Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-08 / 36. szám

bői is, sőt ezekből aránylag többen és hamarabb mennek a főiskolába tanulni, mivelhogy otthon nem sokáig tanul­hatnak. — E célra gyűlt 164 frt 5 kr. És itt szabad le­gyen ismét megemlítenem , hogy e summában Kunhegyes 68 frt és 77 krig képviseltetik. Karcag is kitűnik 40 frttal, jóllehet már azelőtt is sz. György-napkor 20 frtot vitt be. De hát T.-Füred , T.-Kürth adott-e e szent célra valamit? \ Egyébiránt megvallom, igen ohajtandónak találom, hogy az igen tisztelt oktatói kar világosítana fel bennünket az alum­niumnak s álalában a szegény tanuló ifjak mostani segélye­zésének mibenléte felől, és e végre adna olyan kimerítő, részletes és körülményes tudósítást, mint a milyet 1844-ik év augustus 9-ikén akkori igazgató-oktató, bold. e. Yecsey József az egyházkerületi gyűlésnek benyújtott, a mely tu­dósítás annakutána vagy a Protest. Egyh. és Isk. lapban té­tetnék közre, vagy az egyházakkal esperesi úton közöltet­nék, hogy tudnók magunkat tájékozni, tudnók, sziikség-e és mennyire szükség feszíteni a mi könyörületességünknek húrjait. És ezt el is várjuk, mert híjába ! szellemi eledellel ugyan ők , de testi eledellel mi tápláljuk a szegény sorsú tanulókat. Sőt egy füst alatt nem ártana arról is értesül­nünk, micsoda segélyforrásai vannak a debreceni főiskolá­ban tanuló szegény ref. ifjúnak a megélhetésre ? Hány az úgymondott legatio, mi azoknak jövedelme? Hány a suppli­catio : hát azokból mit kap az ifjú? Hát a tanításból, instru­ctorságból mennyin élhetnek vagy élnek? Hát rectoria mennyi van ? stb. Mindezekről, úgy hiszem, kevés ember van, a ki örömmel ne kívánna biztos tudomást szerezni. 15-dik rovat. Superintendentialis gyűlések jegyzö­könyvei nyomtatott kivonatainak ára. Ez tulajdonképen nem jótékony adomány, hanem csak annyiban jön be a rovatok közé, a mennyiben azokat esperes ur osztván ki az egyházaknak: őtőle kívántatik meg az ár beszolgáltatása is a superintenrlentiára. A köze­lebbi években t. i. szokásba vette a superintendentia, hogy az egyházakkal közlendő s több ívre menő jegyző­könyvi kivonatokat kinyomatva küldje meg esperesi utón az egyes egyházaknak; a mely igen üdvös szokás méltó volna, hogy az apróbb, sőt átalában minden kivonatokra kiterjesztetnék! Mennyi Írásbeli fáradságtól mentetnének meg ez által a belső személyek s elkerültetvén az írásbeli hibák, egyszersmind mennyivel gyorsabb lenne azoknak az egyes egyházakban vagy az egyházmegyékbeni körfutása! Eddig vannak a rovatok. Egy kiadása van még az egyházaknak, melynek nincs rovat nyitva, nem is volt szük­séges, hogy legyen, melyet én sem érintenék, ha nem ré­gen a Prot. Egyh. és Isk. Lapban egy lelkésztársunk által nem lett volna, még pedig nem a legkíméletesebb és gyen­gédebb modorban érintve. Az esperesnek és társának egy­házmegyei körlátogatásakor egyházaink állal adatni szokott honorárium vagy tiszteletdíj ez. Ez a szokás a mi egy­házmegyénkben is divatozott, még pedig emlékezetet ha­ladó idő óta. Ellátták ugyan az egyházak, különösen a lel­készek a visitatorokat mind szállással mind koszttal, és el is küldék őket a szomszédegyházba: de a mellett hono­rálták is. De ez a honorárium