Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-03 / 44. szám

nismus és realismus tanfolyamát s habozás nélkül kész az eldöntő ítélet. Azonban eleve mondtuk, hogy az életpályák illetékök szerint figyelembe veendők, a mennyiben lehetségös, már a nevelő oktatás alatt. Igy lehetlen nem méltányolnunk a reál tanintézeteknek szükséges számű létezését, s oda működését, hogy a társodalom kellő mennyiségű és minőségű szakértővel legyen ellátva az anyagi tőkék szaporítására is. Mert hisz a szellemi gyarapodás is nem kevéssé támaszkodik azoknak kamatozására. A kérdés lényege abban áll, hogy az igazi célnak miképp lehetnek leginkább szolgálatára ? A modortól nagyon sok függ! mondá Széchenyi: Jó lehet valakinek acélja; de ha rosz a kovája, nem csihol ki szikrát. Ha a reáltanodák szilárd valláserkölcsi alapon valódi hazafias érzelmű, közügy iránt buzgó polgárokat képeznek: leghálásabb elismerést érdemölnek ; mert űgy, habár más ösvényen, de ugyanazon főcélra törekvést fognak tanűsítani. És akkor a realismus és humanismus közötti vitáknak nem igen lesz helyök, — sem irodalomban, sem a közéletben. A reáltanodák sincsenek szűkében azon módoknak, mellyekkel a nevelés főfeladata helyesen megoldható. Vallás- és erkölcstan mellett a szépmütan gyakorlati kezelése, űjabbkori remekmű-példányok elemzése, történeti tanulságos események s jellemek élénk előállítása által elég alkalmuk nyílik a jellemképzésre. Ezentűl a természettudományok tanítása igen üdvös módokat nyújt a szellemet a teremtött dolgok ismeretéről a teremtőnek megismerésére emelhetni. — Minthogy a szellemvilágot sokszorosan ábrázolva szemlélhetni a természeti alakzatok képletei által: bizonyára hathatós erkölcsi oktatásul szolgálhat a természet gyönyörű tüneményeinek vizsgálata, melly míg a gondolkodó észt hasznosan foglalkodtatja, a kedélyt sem hagyja zsibbadni; sőt az idomzatok csodaszerü változatossága s gyakran meglepő kellemessége által kiapadhatlan nemes gyönyörrel táplálja, s az érzelmeket fönnebbíti. Van azonban valami, a mivel mindezeknek értékét, vonzerejét széternyeszthetni. S ugyan mi ez ? — Nem egyéb, mint a mit a természet titkainak mély ismeretével hánykolódók mondogatnak, hogy t. i. mindaz, mi érzékeinket olly megható bájjal igézi meg, csupán a vakeset szüleménye , önmagától támadott jelenség és a folytonos változatoknak szeszélyes hullámzása; ugy szinte, hogy az, a mi bennünk mindezt gyönyörködve szemléli, semmi egyéb, mint egy tömegbe szorult életerő, és hogy mi emberi lények sem vagyunk egyebek, mint egy kis villanydelejesség által mozgatott gépek, gyönge buborékai az idő nagy folyamában ömlő változatosságnak, kik egy fuvalomra szétpattanva, csak űgy oszlunk ismét szerte az elemek nagy körfolyamában, mint az életünk fentartására eszközökül szolgáló érgyek ; érző és gondolkodó tehetékeink csak fejlöttebb szervezetünk által kiválóbban nyilatkozni képes tehetségei az elevenítő erőnek, melly egyébkint legfölebb némi hatványa az állati párának ! ste. Milly más színt ölt illyképp értelmezve a természet szépsége! Mintha a napfényt fogná el rögtön valamelly sötét lepel. — Borűs éjben pedig milly gyönyör lehet a legszebb virágok színpompáját szemlélni? Nagyon is sötétlepelt von az ég és föld között, ki az isteneszmét, a lélek napfényét tőle elzárja, sőt már a gyermekszívből kiöli, ki már a serdülő ifjú lelkébe a hitetlenség emésztő férgét, vagy a marcangoló kétely vészmagvát ülteti. Mit adhat illy kegyetlen tudomány kárpótlásul ama szivtelenül elrablott kincsért, mellyel együtt kárba vész az élet boldogsága ? Talán kevesen fognák hinni, ha tapasztalati adatainkkal indokolnók, mit ezennel szivleltetni óhajtunk. — Es az elámított közvélemény mégis milly gyakran tömjénez az áltudomány ily sáfárainak! — Oh milly alávaló az ember, ha az emberieken fölül nem emelködik! mondá a pogány bölcselő Seneca. Mit mondjunk azokról, kik az ép ész és szív józan sugalmai ellenére még az emberi lényegtől is megfosztják vad tanaikkal feleiket? kik a helyett, hogy a szemlélhető természet tárt könyvéből a bölcseség kútfőjéhez vezető tudományt olvasnák ki, abból ellenkezőleg lélek-aljasitó tanokat értelmezgetnek ? A mennyiségtan űgyszólva a gondolkedástan helyét pótolja a reáltanodákban. Tantételeinek kapcsolatossága fogalmi összefüggést és Ítéleti követközetösséget eredményez az értelmi s itélö tehetségben: ha ildomosán alkalmaztatik e célra is. Ellenben ha csupán az önző üzérködés eszközeül tárgyaltatik : szánakozásra méltó sivárságra juttathatja a kedélyt. Igy támadhat nyomán az a hidegen számító száraz értelmiség avval a szörnyen elidegenítő fásult kebellel, mellynek fagyos érzelmei legfölebb csak a kincshalmazt bálványozzák, mellynek egyedüli eszménye csak a pénzzsák.—íme e tudomány, inelly a mindenség bámulandó csodái közé nyit utat, melly egy Newtont vallásos érzelmekre gerjesztött, törpe lélek fonák alkalmazása által az aranyborjű imádására is alacsonyíthatja a tévedött elmét! De illyetén képtelen visszásságok egyebekkel is történhetnek, mihelylt a botor visszaélés megfordítja a kellő viszonyt és a szellemit alárendöli az anyagi érdeknek. — Okosság szüli ugyan a gazdagságot: de nem szolgálja azt az igaz tudomány : mert a gazdagság jó szolgáló, de rossz uralkodó ; mondja példaszavunk. Nem lehetünk ugyan dicséröi olly nevelésnek, melly folytonos költői ábrándozásokban ringatja az ifjú elmét s valódi rajongóvá bódítva löki be az élet terhes viszonyaiba, hogy annak sikamlós terén minden lépten nyomon elejthető legyen: de azt a szerfölött korán érlesztést sem tarthatjuk célszerűnek. Korán okoskodó gyermek ritkán szokott megélni, állítja magyar közmondásunk. Azonban okoskodjék, gondolkodjék s ismerje az élet sanyarűságait, sőt érezze is, — csak ne érzelmei kárával. Vájjon a kedélymivelés elhanyagolásával elégségös fékéül fog-e szolgálni a veszély és ösztönök rohamának a túlnyomólag hideg számításra szoktatott értelem ? — Vájjon képes lesz-e az elsivárult szív azon rokonérzetre, melly nélkül polgárerény nem virul a kebelben ? Kívánatos ugyan hazánkban is a reáltanodák díszlete: de nem azon irányban, mellyet erkölcsi s így társo-