Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-09 / 10. szám

Krisztina k. a.: egy darab szász királyi ezüst kétforintost és két darab ezüst húszast (a két ezüst húszast a pitesti templomra). — D. K. 50 kr. (20 kr. a pitesti templomé). — Debreceni Sándor ref. lelkész 50 kr. (20 kr. a pit. templ.). — Összesen : 1 frt. o. é. és egy dr. két forintos, meg két húszas ezüstben. S z e r k. Felelői fierkesxtó • kiadó : Dr. Ballagi Mór. Visszaigazitás. Azon hang- és álláspont-tal szemben, melyből t. collegám , Menyhárt úr, munkájáról irott ismertetésemre föntebb olvasható ,,Észrevóte lu

ében válaszolt: őszintén megvallva — nehéz volt elhatározni magamat, ha vájjon tovább folytassam-e vagy abba hagyjam a vitatkozást ? — Az egész „észrevétel" érdemleges cáfolat helyett érzékeny feljajdulást s keserű vádaskodást foglalván magában — oly térre vitte át a polémiát, melyen a nézetek tisztázása, az eszmék minden oldalróli szabatos kifejtése helyett a Rechthaberei lépvén előtérbe: minden egyebet találhat az olvasó, csak tanulságot és élvezetet nem. — Részemről pedig sokkal inkább tisztelem az olvasóközönséget, mint hogy ily téren mozgó feleselésekkel kívánjam elfoglalni az egyetlen lapnak ugy is sok oldalról igénybe vett hasábjait. Ehez járul még azon nehezítő körülmény is, hogy ha t. ellenfelemnek feljajdulására s vádaskodására felelni akarok, — valóban difficile est satyram non seribere. — Pedig Isten látja lelkemet, a satyra-irásra vajmi kevés bennem mind a hajlam, mind a tehetség ! ! Ha tehát mind ezek dacára is szólni kivánok egy pár szót: tennem kell ezt azon okból, mivel M. űr észrevétele egyenesen irodalmi hitelemet s becsületességemet, — és pedig igen közelről, jogtalanul és minden alap nélkül érinti. Hv jogtalan, alaptalan vádat lehetetlen vissza nem utasitanom. — Következéskép kötelességemnek tartom ki is mutatni, hogy az valóban alaptalan. Hogy pedig az olvasóközönség egyszerre szabaduljon tőlünk : hadd lásson mindkét cikk egyszerre napvilágot; legyen mindkét fél egyszerre kihallgatva. — Magam részére — mint fölebb is mondám — nem akarok a lapból foglalni tért. Meggyőződésem szerint a szerkesztőnek minden ily replikázást a nyilt térbe kell utasítani. Annak kitüntetése- és megmutatására, hogy minő hűséggel, lelkiismeretességgel és igazságszeretettol ismertettem munkáját: három tételt idéz M. úr ismertetésemből, s ezek közt első helyen azt, melyet a Máté XXVIII: 19, 20. verseiről adott magyarázatára vonatkozva mondottam. Ez a tétel igy hangzik : ,,azt is mondja (t. i. M. úr), hogy a tanitványokká-tevésnek e két momentuma volt, — elébb bemerités, azután pedig a tanitás." S ezen előadásra azt kérdezi M. úr tőlem : hol mondta ő ezt ? Igaz-e ama beszéd ? Aztán idézi, hogy miként szólt ő : ,,hogy pedig miként menjen véghez a tanitványokká-tevés, a két tételben adatik elő, jelesen elébb be kell meríteni, azután pedig tanítani kell." A kinek szeme van a látásra é§ füle a hallásra, láthatja és megértheti ebből, mily borzasztó hűtlenséget, lelkiismeretlenséget követtem én el ismertetésemben ! miként mutattam fel M. úr munkájából oly beszédet, mely ott nincs ! miként róttam meg a neki hibásan tulajdonított előadást! Hát hol van avagy csak hire is M. úr előadásában a momentum szónak? annyival inkább a két momentumnak? Hiszen ő igy szólott: „hogy pedig miképen menjen véghez a tanitványokká-tevés, a két tételben adatik elő, jelesen elébb be kell meríteni, azután pedig tanítani kell. Szánom, bánom bűnömet, és hamut hintek fejemre, ha találkozik e lapnak (hogy sokat ne mondjak) csak 10 oly olvasója, kik, az eddigieket nézve is, értelem-elferditést fognak találni idézett tételemben.— De hát ha még azt is figyelembe veszik, miszerint M. úr egészen más szempontból igyekszik védelmezni és igazolni előadását, mint a melyből én ellene kifogást tettem ; — ha figyelembe veszik azt, hogy az ártatlan „két momentum" szóval egészen úgy bánik, mint mikor a birkózó gyermek erősebb társával nem birván, mérgében a nézőkként ott álló gyengéknek esik, s azokat akarja földhöz verni. Idézett tételem után nyomban az következik, hogy azért nem tarthatom M. úr előadását sem szabatosnak, sem kimerítőnek, mivel igen különösen hangzik az, hogy a tanitványokká-tevésnél elébb kellett bemeriteni, azután pedig tanítani. — Kétszer is elhúztam az illető szavak alatt; s aztán bővebben is megmondtam, hogy mit kívántam volna M. úr előadásában szabatosan és kimerítőn kifejtve találni, hogy t. i. a bemerités csak azokon vitetett véghez, kikben a prédikálás elébb öntudatos és önkéntes hitet keltett. — És tisztelt collegám mind ezek ellenében azzal felel, hogy a mit ő mondott, nem azt teszi, hogy szerinte két momentuma van a tanitványokká-tevésnek ; és hogy megbizonyítsa, miszerint nem két, hanem több momentuma van: átugrik a márk XVI: 15, 16. verseire adott magyarázathoz. De már most szabadjon nekem is kérdenem : ha azt hibáztattam-e a collega úr előadásában, hogy a tanitványokká-tevésnek két momentumát vette fel?.... Nincsen ennek az én ismertetésemben semmi nyoma. Eszemágában sem volt ezt hibául róni fel, mert szerintem a tanitványokká-tevés fogalmában (szabatosan véve a kifejezést) nincsen is több két momentumnál, a tanitás és bemerités momentumánál, csak hogy nem úgy, mint a collega úr mondá: elébb bemerités, azután tanitás, hanem megfordítva. — A bemerítést követő oktatás pedig, a már tanitványokká tett hívőkre vonatkozik; s ismét szabatosan véve a kifejezést, ez már nem is annyira tanitás, mint inkább a hitben való megerősítés, a Jézus parancsolatinak állhatatos megtartására való intés és figyelmeztetés. Épen ezért, ha elfogadható volna is, hogy a Máté XXVIII: 19, 20. verseire adott magyarázatot a Márk XVI: 15, 16. értelmezésével corrigálja ki (holott pedig Máté XXVIII: 19, 20 épen nem szorul kiegészítésre, s a ki ért az exegesishez, világosan láthatja hogy