Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-04-13 / 15. szám

érdemes vizsgálatra s ez azon kérdés, ha vájjon a Christophaniák Jézus objecliv — testszerinti jelenlétét feltételezik-e, vagy csak subjectiv csalódásokon alapulnak — vagy nem tulajdonitható-e ama látásoknak másnemű realitás ? De e téreni vizsgálódás is elveszti minden értékét már csak azért, mert a harmadik lehetőséget egészen ignorálja szónok, s igy feladatát természetesen nagyon megkönnyíti. Most már nincs egyéb dolga, mint, hogy az üres visiok ellen és az objectiv megjelenés mellett harcoljon. Pedig itt a legfontosabb kérdés az, hogy vájjon a látásnak valami realitás felel-e meg, vagy nem. vájjon benne Krisztusnak tényleges feltámadása és megdicsőülése van kifejezve, és e felfokozott szintéren a föltámadott a legfokozottabb módon jelenik meg övéinek, habár nem is test szerint, a külérzékekkel felfoghatólag — hanem a belérzékeknek, mint Mozses és Ilyés a megdicsőülés hegyére — ha ugyan szónok nem akarja ezeket is ott test szerint megjelentetni? De a mi szónokunk más uton halad, s azon felfogás ellen polemizál, mintha a látás csak „üres csalódás" lelt volna, s előadja, mily hitvány lenne azon felfogás, hogy Pál csak egy csalódási visio által térittetett meg, a mi, fájdalom ! megint csak szónoki fogás, annak megmutatására, hogy „egy oly dialektikus gondolkodó a visiót a látható külsőségektől bizonyosan meg fogta különböztetni tudni." Pedig midőn szónok Pál megtérítésére „testszerinti" megjelenést akar kierőszakolni, majdnem lehetetlent kisért meg. Vagy oly testszerinti megjelenést ért ő itt, milyet István Ap. cs. 7, 56-ban látott? Oly testszerintiség-e ez, melyet az evangyéliom szerint kézzel lehet megtapogatni ? Igaz hogy Pál mondja, miszerint ö látta az urat 1. Kor. G-1. de szónok hiába igyekszik Pálnak oly nyilatkozatát találni, hogy ö az urat ,,test szerint'' látta, nem pedig látásban, legkevésbbé pedig 2. kor. 12,1-ből. Hisz az ó. t. próféták is visiókró! mondták, hogy Jehovát látták! S mégis szónok itt is dicsekszik, hogy „a reális feltámadás vitatóit utolsó rejtekükből is kiűzte," hol mindenesetre gyanús, hogy a „testszerinti" „valódi-' feltámadássá módosittatik ! Minden mondottak dacára egy értelemben vagyunk szónokkal, hogy ,,a legjobb, legnemesebb, lehetetlen hogy olyanra lenne alapítva, mit ha világosan nézünk meg: semmi, párává oszlik szét." Sőt még e tételt is magunkénak valljuk : „hogy a tanítványok nemcsak meg voltak győződve Jézus feltámadásáról, hanem hogy e meggyőződés a valóságnak megfelelő is volt, — hogy valódi realitással bíró ténynvel van dolgunk, melyre a keresztyén egyház van épitve." De a helyett, hogy a testszerinti feltámadást sürgetnők, mi a maradandó, valódi, reális feltámadását emeljük ki annak, ki meghalt és él. kit Isten kihozott a halálból, h°gy ^gyen nagy pásztora a juhoknak, kihozta a kereszt gyalázatából, hogy legyen vezér és király (19 és 20. 1.), mely eredetileg apostoli bizonyságtételben (Zsid. 13. 20.) a testszerinti feltámadás épen nem fődolog: kiemeljük a keresztrefeszitettnek azon győzelmes feltámadását és megdicsőülését, melynélfogva fokozottabb cselekvőségbe lépett, mely mellett az apostoli bizonyságtételből a mennybe menetel is elmaradt, hololt szónok nézpontján ez lett volna a legnevezetesebb, inert a csak rövid időre való megjelenése a testszerinti feltámadottnak csak a mennybe menetellel jutott volna teljes érvényére, ha a feltámadott testnek nem kellett megint meghalnia. Küzdene inkább szónok velünk együtt azok ellen, kik e feltámadást az életre csupa ábrándnak, balhitnek állítják, és elégednék meg a christophaniákra nézve szerény eredménynyel; elég, ha megvolt azoknak azon hatásuk, hogy a tanítványokban a Jézus örök dicsőségre való feltámadásának hitét idézte elő. Egyébkint lehet a christophaniák magyarázatára némelyeket épen akkor felhozni, ha megengedjük, hogy az azokról szóló tudósítások, melyek egymásnak oly sokban ellenmondanak, a népmondán mentek keresztül. Schweizer cáfolatának végén — hogy némelyeket mellőzzünk — igy szól: szónok egyáltalán csalódik, midőn (40. lapon) azzal dicsekszik, „hogy tisztán törléneti uton bebizonyította a testszerinti feltámadás ténylegességét." Ha ezt egyáltalában akadémiai felolvasásban — vegyes közönség előtt — tenni lehetne, a dolog már bizonyosan réges régen tisztába lenne hozva. A mi meggyőzöd sünk, hogy Krisztus reális föltámadása mindig a hit tárgya volt és az is marad, melyet tisztán történeti uton kikutatni nem lehet, ép oly kevéssé mint az élő Isten létezését, s ne is higyje szónok, hogy csak egy hallgatóját is meggyőzte állítása felöl ! „Isten igazsága'- sokkal dicsőbben megjutalmazta Jézust, mint ha csak a testszerinti föltámadást juttatta volna » részéül, s ha a kevésbbé fölvilágosodott tanítványok hite még segítséget igényelt, hogy Jézusban mini olyanban higyjen, ki egyedül vezérelhet diadalra és az Úr jobbja mellé méltattatott: mégis csak gyalázat volna, ha mi — kik a történelmet ismerjük, mely Jézust „igazolva jelenti ki" — mindig oly függésben éreznök magunkat a christophaniákkal szemben — melyek nem is nekünk, hanem egészen keleti eszmekörü zsidóknak jutottak. Épen ezért nagyon fonák dolog a keresztyénség mérhellen pyramisát csúcsára állítni akarni, s azt mondani, hogy semmilsem ér, ha igy meg nem áll. Megáll az mind végig alapján — habár azt az állítólagos csúcsot — mely egy kicsit meg van tompítva — sohasem is tudjuk megmászni ! „Hogy miért nem jelent meg a feltámadott mindenkinek?" azt mi sokkal jobban értjük mint a szónok, ki azt mondja: „azért, nehogy ezen nyilvános megjelenése ellenkezésbe jőjön alázatával, s mig ezen kivül a nép közt szükségtelen zavart, összeütközést okozott volna s hátrányos lett volna a keresztyénség csöndes fejlésére." Semmi kétség, ez az apologeta — ha máskép lenne a dolog, s mindenkinek megjelent volna, — ép ily bölcseséget tudna felhozni ennek megbizonyítására ! Dehogy egyezik e végső állítása a fennebbivel — Spinoza mondására nézve — hogy mind az, ki Jézus testszerinti feltámadásáról meg van győződve, keresztyénné lenni kénytelen volna? S itt. szónok egy nagylelkű nyilatkozatot tesz: „Valamint lehet hallani nyilatkozatokat, hogy föl kellene hagyni az egész