magyar nemzetiségnek védfalán üttetett alig befoldható rés.' És irne most már, pár évvel a lezugott vész után, ott állunk, hogy csekély erővel bár, de az llrban vetett rendületlen hittel, a haza szent földjébe bocsátjuk az első követ, melyből az 0 örök dicséretére szolgálandó, az előbbinél még diszesb egyháznak kell felemelkednie. Engesztelő áldozattétel leszen ez a multakért; fogadás a jövőre. Az Úr nem hagyandja el benne bizó híveit; lelörlendi a fáradság csöppjeit a lankadó homlokáról és segélyét küldendi a szűkölködőknek azok által, kiket csapásaival nem látogatott meg. Hazánk protestáns közönsége, a mi kedves atyánkfiai, nem fogják megengedni, hogy e végső reformált egyház, — utolsó e haza földén, — félig készen rommá váljék ; hogy ezrei a hívőknek ne bocsáthassák együttesen az Úr szine elébe a haza javáért emelkedő fohászaikat, neönthessék bünbánatok könyüit: és n\i erősen hiszszük, hogy egyházunk rövid időn ki fog emelkedni hamvaiból mint phönix; hogy magas boltozata alatt megzendül az 0 dicsérete, az Övé, ki ismeri a szívek belsejét és megszámlálja a bűnbánók titokban hullatott könyüit; az Övé, kinek neve dicsértessék mindörökké. E szent cél elérésére első lépést teendő, a m. szigeti ref. nemes és sz. egyház junius hó 15-ik napját tűzte ki, mint a melyen Isten lakásának alapkövét a sz. tárgyhoz méltó ünnepélyességgel kívánja megünnepelni. És e -magasztos örömben részvételre a két Magyarhaza prot. közönségét is, mint egyházunk lelkes pártfogóját, ezennel tisztelettel meghívja. Kelt M.-Szigeten, május 18-án 1862. Szarka József, lelkész. Pataki János, fögondnok. A kik velem levelezni kivannak, f. é. jun. 8-kától jul.. 8-káig nekem irandó leveleiket szíveskedjenek Zsebely melletti Lieblingre Baris Sándor alesperes úrhoz küldeni. Pest, jun. 3-án 1862. Székács József. HIBAIGAZITAS. Lapunk legközelebbi 22-ik számának „Könyvismertetés" cimü rovatában megjelent ismertető cikk alalt K. F. helyett: K. J. olvasandó. HIRDETÉSE K. Pályázati hirdetmény. A szentesi helv. hitv. gymnásiumban f. é. october 1-ső napjától kezdve üresnek nyilvánított 3-ik és 4-ik osztály tanári állomására, melylyel az egyháztól adandó 600 o. é. frt kézpénz-fizetés és az úgynevezett professori lakban tisztességes szállás, és a várostól deputatumok árában mintegy 20 o. é. frt van egybekötve. A pályázni kivánók kellőleg felszerelt folyamodványaiknak a szentesi helv. hitv. lelkészi hivatalnál f. é. július 1-ső napjáig leend.5 benyújtására ezennel felhivatnak. Kelt a szentesi helv. hitv. egyháztanácsnak 1862^'évi máj. 25-én tartott üléséből, 2 — 2 Onody Károly, egyházi jegyző. EKTGEL ós MAKTDELLOKTALi Pesten, Egyetem-utca 2. szám. épen most megjelent és kapható, ugy mint minden könyvkeréskedés által: " Faus t Tragaedia Gő the tői, magyarra fordította Nagy István. Ára fűzve 2 frt 50 kr, diszkötésben 3 frt 50 kr TARTALOM : V e z é r c i k k : Néhány szó az egyházi almanakokról vagy névtárakról általában. - I s k o 1 a ü g y : A zágoni ev. ref. nép-ÍoLtíIo i mortűfnoo TT1 f /-»/-k n r» 4- A r» / \í ÁTM^ \ 1T ^ ~ - ~ i. . j. ' _ . TT ~ i' ±l ' iskola ismertetése. — Előterjesztés. (Vége.) — Könyvismertetés: Konkordáncia, vagy szentirati szókönyv. — Gyámintézeti évkönyv. — Belföld: Ermelléki helv. hitr. egyházmegyei gyűlés. — A dunántuli h. h. egyházkerület gyűlése. — Tárca: Missioi levelek dr. Ballagi Mórhoz. XXXIV. — Nyilatkozat. — Meghívás. - Hirdetések. Felelős szerkesztő s kiadó : Dr. Ballagi Mór. Pest, 1862. Nyomatott Engel és Mandellonál, (Egyetem-utca 2. ss.)