mind a 24 egyházból sem ment többre 60 o. é. forintnál, melyet a visitatorok magok közt felosztottak. És vannak, még pedig fájdalom, lelkész­társaink között, a kik ezt a keveset is nem jó szemmel nézik, a kiknek szemében ez szálka és lábaik előtt botrány; sőt vannak, uti figura docet, a kik azt ilyen egyházmegyei körlátogatást egészen szükségtelennek, hasztalannak mond­ják és az ellen szót emelnek. Valóban sajnálatos dolog! Én — most nem visitálok (hajdan visitáltam); de azért a visitálási szokásnak barátja vagyok és maradok. Mennyi jót eszközöl az, csak az nem tudja, a ki nem próbálta! Mennyi bajt megorvosol, mennyit elfojt még füvében — helyben — minden költség nélkül! Mily ösztön mind a restebb taní­tókra, mind a hanyagabb gondnokokra nézve! Mondhatom, hogy kivált kisebb egyházakban csak ki sem meszelnék az iskolaépületet évekig sem, ha a visitatorokat nem vár­nák és az azok általi megrovatástól nem tartanának. Attól fogva, hogy a lelkész közli a gondnokkal a vísitátorok megjelenésének idejét, egy hét alatt többet lendit, igazittat, reparáltat, mint azelőtt hónapokig. Nem is tapasztaltam —• annak idejében — sem lelkésztársaim sem az egyházak részéről semmi idegenkedést, sőt inkább dicsekedhetem vele, hogy mindenütt örömmel fogadtak, néhol még várva vártak bennünket, kivévén természetesen egy-két korhely tanítót. Valóságos örömünnep volt megjelenésünk, és én mindig édesen emlékszem vissza azokra az elmúlt napokra. —Hát abban mi szégyeneim való van, ha a munkás a maga diját elfogadja ? kivált mikor az a munkás különben sincs gazdagon díjazva. Házától az embernek több mint 3 hét­ig távol lenni, az örökös utazásban, sokszor rút időben testét törni, ruháját nyőni, a port nyelni, az iskolák mephi­ticus levegőjét naponként szivni, ugyanazon dolgokat 10-szer, 20-szor, az unalomig hallani és hallgatni: mind olyan dolgok, a melyekhez a türelemnek nem kis adaga kiván­tatik. Egyébiránt én, ha az esperesi és jegyzői, annyira csekély mostani dij megjavittatik: azontúl a honorárium megtartása mellett nem harcolok. Itt jön ki a sorja szólanom arról is, hogy hát az egyházmegyei közgyűlésekre menő hivatalnokok és egy­házi képviselők utazási és elszállásolási s tartási költsé­geinek terhét ki viseli. Ez tehát következőleg áll ? A he­vesi rész kicsivel levén nagyobb a kunságinál, az egyház­megyei gyűlések — rendesen — egymást felváltva tartat­nak egyszer a hevesi, másszor a kunsági részen. A nagy­kunsági rész, mikor a sor reá került, — sőt ez idén már egymásután kétszer, igaz magyar vendégszeretettel fo­gadta és mind szállással, mind élelmezéssel ingyen látta el nemcsak a hivatalból megjelenőket, hanem többnyire a ma­gok ügyében járókat is. Közelebb a kisújszállási egyház a városháza tágas és díszes termében több mini 70 terí­tékű asztalnál vendégelt meg bennünket, a mikor is barát­ságos társalgás közben és egyházmegyénk hires toaszto­zója t. kevei egyik lelkész nt. Végh Sándor ur elmés, él­ces, hazafias kor-, hely-, és alkalomszerű, felvillanyozó to­asztjai alatt legalább kis időre felejténk és számüzénk minden apróbb és nagyobb bajainkat, házi és nem- házi gondjainkat. Nem kisebb szívességgel valának vendége-

Next

/
Thumbnails
Contents