Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-04-20 / 16. szám

a hivők imája a Mindenható szine elé." — Valóban bölcsen tévé a francia kormány, hogy erélyesen lépett föl ilyen veszedelmessé válható rajongás ellenében, bár csaknem biztosan föltehetni a francia nép túlnyomó részéről, hogy ilyen buzgólkodásban szégyenlett volna résztvenni, a mi lelkes papjaink által bölcsen és kegyesen vezetett népről legalább ilyesmit még roszakarója sem tehetne föl, — hahogy ismeri józan eszét és felebarátias nemes szellemét. (Cs.) TÁRCA. Halálozás. UNGI MÁRTON emlékezete. „Elesett a mi fejünknek koronája, jaj nékünk I" e szavakban önti ki méltó fájdalmát, s tudatja nagy veszteségét az érmelléki helv. hitvallású egyházmegye a több testvér-egyházmegyékkel, hőn szeretett, köztiszteletben őszült, abban halt tizéves esperese, a diószegi virágzó re. formált szent gyülekezet 42 éveken kérésziül apostoli buzgósággal működött egyik lelkésze, néhai nagytiszteletü s tudoinányu Ungi Márton úr elhunytán. S ki vágyókén? hogy ily jeles ember ismertetésére tollhoz nyúlok, hiszen ö a milyen nagy volt, én épen olyan kicsiny vagyok, s azok is, kik felette szólani inegkisérlették , a boldogult érdemeinek még csak árnyékát sem festheték. Azonban megteszem a lépést : oly képet adni, mely, nem mondom a boldogultnak tökéletes hü mása legyen, de legalább közel járjon ahoz, kezdve a szálat azon jó időből, mikor 20 évvel ezelőtt szerencsés valék mint három évig diószegi fitanitó dicsőültünk társaságában kellemes órákat élvezni, s folytatva azt azon legutolsó barátságos kézszoritásig, midőn közelebb két héttel ezelőtt betegségében nála megjelenvén, magát a halálra egészen késznek lenni nyilvánította. Született ez a hivatalának ékessége, szent vallásunk dicsősége, a tiszántúli ref. esperesi kar egyik eszes tagja, felejthetetlen emlékű egyházférfiu 1792. Nagy-Kun-Kis-Ujszálláson, ottani lelkész b. e. Ungi Márton édesatyjától s Sári Mária édesanyjától. Alsóbb tanulmányait a helybeli iskolában végezve, a felsőbb tudományok hallgatására gondos szülei által Debrecenbe vitetett, hol, pályáját oly kitűnő szorgalommal futotta meg, hogy a főiskolai szokásos hivatali lépcsők mindegyikére eljutván, azok legmagasbikára, a seniorira érdemesítve lön. Innen a göttingai egyetembe vette útját, s az akkori nagy hirben álló tanárokat egy évig előmenetellel hallgatta. Akadémiai útjából visszatérvén, a nagy-létai ref. szent gyülekezettel hallattatá első zsenge tanitásail, segédlelkészi minőségben működvén itt. Majd a diószegi ref. egyházi elöljáróság benne a szelid jellemű s ritka készültségü lelkészt felismervén, öt 1820-ban rendes prédikátorául meghívta. S azóta mindig több-több szeretni, becsülni s tisztelni valót látott benne, elég erőssége ennek azon gyászkiséret, mely hullámzó tenger módjára borítván el utcát és mezőt, őt folyó hó 9-én délután a váradi országútra nyúló hegy alatti temetőben örök nyugalomnak adá által. Felette 4 lelkész beszélt. A háznál félegyházi lelkész Juhász János imával kezdte, Simon Benjámin csokolyi lelkész a templomban prédikációval folytatta, Takács József széplaki I. oratióval kisérte, végre K a s s a y Ignác diószegi segédpap a sirnál imával zárta be a szomorú eljárást. Kik a boldogultat mint egyszerűség emberét s rövidség barátját közelebbről ismerék, bizonyosan meglesznek elégedve felével. A gyászpompa emelésére nagy befolyással birt a helyi körülmény. Ugyanis azokban a napokban, melyekben dicsőült halottunk a világtól bucsut vett, tartá a katonai sorozó bizottmány üléseit Diószegen, mire a hivatalból berendelt környékbeli jegyző urak — dicséretére legyen felemlítve a jegyzői karnak — jól begyakorlott alkalomszerű kellemes harmóniával lepek meg a tisztelgő közönséget, s adának a halottnak illő tisztességet. Ungi Márton egy vala azon kevesek közül, kiknél a külső, belsővel ritkán párosul. Nála szép ész s lélek lakoztak szép testben, ugy hogy valamint diákkorában — többektől hallám — az idejebeli ifjaknak Adónisa, ugy a papi pályán, eszét s ékesenszólását tekintve — kivált mig egy szerencsétlen dülés következtében nyelve nem sérült — korának valódi aranyszájú szent Jánosa vala. Nem hiányzott nála a költői lélek. Fordits a „Pa llas debrecina" 53. lapjára: láthadd öt egész költői fenszárnyalásában, s egyúttal deák classicitásáról is Ítélhetsz. Ungiban a galambi szelídségnek s jézusi alázatosságnak — kivált kettős papságban — követendő példányára találsz. Kérdezd az öreg Lukács Mihályt, a 80 éves aggastyánt, a kimultnak hivatallársát, ki bútele képpel ül a papszékben s hallgatja végig a szomorú szertartást, mintegy ama szavakat sóhajtva a távozó felé: „Nagy keserűségben vagyok temiattad szerelmes barátom Jónathán, mert felette igen kedves voltál énnálam." Ungi tudott nélkülözni, nem láttál volna házában pompás bútorokat, keleti kényelemre szolgáló pamlagokat, ruganyos divánokat: de találtál szives baráti fogadtatást, bölcs tanácscsali ellátást, ügyes bajos dolgaidbani eligazodást; elegáns volt fényűzés nélkül, tiszta s rendszerető, s ha szegény volt is külsőképen, annál gazdagabb a lelkiekben, s e tekintetben a bölcscsel tarta : kívánatosabb a jó hir s név a nagy gazdagságoknál, az aranynál és.az ezüstnél a kedvesség jobb, s ez utóbbit tökéletesen is bírta. Ungi a protestáns szabadság rendületlen híve. Midőn prot. vallásügyünk a közelebb mult időkben jogaiban ok nélkül megtámadtatott, egyike vala ő azon szilárd lelkű s törhetlen jellemű egyházférfiaknak, ki a megpróbáltatás nehéz óráiban a kormányrudat megragadva, ifjúi hévvel s csüggedetlen bátorsággal segítette anyaszentegyházunk hullám verdeste hajóját békés kikötőhöz juthatni. S mint ki ama nemes harcot megharcolta, pályáját megfutotta, hitét vallását megtartotta : kétkedhetünk, e felőle, hogy letétetett neki az életnek koronája? S dicsőült lélek! te boldog