Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-17 / 7. szám

Negyedik évfolyam. 7. Pest, febr. 17. 1861. PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓ -hivatal: Lövészutca, 10. szám. 1. emelet. ELŐFIZETÉSI DIJ: Helyben : házhozhordással félévre 3 irt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr,, egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij kiilön 30 vijkr. NEZETEK A KET PROTESTÁNS FELEKEZEZET EGYMÁSHOZI VISZONYÁRÓL. (Vége). IV. Hátra van, hogy még a több szertartásról, mely az ág. hitvallásuaknál szokásban van, és mely miatt némely helv. hitvallású lehetetlennek tartja az egyesülést, szóljunk néhány szót. Hogy azonban e téren a kellő álláspontot elfoglaljuk, messzebbről kell kiindulnunk. Szükségesnek látom itt ugyanis visszamenni az isteni tiszteletnek lényegére, más részről csak mellékesen teszem ama kérdést, nyilatkozhatik-e egyetemes gyülekezet áhitatossága szertartás nélkül? A keresztyén isteni tisztelet a sziv belső ösztönéből, a mindennapi élet mozgalmából és nyugtalanságából kiragadtatni, veszi eredetét. Ez ugyan épen protestáns szivben soha sem képzelhető erkölcsi alap nélkül; mégis az erkölcsi életben magában még nem talál teljes kielégitést. Más részről ezen a mindennapi életbőli emelkedésével, a rendes munkátóli szünéssel sem érzi magát a sziv ezen ösztöne kielégítve; hanem lényegesen megkívánja, hogy mintegy áthatva érezze magát a menyei, az örök élettől. A száraz ész embere, ki az isteni tiszteletben épen nem keres mást, mint tanítást,- erre bizonyosan nem fogja okvetlenül megkívánni, hogy az isteni tisztelet bizonyos napon és helyen és bizonyos meghatározott alakban menjen véghez, és célját a templomon kivül gondolkozás, olvasás és társalgás által is érheti el. Azonban még a legeszesebb ember is érzi, hogy más valamit keres, más valamire ösztönzi szive, ha ünnep alkalmával a harangszó hivja a híveket egyetemesen az Isten házába. A földi élet költészetét keresi fel, a mulandóság közepett a maradandót, — és ha ezt fel nem találja az isteni tisztelet öszveges végzésében, legyen bár a legszabatosabb tanítás, foglalja magába a legésztanibb rendben a legtisztább erkölcsi igazságokat, ha szive ama belső ösztönének, hogy t. i. az örök élet sugározza át mennyei fényével mindennapiságát, elégte ve nem lesz; nem érzendi magát kielégitve. Az isteni tisztelet tehát mintegy felemelkedésnek mondható a földi élet fölé, melyben a hivek egyeteme Isten előtt megjlenik, ezen megjelenésben örömöt, benső békét és nyugalmat érez, és ezen Istenhezi emelkedésében a mindennapi életet gondjaival, bajaival, örömeivel és fájdalmaival a templom küszöbén kivül hagyja. Mintegy szentebb élet lehelletének fuvalma, az Összegyülekezett hívekben feléledt öntudat a Krisztussali és egymás közti egységről, a mennyiben az egyetemes ének és ima, az ige hirdetése és hallgatása különösen a végre kiválasztott — tehát szent helyen és napon, mintegy az Isten közelléte gondolatát ébresztik fel a hivekben. Kérdés most, ha váljon ezen cél elérésére mellőzheti-e a protest. egyház a szertartásokat vagy sem? Részemről legalább nem ismerek hitfelekezetet, mely minden szertartás nélkül el volna, mert még magok a Quaekerek és Darbisták is, kik minden szertartást elvetnek, abban az egyben még sem tudnak menekülni megállapodott rendtől, hogy össze se gyülekeznének; mert bizonyos helyen kell összegyűlniük és várniok, kit szálland meg a szent lélek: noha a DarbisJ, még az Ur imáját sem hagyják helybe mint