Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-25 / 21. szám

viszonyokat, melyek részint természeti, részint társadalmi eredetűek, kelIÖ figyelembe veszsziik: városunkban egy uj szülött után 22 lelket vehetünk, s ennélfogva a szülöttek számát kell 22-vel sokszoroznunk, hogy a lelkek összes száma, biztosnak mondható valószínűséggel kiderüljön. E szerint Debrecenben a ref. lelkek száma 31460-ra tehető. És igy az újabb idökbeli azon népszámlálás, melyet Fényes Elek 1851-röl felvesz, csakugyan közel látszik járni az igazsághoz. Nem kétkedem, hogy mindezeket egy következő valódi és hü népszámlálás is igazolni fogja. Ezek szerint gyülekezetünkben a fentebb megállapított elvek szerint az iskolaköteles, vagyis mostani felvételünk szerint, a 6-tól 10 évig levő gyermekek száma jelenleg 3146-ra tehető, s miután 1859-ben csak 1896 gyermek járt iskolába, látnivaló, hogy az iskolaköteles, de fel nem járó, söt fel sem adott gyermekek száma évenkint 1250. E szerint nálunk 16 vagy 17 lélekre esik egy iskolás gyermek, holott csak a 4 éves iskolakötelezettség szerint is esnie kellene 10 lélekre egynek. Vagyis nálunk száz iskolaköteles gyermek közül csak 60 jár fel s 40 nem jár fel, és igy gyermekeinkeink több Í: int egy harmada teljességgel iskolázatlan marad. Hátha még igaz volna, hogy gyülekezetünkben 50 — 00000 lélek van! Akkor nálunk evenkint mintegy 4000 iskolaköteles gyermek nem járna iskolába, vagyis 100 iskolaköteles gyermek közül csak 30 járna fel, 70 pedig teljesen iskolázatlan maradna ; a mi — gyülekezetünk tényleges műveltségi állapotát tekintve — mégis képtelenség, s maga ez mutatja, hogy népességünk nincs oly nagy, mint némelyek vélték, söt maga a törzsökös és állandó debreceni lakosság annyi is alig ha van, a mennyire én számítottam. Azt említenem sem kell, hogy azok, a kik a kereskedés és mesterségek, vagy felsőbb iskolai tudományok tanulása, vagy szogálat végett városunkba jönek, s kinek számát — mint mondják, —több ezerre lehet tenni, városunk s illetőleg gyülekezetünk összes népességének kiegészítő részei ugyan, de az elemi oktatás és népnevelés ügyénél ők már nem, hanem csak az állandó lakosok jöhetnek figyelembe, a kiknek létszámára nézve, rsakugyan egyik legbiztosabb statistikai alap az anyakönyv, s ezért vettem ezt én is számításaim alapjául. (Vége köv.) könyvismertetés Keresztyén hittan a helvéthitvallásu népiskolák harmadik osztálya számára. Készítette Menyhárt János, debreceni ref. főiskolai hittanár, Debrecen, kiadja Telegdi K. Lajos. 1862. 1 — 52 I. Ára 18 uj k r. A vallás a népiskolai tanításnak legfontosabb, legnehezebb tárgya. Egyéb tárgyakat szemlélés, okoskodás, ismétlés által az emlékbe lehet ültetni, az emlékezettel megőriztetni s ennyi ezeknél elég, mert csupán a tudás sajátjai. De a vallás nem egyedül az elme birtoka, hanenf magas tanával, mély titkaival érzelmet, akaratot, az egész életet átható és éltető erő. Ezért Distervveg a positiv valláshoz a gyermek összes képességét annyira kicsinvii, hogy annak tanítását haszontalan, üres munkának nevezi, midőn ezt irja : „különböztesd meg az „eszméket" a „dogmáktól !" Isten, erény, halhatatlanság, emberiség stb., oly előterjesztések, melyek bizonyos műveltségi fokon minden nép között kifejlődnek, — ezek eszmék, melyek egy fogékony kedélyben eszményekké lesznek. „Dogmák" — szoros értelmében véve — állitólagosan kijelentett tantételek, minden emberi értelem és felfogás felett. „Az eszmék és dogmák közötti kölönbség felfogása a tanítóra nézve azért fontos, mivel ez által a tapasztalat mindenütt igazolta azon erős meggyőződésre jut, hogy a dogmákkal, mivel közöttök s a lélek közt semmi kapcsolati pont (szemlélet) nincs, s mivel az ember a cselekvési ösztönt legközelebb nem dogmaticus képletektől, hanem a dolgok érzeti becsértékétől veszi, a gyermek fejének világositására, szivének javítására egyáltalában nem lehet hatni; hogy a dogmák előadása, ha még oly kenetes is, az iskolában tisztán üres szó-munka marad; mig ellenben az eszmékkel, ki ért a dologhoz, sokat lehet tenni, ha ezek esiráját a gyermek kedélyében fölébreszteni ügyesek vagyunk. Ezen „fölébresztésnek" az „elébemondással," vagy a „tanulással" épen semmi köze." Pad a g. Jahrbuch für 1862. von A. Distervveg. Frankfurt a M. 1862. VI. 1. Szerettem volna az itt felvetett gondolatokat, nemcsak igy darabban, hanem kifejtve és megmutatva egészben is látni; bebizonyítva olvasni azt is, hogy abból, mikor valaki tollat vett kezébe, egy árvaház javára aláírni, vagy mikor egy vízben fuldoklót ön élete kockázásával ragadott ki, habár nem jutott is eszébe sem egy, sem más dogma, következik-e, hogy tehát egy dogmának nincs befolyása oly élet, oly szellem növelésére, melynek az említett vagy olyas nemű tett tulajdonképen csak lepottyant gyümölcse. Egyébiránt mindjárt szembetűnik, honnan vette fel Distervveg a leckét, nem másunnan, mint a német rationalismus apocriphus könyvéből, mely a kijelentést oly elvont tannak hirdeti, mely az emberi ismeret tényezőivel semmi organicus összefüggésben, természetes egymásutániságban nem áll. Ezen fölfogásra Herder óta már sokan megfeleltek, én csak annyit mondok, hogy a valódi kijelentés helyes fogalmából a fentebbi felfogásra a cáfolat önként következik, különben azt kellene hinnünk, hogy a kijelentő legfőbb lény, az emberiség irányában kevesebb paedagogikai talentummal járt el, mint a milyet jó falusi tanítóinktól várunk. A fentemiitett aggodalmak és tiltakozások jogosan nem magára a positiv vallástanitásra, hanem a tanítás módjára, a kézikönyv hiányaira esnek. S e részben teljes joggal szót emel a paedagogica minden oly eljárás ellen, mely a gyermek egyéniségét mellőzve, minden psychologiai figyelem, tapintat nélkül, szellemtelen józansággal, költőietlen értelmességgel taszigálja be a vallást, mint elvont, rideg száraz tudományt a gyermek körébe.