Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-29 / 39. szám

sabb értelemben vett democratia, mely a presbyteri egyházi alkotmánynak nagyobb szellemi lökést s mozgalmat adván, az egyház valódi szabadságának biztosítékait emeli és megszilárdítja. — Ha a protestantismus, mint nagyszerű és magasztos értelmű democratia, azt akarjuk, hogy betöltse ama küldetését, mely korunkban annak jutott; — ha saját szellemének segélyforrásait ama nagyszerű hivatás teljesítésére szentelhetendi, melyet Isten jelelt ki számára: szükség, hogy alkotmányának kerekei, melyek eddig talán nagyon határozatlanok valának, az egyházigazgatás körében szabadon, minden megszorítás nélkül mozoghassanak, — és igy a protestáns egyház kormánya élére örökös hivatalnokokat állítani, körülbelül annyit tenne, mint a nap tündöklő sugarainak ellenébe repülő saskeselyűt kősziklához akarni lánczolni ! Az a korteskedés, melyet, ugy látszik, legnagyobb érvül szeretnek felemlíteni a tisztújítás hátrányául, csak is olyanforma valami, mint az a csalfa üvegtábla, melyen keresztül nézve, a közelben roppant alakok állnak elő sűrű csoportozatban, melyek aztán tovább tovább a távolban még tömöttebb alakokban olyannyira eltörpülnek, hogy az utolsó már tüfokának látszik. — Ki korteskedik, és miért ? ! olyan hivatal, melyhez csak teher van köttetve, gazdagon jövedelmező fizetés nélkül, nem szokott maga után korteskedést vonni. Nem fogja itt senki azt mondani, mit Preteksatus nevü pogány a világi gyönyörűségben élő roppant gazdag Damasus római püspöknek mondott, midőn erölteté, hogy legyen keresztyénné: Facite ine urbis romanae episcopum, et ero protinus christíanus, — sem oly korteskedéstöl nem lehet tartani, mely itt emiitett püspök és Liberius Felixsel történt a 4-ik században, midőn mindenik oly nagy zavar és erővel akará magának megszerezni a római püspökséget, hogy a templomban csak egy napon 137 holttest találtatott, kiket a Damasus pártján levők koncoltak le ; — igen, mert ott kaptak a püspökségen, mert meg lehetett gazdagodni, és asztalaik a királyok asztalait fölülmúlták ! Ha pedig olyanforma korteskedést értünk, mely papiroson is megjárja lúdtoll- vagy akár rézpennával irva, — az ilyen jelenben is megvan ; mert itt vagy pedig amott, ha megtalál halni egy ülnök, körülbelül ilyenformán adatik hirül,—helyelte egy másikra történendő szavazás : „Ámbár nem akarom az egyházat szabad választásában gátolni: mindazonáltal tájékozás végett szabadságot veszek magamnak N. N. urat ajánlani." No már az ily ártatlan korteskedés, ugy tartom, senki sem hiszi, hogy megzavarná az egyház békéjét, — és harcra keltené fel egymás ellen a pártokat. Azt pedig, hogy a hivatalából kimaradt tisztviselő, gyülekezetébe lépve, a nép gúnymosolyával találkozhassék, alig lehet képzelni és az embernek magával elhitetni. Ha ez igaz volna, mindenesetre azt mutatná, hogy a nép szabadságára éretlen és ügyei kormányzásában képviselői állal is nem életrevaló. De én ezt meg nem foghatom. Narcissus a 3-ik században, tanult és igazságszerető jeruzsálemi püspök, vádoltatván három gonosz és istentelen embertől a gyülekezet előtt fertelmes rút vétkekkel, hogy tőle meg ne büntettessenek, ráesküdtek, midőn senkisem hitt volna nekik, az egyik mondván : tűz által veszszen el, a másik: nyavalyatörés által, — a harmadik pedig, hogy vakuljon meg. Ezen hamis vádak következtében a püspök magát megszégyenlve, elhagyta egyházát, elment a pusztába, s ott bujdosott, hivei azonban meggyőződvén ártatlanságáról, öt felkeresték és egész diadallal vitték vissza egyházába, melyet közel 50 esztendeig igazgatott. Euseb Lib. 6. Cap. 20. Hát a megyei tisztviselők s országgyűlési képviselők, kik szinte időnként változnak, mikor és ki által szégyenittettek meg, ha tudniillik becsülettel futották meg pályájukat — ha hivatalaikból kimaradva, többi polgártársaik közé sorakoztak?! Ha pedig találkoznék valaki, ki a miatt, hogy egyszer vagy másszor kimaradt hivatalából, magát megbántva érezvén, hidegen fordulna el az egyháztól, s annak további gyámolitásától vissza fogna vonulni midenkorra stb. stb. : az ilyen hivatalnok csak azt mutatná meg ez által, hogy először is nem méltányolta azon hivatalt, melylyel megtiszteltetett. A világ legszabadabb országának miniszterelnöke már kétszer bukott meg, és a helyett hogy hazáját megvetette volna, újra és nagyobb lelkesedéssel lépett fel, és ismét ott áll, hol a közbizodalomtól támogatva intézi a világ sorsát. Amerika szabadságharcában kétszer vették el "Washingtontól a fővezérséget, és ö a helyett hogy hazája ügyétől elidegenedett volna, mind a kétszer mint közkatona lépett vitéz bajtársai sorai közé, ugy lett ismét fővezér, és halála után azon kidőlt akácfából, mely sirhalmát árnyékozta, ki mekkora darabot elvihetett magával, ugyanannyit nyomó aranyért adhatta el! — Aristides még számkivetésében is hü maradt háladatlan hazájához, mert mindannyiszor értesité azt az ellene készülő ellenséges seregek inozdulatiról. Ez tulajdona a kormányra termett embereknek ! Carnot a szerencsétlen 16-ik Lajosnak minisztere és ügyvéde, egy könyvében, melyet annak ügyében irt, azt mutogatja mind a szent könyvekből, mind pedig a világegyetem történetéből, miszerint nem volt soha oly nemzeti szerencsétlenség, melynek előidézésében a papok kisebb vagy nagyobb befolyással nem lettek volna, s azt mondja, a világon a legegyoldalűbb Ítéleteket a csupán papokból állo gyűlések köréből lehet olvasni, mivel úgymond: semmi sincs elviselhetetlenebb, mint a papok bosziíja. Mennyiben igaz ez utóbbi állítás, azt én nem vitatom ; mert azt ezen becses lap tere nem is engedi; hanem annyi bizonyos, hogy Capito Farkas is paptársai üldözése miatt volt kénytelen magát a straszburgi polgárok közé beíratni, mondván : „Civem se facturum — etc. etc. — quod omnis anima potestati civili subiecta esse debeat, et aequum sit, ut qui iisdem cum civibus gaudent commodis, onera quoque cum iis portent; et cum sibi insidientur nonnulli theologi — etc. etc. — iure se ad magistratus urbani patrocinium confugisse etc. etc."— A szerény Melanchton is paplársai ármányai miatt fakadt ezen szavakra: „Non frangor animo, propter crudelissimam vocem meorum hostium, qui dixerunt, se mihi non relicturos esse vestigium in Germania. Commendo autem me filio