Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-30 / 13. szám

hogy volt kellő retlenségem ennek életbeléptetése miá ; de nekünk nyilvánosság kell; az igaz nem jár a sötétben, s én vétkezném, ha kezdettől fogva nem erős és szilárd alapon vetném meg az egyházi kormányzatot. A templommal még nem tudom hogy leszünk : folytathatjuk-e mindjárt tavaszszal; vajha Isten megengedné, hogy ha késő nyáron is, bevégezhetnénk. Remélem ! Testvéreink hitsorsosink, áldozatkészsége nem engedi, hogy megszégyenüljek! Pitestről hallván, hogy Tirgovesten egy evang. házaspár van, mely évek óta nem tudván összekelni, törvénytelenül élt: siettem, hogy őket összeeskessem. Ez alkalommal találtam Tirgovesten 12 ev. ref. családot, kik esengve esengtek, hogy küldenék nekik egy magyar tanitót. — Prédikáltam, urvacsoráját szolgáltattam nekik s megesketem az emiitett házaspárt. Pár hét multán a napokban teljesitém ezen elhagyatottak kívánságát, hogy 11 gyermekök és maguk reánk nézve el ne veszszenek.—Ugyanis E c sedi Antal ploesti másodtanitót kivivém, s megalapítók ott egy Ploesthez tartozó leányegyházat. Szállása s kosztjáról gondoskodnak a hívek ; — ruhával pedig majd csak eltartom én, — Isten megsegít, én halál adok néki, hogy már ezen uj évben is adott alkalmas időt a Tirgovesti csemete e v. ref. magyar egyház elültethetéséhez ! Még egy nevezetes dolognak nem lehet kimaradnia jelen levelemből. — Midőn múltkori utazásom után betegen feküdtem, jött hozzám egy levél a kecskeméti refegyház érdemteljes lelkésze nagyliszt. Fördős Lajos úrtól. — Üdvözletet és áldozatot hozott az nekem; legyen dicsöilve érte a ritka buzgalmu kecskeméti szent egyház tanácsa. — A levélből kivonatot alig közölhetvén, ide mellékelem azt, a mint küldetett nagytiszt. Ford ö sLajostól: „Kedves barátom ! Mióta baráti körünkből Kecskemétről eltávozál s a missionáriusi töviskoronát annyi nemes ügyszeretettel, tűréssel, szenvedéssel, önfeláldozással fonogatod: azóta sok viz lefolyt a Dunán, s rni egymással mégsem érintkezénk. Itt az ideje, hogy érintkezzünk. Még eddig nem nagy szükséged volt reánk, mert hiszen elég lelkes biztatóid s pártfogóid voltak missionáriusi pályád kezdetén. Talán neked is jobban esik, ha küzdelmeid derekán nyujtjuk baráti jobbunkat el-elboruló lelked felé. Egyháztanácsunk a mult vasárnap tartott ülésében megbízott engem, hogy sikert és áldást kívánó üdvözletét küldjein hozzád, mit ezennel teljesítek. Azután pedig elhatározá két — általad kijelölendő — moldva-oláhországi református fiúnak kecskeméti kollégiumunkban a lelkészi pályára leendő kiképeztetését. Ezzel kétségkívül igen fontos szolgálatot tesz buzgó egyháztanácsunk a havasalföldi rokonoknak, habár csak későbben termendi is meg gyümölcseit. Te dolgod immár, két jó tehetségű, tiz évesnél nein kisebb korú gyermeket küldeni hozzánk, kik a mi gondjaink alatt — ha Isten is ugy akarja, missionáriusokká növekedjenek. Gondoskodni fogunk rólok minden tekintetben, nem fényesen ugyan, de az elégségig. Légy szives azért bennünket tudósítani a következőkről. 1) Mikorra küldhetsz két ily fiút ? 2) Mi úton s módon ? 3) Mennyibe kerül ide szállításuk? mely szállítási költséget egyháztanácsunk viselendi s hozzád előre elküldendi. — Végre elrendelé egyháztanácsunk azt is, hogy ekklézsiánkban a havasalföldi missio számára pénzsegély gyűjtessék. A gyűjtő-ivek febr. 2-án fognak megindittatni, s teljes reményem van, hogy a kecskeméti buzgó hivek sietni fognak tehetségök szerint lerakni filléreiket a szent ügy oltárára. Mihelyt annyi pénz jön kezemhez, hogy a postaköltséget megérdemli: nyomoruságaidat enyhítendő, azonnal küldeni fogom egyenesen hozzád. De kérlek légy szives arról is tudósítani: elküldhetern-e a segélyadományt osztrák bankjegyekben, vagy okvetlenül aranyokban szükség azt küldenem. — Megvallom, nem emlékszem már, vájjon adtál-e missiói leveleidben erre utasítást ? Ismered-e „Buzgóság szárnyai" cimü kis imakönyvemet, mely 1853-ban jelent meg 2-ik bővített kiadásban? Ebből küldhetek mintegy száz példányt hiveid közti kiosztás végett, ha jónak látod ! Isten áldjon meg. — Vagyok Kecskeméten, január 20. 1862. szerető barátod Fördős Lajos, s. k. reform, lelkész." Ezen levél a mily meglepő kedvességü vala reám nezve, ép oly szépen jellemzi a kecskeméti ref. tekintetes egyháztanácsot s annak múltban és jelenben fáradhatatlan buzgalmu lelkipásztorát. Én bár külön levélben is szives köszönetet mondtam a kecskeméti egyháztanácsnak buzgó áldozattételeért, melylyel két szegény gyermeket moldva-oláhországi missionáriussá fölnevelni és kiképezni ajánlkozott; bár, mint irám, maga hordja magával pálmáját a jeles, s kisértsék azt letörni, zilálják meg: — hasztalan a nem szép igyekvés — annak gyökere az erkölcsiség legszentebb öntudatából mindig uj gallyakban és lombkoszorukkal mutatkozik: nem tehetem hogy nyilvános köszönetet is ne mondjak a kecskeméti magasztos lelkű egyháztanácsnak. Példa az ő tette, egy dicső példa a buzgók előtt is. — Elismerés, segély s a jövendőre kiható gondoskodás nem a legszebb lélek tanújele, nem az élő hitbuzgóság példás kinyomata-e ? Alig találok mind ezekre megköszönő szavakat. És sok cifra szó helyett, melyekkel bár szegény v?gyok, élni nem szoktam, mély köszönetem után szent ügyünk nevében egy szent sóhaj száll lelkemből: adjon a felettünk őrködő gondviselés sok oly jeles pártfogót nekünk, mint a kecskeméti szentegyház; a kecskeméti szentegyházra s annak érdemekben diszlö lelkipásztorára szent kegyelmét árasztván, engedje meg, hogy mindenkor minden szentebb ügy körül ily példás áldozattal adhassa jelét a lelkében élő vallási és hazafiúi szent buzgalom kifogyhatatlan ságának ! E kívánattal s a legérzékenyebb örömmel zárom be ezen levelemet. Lelkem előtt a jövendő szép reményei fonnak koszorút, s kik e koszorút csak egy levéllel is növelék, legyenek áldva mind örökre a minden megáldatások Istenétől! — Ploest, febr. 17. 1862. Czelder Márton.