Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-15 / 37. szám

Éltét zajok közt és szabad ég alatt Folytassa. Öt az ellene harcoló Hős fejdelem várból kinéző Úrneje s mátkaleánya látván, Sohajtson : oh ! bár a sereg élire Még gyenge felséges jegyesem bele Ne kötne ily arszlánba, kit vér-Szomj dühös öldökölésre bőszít! Honért kimúlni kellemes és dicső! Ki elfut ettől, szinte halál fia ; Nem kedvez ez harctól remegve Hátra vonult puha ifju kornak. Erény az aljas hátrataszittalást Nem tűrve, szenny-folt nélkül emelkedik Fénypolcra — nép ingó kegyétől El se fogad, le se tesz hatalmat. Erény eget nyitván fel a halni nem Méltóknak, útat tör, hova más nem ér; Alj-népet és a föld mocsárit Megveti ég fele szárnyalással. Hűsége díját megnyeri bizton a Szent hallgatás is. Nem leszek egy fedél Alatt, sem egy csónakban azzal, A ki fecsegni merészli Ceres Szent titkait. Megvetve az ég ura Gyakran gonoszt és jót vegyesen fenyít; A büntetés, bár sánta lábbal Ritka hogy elmarad a gonosztól. Hor. Carm. III. L. Ode III. Justum et tenacem propositi viruvi s a t. A tiszta lelkű s elveihez szilárd Férfit sem a nép roszra törő dühe, Sem kényszerítő zsarnok arca Nem zavar érzetihen, sem orkán, Bármint dühöng a nyugtalan Adrián, Sem Jupiternek menykövező keze : Bár zúzva roskadjon le ég-föld. Romjai közt se fog ö remegni. Poliux s Heracles e nemes út nyomán Jutottak a menny tüz-palotáiba; Kiknek körükben iszsza August Bíbor ajakkal az égi nectárt. Ezen jutái be Bache atyánk! te is, Jármot vonatván tigriseid makacs Nyakával. E pályán kerülte Mars lovain Acheront Quirén is. Tetsző beszédet tartva az isteni Tanácsban Hera : Ilion ! Ilion ! Egy átkozott parázna bíró, S egy hona-, férjehagyott bitang hölgy Döntött le téged; bátor azóta, hogy Isten-csaló lett Laomedon , velem A szűz Minerva átka folyvást Népeden és fejedelmiden volt. Már sem laconi férje-hagyott személy Vendége többé nem ragyog hírivei, Sem bajnok achivokra nem tör Hectori kar s priaméi fortély. Megszűnt a harc, mely épen azért vala Hosszúra nyúló, mert mi viszálkodánk; Ezennel én sújtó boszúmmal Felhagyok; üljön ölébe Marsnak A hős, kit annak trósi apáca szült; Már semmi szóm sincs ellene, hogy dicső Lakunkba jőjön, s égi nedvvel Éljen ez isteni társaságban. Csak hosszú tenger zúgjon el Ilion És Róma közt; — a trójai faj tova Ős-fészkitöl kéjben uralgjon; Csak Paris- és. Priamusnak hamván Barom taposson , s kölykeiket vadak Bizton neveljék. A capitolium Ragyogva álljon, s a levert Méd Róma hatalma alá simuljon. Terjeszsze végig rettenetes nevét A föld határin, — közben eső vizek Európa partját Afrikától, Hol szelik, — hol dagad a kövér Nil. Abban mutasson lelki-erőt, hogy az Aranyt lenézvén , azt hiszi: föld alatt Jobb lenni annak, mint az ember Érte gonoszra törő kezében. A föld határin, a mi csak hátra van, Még hóditatlan, fegyvere érje el; Itt tűz , amott fagy-dúlta tájak Felkeresésibe lelje kedvét. De Róma harcos népe — szavam nyomán — Csak úgy lehessen részese e dicső Sorsnak, ha nem lesz, sem kevély, sem Tülkegyes újra emelni Tróját. /