Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-02-23 / 8. szám

Ötödik évfolyam. 8. Pest, febr. 25. 1862. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI IAP SZERKESZTŐ- ES KIADÓ -hivatal: A lipót és szerb-utca szögletén földszint n. ELŐFIZETÉSI DIJ : Helyben : házhozhordással félévre 3 frt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidékén : postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész év re 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Teljes szánni példányok még* mindig* kaphatók. RÉVÉSZ IMRE „ERDŐSI JÁNOS*' CIMÜ MUNKÁJÁNAK VÉGSZAVA, A MAGYAR PROTESTÁNS EGYHÁZI TÖRTÉNETÍRÁS ÜGYÉBEN. Ha a nyájas olvasó szives volt füzetem tartalmát kellő figyelemmel végig olvasni, kétségen kivül meggyőződött felőle, hogy nem kevés fáradságba került Erdősi és Nádasdi protestáns voltát tisztába hozni s illetőleg kivivni. Maga ezen nehézség és fáradság egyik kétségtelen bizonyítványa annak, hogy a magyar protestáns egyháznak és irodalomnak, mindez ideig sincs méltó történelme; mert ha volna: tiszta bizonyságban állott volna és állana az irodalmi közvélemény előtt ama két nagy emberünk protestáns volta, s ekkor sem hazánk tisztelt tudósai nem tántorodtak volna az itt ostromlott balvéleményre, sem nekünk nem kellett volna a drága időt és erőt ily harcokkal vesztegetni, hanem épitenők mindkét kezünkkel az Istennek országát, a helyett hogy most, mint egykor a templomot építő zsidóknak, folyvást fegyverbe öltözve lennünk s egvik kezünkben kardot kell tartanunk. Távol legyen tőlem, hogy én egy Ribininek, Ember Pálnak vagy Tót Ferencnek, s általában azoknak, kik a magyar protestáns egyházi történetírás kőiül fáradoztak, érdemét és méltó dicsőségét el ne ösmerjem. Legyen áldott emiékezetök ! mert ha ők sem működtek volna e mezőn, most oly sivatag puszta lenne ez, hogy a művelt világ szánalommal, sőt megvetéssel tekintene arra, ön lelkeink pedig elvesznének rajta az éhség és szomjúság miatt. Ugy érzem azonban, hogy legkevésbé sem sértem meg sem amaz elhunyt férfiak iránti kegyeletet, sem, a mi ennél főbb, az igazságot, ha azt nyilvánítom, hogy az ő műveik, még saját koruk történetírási színvonaláig sem emelke Jhettek; hát a mai kor méltó igényeinek ugyan miként felelhetnének meg. Tekintse meg pl. bár kicsoda, Raupach hamburgi lelkésznek, az austriai protestáns egyház történetéről, a mult század közepén közre bocsátott nagy jelességü és terjedelmes művét, vegye figyelembe annak látkörét, eredeti forrásokbani bővségét és birálatos eljárását, s hasonlítsa azt bármi szempontból a mi irodalmunk műveihez: meg fog rendülni a mi nagy elmaradottságunk felett, s elösmerendi, hogy a mi történelmi műveink csak anynyira is alig érhetik el a történetírás nagyszerű dicső feladatát, mint egy sötét éjjben pislogó pásztortűz a délponton ragyogó napnak tiszta fényét; — elösmerendi, hogy nekünk, voltaképen mindez ideig sincs egyházi történelmünk ! A mely népnek, társadalomnak vagy felekezetnek pedig történetei vannak, de történetírása és történelme nincs, az nem méltó az életre; mert nem csak azon józan bölcseség fáklyáját engedte körében kialudni, mely a multakból biztos fényt dérit a jövendő pályájára is; de bezárta a mult időkből merítendő vigasztalásnak a^ dott forrását is, mely a nagy és nemes c| küzdőket elcsüggedni nem engedi, sőt a\j 15