Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-09-15 / 37. szám
elkevélyedése; b) fénye a polgáriak és idegenek előtt stb. II. Telhetetlenség, honnan: a) vesztegetés vagy lelkésztársakoni kereskedés; b) gyűlölet vagy boszú az ajándék nem adók iránt stb. III. Hidegség vagy testvéri szeretet hiánya: honnan a) a társak panaszainak visszavetése vagy ki nem hallgatása; b) lelkésztársainak még parasztok előtt is leszidása vagy feddése stb." Az I. főpont, az Ör'ókosség után, mely a többi bajoknak is főforrása, igy okoskodik és rendelkezik az egyh. megyei zsinat : ,,Hogy tehát ezen hiányok és roszak a leendő esperesben, bárki legyen is az, elkerültessenek, kegyes indulattal s elhatározott akarattal akarják a társak, e hiányok forrását, kútfejét megszüntetni, u. m. az esperes elmozdíthatlanságát vagy hivatalábani örökösségét; és pedig öt okokból, u. m. 1) Mivel az apostolok közt sem volt egynek örökös elnöksége ; mutatja az apostolok eljárása a jeruzsálemi zsinaton. 2) Mivel a legtudósabb hittudorok is ide járulnak véleményökkel, többi közt ama bold. eml. híres hittudós Mártonfalvy György. 3) Mivel más egyh. vidékekbeli tiszteletreméltó társaink is ugyanezt gyakorolják^ ( — miből világos, hogy a debreceni s későbbi szatmári példa már ekkor sem állt magában —). ,,4) Mivel a polgári és egyházi igazgatás közti öszhangzás is ezt kivánja; ha a biró évenként ujra választható, miért ne az egyházi elnök, az esperes is? 5) Mivel ezáltal nyerend ösztönt az alázatosságra; igy nem igyekvend az igazgatás és gondoskodás rendét uralkodássá változtatni; igy nem vetendi meg társait s nem lesz oly hozzányulhatatlan, ki ellen szólni se szabadjon; meg fog ugyanis emlékezni ideiglenességéről s nem fuvalkodik fel, nem bizakodik el.4 ' Ime, igy okoskodott, igy végzett a debreceni egyh. megye már a 17. század utolsó felében. S történeti érdekén kivül e végzést azért hoztuk föl ily terjedelemben, mert szabatosan és kimerítŐleg adja elő azon okokat, mik az egyházi tisztújítást javasolják; okokat, melyek részint az emberi természet gyarlóságaiban, részint az e van -geliomi egyházalkotmány alapelveiben gyökerezvén örökigazak, ugyanazok a 19., mint valának a 17. században. Mellőzve itt azokat, melyek az egyházi tisztviselővel is köz emberi gyarlóság, mint elgyöngülés, elaggulás, elhidegülés, elkevélyedés, megvesztegethetőség stb. körül forognak, melyeknek bővebb fejtegetése, annál inkább — fájdalmas és gyakori példákkal igazolása kellemetlen térre vezethetne, — legyen szabad az egyházi tisztújítás elvét egyedül csak egyházalkotmányunk szelleméből, röviden megvilágítani. Evangeliomi egyházunkban az uralkodás hatalma egyedül Krisztusé lehet; az ő szellemeé, mely az evangeliomi szeretet, s az ő testeé, mely maga az egyház összesége. És ha az egyház, a maga igazgatására némelyeket megbíz, s igy azoknak átadja hatalma egy részét, ezen hatalom csak korlátozott lehet; korlátjai: egyfelől az egyházi törvény, mely nem egyéb mint Krisztus országa törvényeinek egyes külső esetekre alkalmazása; s más felöl maga a megbízatás, mely ismét nem egyéb mint a krisztusi szeretet s tőle nyert hivatal központosítása egy személyben. E korlátok miatt tehát az egyházi hatalom valódi birtokosa lenni az egyház pillanatig sem szünhetik meg. De megszűnik, ha a törvénynek hozói, őrzői, alkalmazói s végrehajtói csak ugyanazon személyek maradnak még akkor is, midőn vagy az elejökbe tett korlátok — némileg legalább általok is megtöretnének, vagy nevezetesen — ha az irántok nyilatkozott bizodalom — méltán vagy nem méltán — némileg csökkenne. Mert csak a ki maga is tudja, hogy a legszentebb hitbizománynak, az egyház eleven bizalmának letéteményese, — s csak a kit az egyház maga ilyennek tud és tekint, lehet méltó és bátor képviser lője az egyház hatalmának. Es csak, ha egyfelől az egyházban e tiszta bizalom, másfelől a tisztviselőben az eziránti bizonyos meggyőződés él és lankadatlan munkál; lehet az egyház élete fris, a törvények tekintélye szeliden erős, az Ítélet hozása bátor s végrehajtása ellenmondás nélküli; mert csak ekkor mondhatja a tisztviselő: én az egyházat valóban képviselem, — s mondhatja az egyház: a mit megbízottam tett, azt én tettem. Látnivaló pedig, hogy ezen bizalom hévmérője, bizonyos mutatója egyedül az időnkénti egyházi tisztújítás lehet; ha kimondatik, hogy bizonyos időközökben az egyház kormányzói uj választás alá bocsáttassanak, s vagy újonnan nyilatkozzék *