Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-10-13 / 41. szám

ket: küldjék a gyűlésre képviselőiket, kikkel együttesen tanakodjunk. Várván vártuk, de szépen otthon maradának. Talán csak majd eljönek máskor. Addig is pedig — mivel ha ök végkép elmaradnának is, az egészről mi vagyunk felelősek — tanakodnánk a tárgy két fökérdése fölött: hol? és mivel ? Az első felöl hamar tisztába jövénk. mert a brádi egyház olyan nyomos okokból kéré: fogadhassa kebelében a közzsinatot, hogy kérését elvetni nem lehetett, és igy a zsinat helyéül B r á d van megállítva. Nagyobb gond ennél, sőt gondjaink gondja a második kérdés, mert csak pénz fejtheti meg. Erről is elmondhatjuk a költővel: „Kérdések kérdése, melyet ha mélyen vizsgálok, még több mélységekre találok."Van némi készletünk néhány év ótai magunk megadóztatásából összetéve, de ez még igen kevés. Van azonban egy forrásunk, mely bár sokszor igénybe vétetett, mégis csak buzog, s különösen az 1844-beli dévai közzsinat szükségére gazdag érben folyt, e forrás : a megyénkbeli ref. híveknek vallásunkérti áldozatkészsége. Meghatároztuk hát ehhez folyamodni most is, s e végre a követeket ki is neveztük. Éreztük pedig, mily könnyeden s természetesen oldatnának az ilyen nehéz csomók, ha egyházközségeink megyei gyűléseinkben rendes képviseléssel birván, küldötteik által magok is látnák és éreznék, mit és miért kell tenni. De hiában, a mi ref. népünknek még mind e napig nincs képviselete az egyházmegyékben! A „nincsek" között ez a legégetőbb, s orvoslása leghalaszthatlanabb, mert ha ez elenyészik egyszer, a többi önként elmúlik, mint a naptól az éj. A mit egy nevezetes brit államférfiú a sajtószabadságról mondott volt, hogy ez egygyel minden elvett nemzeti jogokat visszaszerezhetni, ugy egyházmegyei igazgatásunkban meg levén egyszer a képviselet, minden hiányainkat megorvosolná. Reméljük azonban, ez áldás után is nem sokáig kell már várakozni, hiszszük, nemcsak néhányak epedő óhajtásában él már ezen eszme, mely különben a reformátioval egyidős, annak egyik lényeges elve levén, álmélkodni kell rajta, miért hogy csak néhányak kegyes óhajtásában élhetett ez negyedfélszáz évig egyházunknál, a Királyhágón innen ugy, mint túl. Igen! reméljük, máskép lesz ez nálunk is; mert nemcsak hogy Királyhágón túli derék hittestvéreink példája fennragyog, hanem m. és főt. föpásztorunk is a reformok szükségéről szónokolt hatásteljesen ez évi közzsinat alkalmával, és a közzsinat nevezetes nagy elveket mondott ki s fogadott el magáéiul. Az ez évi s.-sz.-györgyi közzsinaton volt hivatalnokaink egyike — Benkö György közigazgatónk — elbeszélé az ott történt közérdeküebb határozatokat, nevezetesen, hogy a közzsinat az eddigi gyakorlatot, melylyel az esperesek élethossziglan, a főjegyzők az esperességre következési joggal választattak, elvi szempontból tárgyalta s annak leendő megszüntetését elvben elfogadta s a jövő közzsinatra véleményadás végett az egyházmegyékhez kiküldeni határozta. Örömmel hallottuk ! Valóban a szentlélek ott lebegett a közzsinat fölött, mikor ily szabadságelveket határozott és fogadott el. A legnemesebb gyümölcsök fejlődése, érése legtovább várat maga után. Ez is egy nemes gyümölcs egyházunk kertében, melynek magvát szinte két évtized előtt ültettük volt el. Mily öröm, hogy már csiráját láthatjuk! Hanem a Columbus sorsátjuttatja eszembe: ez födözte föl az uj világot, és a későbben jött Amerikóról nevezték el; széki egyházmegyénk még 1843. évben indítványozta ezen elveket, s mégis, mint hallom, most a kézdi egyházmegyét tartják anyjául, mert az hozta magával a közzsinatba föl. Egyébiránt mindegy, akár hol keresztelték, csakhogy a szép reményű gyermek éljen. Hiszszük, megél, az egyházmegyék véleménye—nincs kétség benne—tisztán fog befolyni. Gyülésünk egyéb tárgyai közül közérdeküségök és gyors orvoslást igénylő voltuk miatt kiválóan megemlítendő a borbátvizi, fejérvizi és v. hunyadi egyházak ügye. A két elsőben s azok sorsához kapcsolt 12 leányegyházban nem levén sem lelkész, sem iskolatanitó, haldoklásban van az egyházi és iskolai élet, hanyatlik és sülyed a magyar elem. Itt halaszthatlan és erélyes orvoslás kell, különben nagy felelősség súlya háromlik azokra, kik itt kormányozni, igazgatni hivatva vannak. E régóta szenvedő egyházaknak bajait a helyszínén megvizsgálni, s azokat az egyháztagok közreműködésével s illetőleg felbuzditásával elenyésztetni a n. t. esperes bízatott meg. A helyi viszonyokkal ismerősök értesítése szerint, egyik egyház sem levén elég erős anyagilag arra, hogy külön-külön lelkészt és iskolatanitót tarthasson, czélszerübbet alig tehetni, mint hogy iskolát állítson mindenik egyház, és egy jeles lelkészt közösen tartsanak, ki az iskolákat is felügyelvén, mind az anya- mind a leányegyházakban építse, gyarapítsa a hitnek s lelkesedésnek erélyével a nemzeti érzületet s az Isten országát. Mivel pedig a mulhatlanul szükséges iskolatartás miatt nem lehet saját lelkészt tartaniok, épen ott van közelben a boldogfalvi lelkész, a derék F á b r i, kinek székhelyén hallgatók hiánya miatt úgyis sok üres vasárnapja van, — szerződjenek vele bizonyos ünnep- és vasárnapokra. Oly kész alkalom, melyet, mint a szentkönyv mondja: „áron is meg kell venni.Ekkor, tudom, el lesznek látva az igének lelki eledelével. Azonban attól félhetni, nem annyira a kisegítő tervgondolatban van itt a hiány, mint inkább abban, hogy az illetők nem éhezik és szomjazzák az égi mannát, mert ámbár régi már olt a baj, még sem magok hozták ügyöket az egyházmegyei gyűlés asztalára, hanem maga a gyűlés, mely fájlalja, hogy ott az egyházi és iskolai élet lángja sülyedésben s elhamvadóban vagyon. V. Hunyadon, a hazafiúi emlékek e szent helyén szintén nagy baj van, melynek orvoslására a gyűlés a visitatió rendkivüli kiszállását határozta. Ennek hivatása leend azokat, kik az egyház irányábani fizetésről tudni nem akarnak, felvilágosítás, felbuzditás által az egyháznak megnyerni, nehogy e nevezetes helyen a ref. egyház, a nemzetiségnek ezen egyik tényezője a részvétlenség szikláján összezúzassák. És ha a visitatió lelki fegy vérzését ügy használja, a mint kell, a jó eredmény felöl nem kétkedhetünk, mert egy község oly érzéketlen eltompultságba nem sülyed soha, hogy megmentése felől