Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-03 / 5. szám

Másutt: „Kenyeret vesztek itt, de olyat, mely Krisztusnak a bűnösökért szenvedett testének záloga. Borban részesültök itt, de olyan borban, mely Krisztusnak a bűnök eltörlésére kiontatott vérének pecséte és záloga." Egye.z tehát a két tan, az ágost. hitv. evangélikusok és a helv. hitvallásuaké abban, hogy mind a kettő elveti a róm. kath. egyház tanát a transsubstantiatióról, mely szerint, t. i. mig a kenyér és bor tulajdonai: alak. szin és íz ugyan azok maradnak , a pap szentelő igéi által Krisztus valóságos testévé és vérévé változtattatnának. Ezen transsubstantiatio tanából következetesen foly, hogy mihelyt a kenyér és bor fölött a pap szentelő igéi elmondattak, a kenyér és bor többé nem kenyér és bor, hanem Krisztus teste és vére, és ha a hivő nem él is azokkal, a kenyér és borban azontúl csak a Krisztus testét és vérét szemléli; a miért is a szentelt kenyér, mint Krisztus teste önállóan lehet a tisztelésnek tárgya (Ur napja). Ezzel ellenkezőképen ismét Helanchthon szerint egyetért a két prot. felekezet azon elvben: „nihil habétrationemsacramenti extra usum a Christo institutum," és e szerint az Ur testének a hivekkeli közlését nem lelkész szentelésétől, hanem a kiszolgáltatás és magáhozvételtől föltételezi. Ugyan ezen elvvel következetesen elveti a protestantismus a mise-áldozatróli tant is, mely szerint Krisztus teste és vére mind annyiszor a pap keze által újra áldoztatik a kenyér és bor szine alatt, hogy ekképen eleveneknek és holtaknak bűneik megbocsáttassanak. Ezen mise-áldozatróli tant már azért is el kell vetnie mind a két prot. felekezetnek, minthogy a prot. egyháznak alapelvével, egyedül a hit általi igazulásról való tanával ellenkezik. — Végtére megegyez a két felekezet abban, hogy szigorúan ragaszkodik az urvacsorának azon alakjához, a mint azt maga üdvözitőnk szerezte, t. i. hogy az mind két szin alatt szolgáltassék ki a hiveknek (Herzog Realencyklopádie Abendmahl). Már most az a kérdés támad, melyek tehát azon árnyéklatai az urvacsoráróli tannak, hol a reformátorok egymástól eltérnek ? Zivinglinek igaza van, a mennyiben ,átvitt értelemben' veszi Krisztus urunk azon szavait, melyekkel sz. vacsoráját szerezte, de téved, a mennyiben csupán csak ,emlékezet vacsorájának4, veszi, és Krisztus eme szavaiból: „toütó Tzotsive seg Tijv éfiyv aváfivytrtv" 1 Kor. 11, 24. ,Krisztus távollétét4

következteti az uri sz. vacsorában. Természetes, hogy Luther egész valója ki nem volt elégíthető ily felületes felfogásával Krisztus urunk azon intézkedésének, mely által épen az uj-szövetségnek alapját akarta megvetni. A ,pusztán emlékezésül' kiszolgáltatott vacsora ,nagyon üresnek' látszott Luthernek, minthogy arra, hogy Krisztusra emlékezzem, nem szükséges okvetlenül az ur vacsorájával élni, Ezen jelképes cselekménynek inkább az a ,célzata, hogy Krisztus bennünk alakot öltsön,4

és igy igazzá p váljék rólunk is, mit Pál apostol mond: „Elek pedig többé nem én, hanem él én bennem a Krisztus; és a mely életet most élek a testben, az Isten fiában való hit által élem, ki szeretett engemet, és adta ő magát én érettem." Gral. 2, 20. Luther tehát azon üresség betöltésére, mit Zwingli felfogásában látott, az ellentét által arra ösztönöztetve élére állította a dolgot, azt tanítván, miszerint a kenyér- és bor&cm, azzal és alatta anyagilag (substantialiter) is jelen van Krisztus teste és vére, miből szintén következik, hogy a hitetlen is élhet az Ur sz. testével és vérével, de a mely mig a hívőnek üdvére van, a hitetlennek okvetlenül kárhozatra szolgál. Erzi itt Luther, hogy nehezen kerüli ki tanával a transsubstantiatio gyanúját, melyet mégis minden áron ki akart küszöbölni az egyházból, a miért is azzal segit magán, hogy e szavakat: „ez a kenyér" eként értelmezi: „ez a mi e kenyérben és kenyér alatt foglaltatik." Hogy pedig ezen állításának szerezzen alapot, a Krisztus testének mindenütt jelen valóságát (ubiquitas corporis DominiJ vette fel hittanába. Kálvin az úrvacsora szereztetésének igéit ,átvitt értelemben veszi,' de mind a mellett ugy, hogy ,Krisztus Ígéretének erejénél4

fogva, a hívővel ,valóban közöltetik4

az, mit a jelek jelképeznek, t. i. ,Krisztus teste és vére.' Nagyon különbözik e szerint Zwingli tanától, mely szerint Krisztus távol van a jelektől; és sokkal ,közelebb áll Lutherhez.' — Jellemző Kálvin urvacsorai tanára nézve, hogy Svájcban azon gyanúba esett, miszerint Luther tanához hajlik. Voltaképen Melanchthon tana volt az, mely Kálvin tetszését