Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-08-11 / 32. szám

„Egy világkorszak látszik végéhez közeledni. Sok jel mutat erre. Minden a maga ellenkezőjét segiti elő, és a kiegyezkedés nyelve túlzott hazugsággá válik. Az önzés, mint anarchia, az absolutismus részére: az önzés pedig, mint törvény feletti dynasticus uralom , az anarchia részére dolgozik. E két daemon között az emberiséget végveszély fenyegeti s vele sok ezer év" miveltségét. Amott a szabadság földjén a legdurvább erőszakot űzik és rabszolgaságot hirdetnek, egyik kézben a bibliával, a másikban gyilokkal-Itt a hitetlenséget és papi uralmat terjesztik az evangyélium nevében s a rendőrség gyámolitása mellett, s a börtönnel háttérben intenek a régi hitre. Benső romlásokat akarnak gyógyítani megerősített egyházi külsőségekkel. A türelmetlenséget a keresztyén állam jelvénye, s az üldözést a valódi protestáns gondolkozás tanúsága gyanánt tekintik. Az igazságtalanságot nemcsak formákba öltöztetik, hanem e formákat még istenitik is. A gondolkozó emberek nagy tömege pedig mindezt csak nézi, látszólag lekötve a kéj, mint az élet célja és jutalmának varázsa, s a munka nélkül szerzett élvezet utáni vágy által, — vagy pedig rövid időre lenyomatva a kétségbeesés bátortalansága által. Hanem a mélységekből és Örvényekből tompa s az ég magasából hangos szavak ezt kiáltják a fejedelmeknek és népeknek: „Discite justitiam moniti et non temnere divos." Az alap, melyen álltok, üres: miért akarjátok azt beszakasztani, a helyett, hogy megtámogatnátok ? Legyen elég már az igazságtalanságokból és bűnökből; az emberiség szenvedése és nyomora több tartományban sokkal nagyobb lett, mintsem hogy az Isten és az emberek azt még soká tűrhetnék. Majd későn találjátok akarni, a mit megvetettetek, midőn akarhatátok, a mit akarnotok kellett volna, s talán félig akartátok is." Hogy az európai társadalom önmagával meghasonlott , jobb öntudatával harcban van, hogy a tényleges állapotok az előhaladt szellem igényeinek meg nem felelnek: ezt csak a vak nem látja. Azonban az emberek legnagyobb része személyes körén tul ritkán emelkedik, és a taposott, járt utat kényelmesnek találván, nem igen törődik az emberiség egyetemibb érdekeivel ; csak fajunk választottai azok, kik az emberiségi ügyet saját ügyükké tevén, a világfájdalomnak minden rezgése visszahangzik lelkük mélyében és nem találnak nyugtot, mig a kor égető kérdéseire kielégitő feleletet nem találnak, és a világrejtélyt meg nem oldják. Ezt eszközölni a tudomány legmagasztosabb feladata s a szellemiség avatott papjának csak az mondható, ki a tudományt ily szempontból miveli. Bunsen már Hyppolitusában ismételve kikelt azon nézet ellen, mely szerint lelki üdvünket a megállapított egyháztól, testi jóllétünket az Isten kegyelméből rendelt hatalom kezelőitől várván, a tudománynak csak holmi lógós-féle szerep jutna az emberiség fejlődésében, s a tudományos foglalkozás nem lenne egyéb , mint ismerőtehetségünk kimivelésére célzó időtöltés. Bunsen annyira távol van e hervadtlelkü világnézettől, hogy inkább az emberiség világtörténelmi feladatát épen csak abban helyezi, hogy kebelében a jónak, igaznak és szépnek örök eszméit mind tovább-tovább fejleszsze és megalkossa azon erkölcsi világrendet vagy a szellem kosmos-&t, melynek törvényei épugy vagy még inkább felismerhetők és tudományos rendbe szedhetők, mint a látható világ vagy a kültermészet törvényei. Csak ne téveszszük el a vizsgálódás útját és módját. Az erkölcsi világrendnek, mint valódiságnak törvényei, sem pusztán a formális gondolkodási törvényekből, sem a tapasztalási külső tényekből magokban le nem hozhatók. „Az európai vizsgálódás célja — igy nyilatkozik „Grott in der Geschichte" előszavában XXXII. 1. — a való megismerése s annak legmagasabb kifejezése teendi az emberiség történelmének bölcsészetét, hasonlóan az igazi értelemben vett bölcsészeti természetrajzhoz, csakhogy nagyobbszerü eredményekkel. — A világtörténelem bölcsészetének egyenletesen kell az ismeret két sarka által előkészíttetnie, t. i. a szemlélődés és a tények ismerete által; a kettő szerves összeköttetésben képezi a világtörténelmi ismeretet és annak előterjesztését. A világtörténet ily módon előkészített tudományának legutólsó formája nem egyéb, mint magának az emberi szellem fejlődési menetének előterjesztése, mely alakjára nézve történeti, kivitelére nézve pedig bölcsészeti. Az ily módon előter-