Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-08-25 / 34. szám

szokott belzavarokat s pártoskodásokat, melyek egyházunk előhaladó hajójának útjába a fejlődés csendes processusán haragos habokat tornyositanának: felkérem a nyájas olvasót különösen egyházunk jelen átmeneti korszakának figyelembe vételére. A consistorialismus elavult formái közül most bontakozik ki egyházunk, s az igazgatási rendszerben a képviselet lép előtérbe. A képviselet a küzdő egyháznak nagyszerű vívmánya, illő, hogy e diadal után az ,,Eben ha ezer" pontnál kissé szünetelve, mig elmondanók: „mindeddig segítségül volt nekünk az Ur'S körültekintőleg tájékozzuk magunkat s nézzük ki a további haladás irányát, nehogy egyházalkotmányunk mozaikjába oly kockakövet illeszszünk be, mely ottan legalább—jelenleg, még helyt nem foghat — és ha behelyeztük, ki is vessük ildomosan. A tisztújítás követelménye szerint minden harmadik év lefolyása után, vagy a megpróbált és a sok jeles közt legjelesbnek talált hivatalnok tiszteltetik meg a kormányzattal, vagy egészen uj egyéneket hív meg arra a közbizalom. Első esetben számításunkból ki ne feledjük a versenyzés bekövetkezését. A versenytárs magát természetesen legjelesbnek tekintvén a jelesek közt, előre számit a három év letelésére, s oda fog működni titokban, hogy az egyház kedveltje iránt meghidegítse a közvéleményt, kinek útjába, nem tudni honnan, tövisek, kövek fognak előgördülni, innen szúrás, onnan bántás — semmiért ; mely nem várt hypocrisis csakhamar oda fogja vinni a hivatal canditatusát, hogy csendes elvonultságában keresse fel méltatlanul zaklatott békességét, „bene vixit, qui bene latuit." Pedig legjobbjaink közremunkálására soha nagyobb szükség nem volt, mint jelen korban, mikor annyi a teendő, intézendő, a sok gabonához oly kevés az arató! Mikor az egyháznak uj tisztviselőre van szüksége, bölcs tapintatáról bizton felteszsziik, miszerint emberét a sok érdemesek közül mindig feltalálandja, s bizalmával a legjelesbet ülteti be & megüresedett tiszti-székbe; a három év elmúlása után nehezen feltehető, hogy jelesb uj egyén álljon elő. ki a választók bizalmát teljesebben kiérdemelve, a bizalom nyíltabb karjain léphetne fel a kérdéses hivatal elnyeréseért, ez esetben a tisztújítás szüksége menten elenyészne, a minthogy e szükséget egyházunk nem is érzette az apostoli kortól máig, tisztviselőit soha nem csereberélte, zsinataink is ekkoráig mélyen hallgatnak ezen, egyházi életünkbe sehogy be nem illő divat-intézkedés felől; mert az egyház nekünk a tisztviselőkben nemcsak vezetőket, hanem atyákat is ad; megszoktuk már mi kormányon ülő férüainkban nemcsak az igazgatót félni, hanem az édesatyát is tisztelni, épen azért hivatalnokainkat az ős egyház példájára (Csel. 11, 30. és 14, 23. stb.) a tudomány s tapasztalat közt őszült, példás kegyességű véneinkből választjuk. Hát már most a három ominosus év elteltével mondhatnók-e presbitereinknek: eddig atyáink valátok, de ezután fiukká lesztek; nem fonák állapot-e, midőn azt az ékes koronát, melyet atyáink fejére szépen oda illesztett érdem és idő, mink, kegyeletet nem ismerő kézzel letépjük, földre szórjuk, csak azért, mert nektik ugy tetszik. A tisztújítás követelménye szerint a másik esetet is fel kell vennünk, t. i. egészen uj egyéneket hívhat meg kormányzatra a közbizalom. — Igen, de mig a tisztujításnak híre hamva sem volt, már akkor is nem élt-e az egyház jogával, miszerint a vénség s másnemű erőtlenség miatt tehetlenekké vált hivatalnokai helyébe helyetteseket választott, meghagyván az érdemben őszült férfiak cimét s méltóságát, melylyel holtukig tiszteltessenek? — Nem olvassuk-e példáját az egyház tevékeny eljárásának a hivatalt önkényileg folytató, s a náluk letett hatalommal visszaélő tisztviselők irányában V — Szabad legyen az emlékezetes Szentgyörgyi Sámuel borsodi esperes s egy személyben tiszáninneni első ref. püspök ellen felvett eljárást előhoznom. A püspöki kormányzás jogait kizárólagosan élvezni akaró Szentgyörgyi Sámuel ellen, hogyha jövőre is az ülnökök befolyása nélkül tenne egyben-másb;;n intézkedést, elvégezte a gyűlés, miszerint a főjegyző minden felhívás nélkül — a régi gyakorlat szerint — azonnal hirdessen gyűlést, s az egyház megcsorbított jogai haladék nélkül revindicáltassanak. Az akkori főjegyző Nagymihályi Gergely e jogot valóban gyakorlatba is vette, s 1741. jun. 7. S. Kereszturra gyűlést hirdetett, és a gyűlésben elnökölt is, hol a senior ellen felvett