Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-07-28 / 30. szám

terhet, mint hasznot fogsz lelni, ha őket erőnekerejével kényszeríted, inkább hogysem tanítással édesgeted és veszed reá. Ugyanott. Sem célom nem levén, sem ezen becses lap köre nem engedvén, hogy tüzetesebben tárgyaljam ezen kérdést a századok folyamában: annyi azonban bizonyos már ezekből is, miszerint az egyházi fenyíték az előbbeni egyházban nem mindenkor egyforma szigorral gyakoroltatott, hanem az néha majd lágyabb volt, majd keményebb. — Egy azonban bizonyos, az t. i., hogy az egyház mindig ügyelt a fegyelemre, mely hasznos és szükséges. Hasznos és szükséges 1-ör, mert az egyház' nak méltósága azt kívánja, hogy benne rend legyen. A keresztyén egyházak keletkezése alkalmával is, ki nem akart a jó rend kedvéért engedelmeskedni , minden emberi tekintet nélkül visszamehetett a pogányokhoz, és igy az egyház megszabadult egy haszontalan tagjától. És ha az egyház nem tud, vagy nem akar különbséget tenni a kegyes és istentelen ember közt: ezen esetben a botránykoztató életű emberek ugy néznék azt, mint olyan társaságot, hol minden bűn eltűretik, a vallásos emberek pedig ezt látva, közönbösök lennének a vallás kegyeletei iránt, mely körülmény sohasem tenné látogatottá Isten egyházát, melynek elfajultságot szent falai közt megszenvedni és eltűrni nem lehet és nem szabad. 2-or. Ez leghathatósabb orvosság a bűnösnek a magába térésre. Mert ha a sok jó közt van egy-két rosz, önkényt következik, hogy a jó többség ujjal mutatva a rosz életüekre, vagy engedelmeskedni fognak az egyház és elöljárók, parancsolatinak, vagy pedig a hivek többsége nem fogja őket a maga társaságában szenvedni. Mely szomorú állapot érzete mintegy sürgetve ösztönzi a bűnöst, hogy a megtérés által magát felszabaditva a közvélemény szigorú hatalma alól, érdemessé tegye a becsületes emberek közt elfoglalni újra azon bizalmat és szeretetet, melyet elvesztett. — És köztudomás szerint az ilyen ember, ki bűneiből az egyház közreműködése folytán serkentetett fel, a rajta megesett szerencsétlenség után sokkal nagyobb szorgalmatossággal munkálja a maga üdvösségét, mint az előtt. — Mert gyarlóságának szomorú tapasztalása jövendőre ovatossabbá teszi, és kerülni fogja az alkalmatosságot, mely őtet bűnbe ejtette. — De leginkább 3-or. Az egyházi fenyíték hasznos és szükséges az egyház tagjaira nézve azért, mivel ennek gyakorlata által a roszra való hajlamok zabolán tartatva, az erény, szemérem, magasztos példák, leginkább pedig a lelkiismeret rendületlen sziklabástyáin többnyire hajótörést szenvednek. Igen, mert az igazaknak utjok hasonló a fénylő világossághoz, mely igyekezik világoskodni annyira, hogy azoknak mindenike, az ő erejében való naphoz hasonló leszen. Péld. 4: 8. Megismerte ezt egy nagy egyházi férfiú is, ki ide vonatkozólag ezt mondá: a szemérem, nemes példák s félelemnek ez egyház kebelében, természete az, kivált a felserdült emberekben, hogy az nem mulandó, hanem végig tartó, nem olyan, mint a tenger folyása, mely ki- s befoly, vagy mint a hideglelésnek megszűnései , melyeket ujabb-ujabb hideglelés vált fel; vagy mint a napnak világositása, mely mindennap feltámad és elenyészik. Hanem erös az és állhatatos, szüntelen nö és gyarapodik, mindaddig, mig végre az örökkévalóságnak teljes napjára jut. — Amor. Poen. p. 324. Lássuk most már, mi értelemben voltak az első reformátorok az egyházi fegyelmet illetőleg. Kálvin azt mondja: „Disciplinam iure vocare possumus. optimum atque ideo unicum retinendae obedientiae vinculum. Epist. et responsa pag. 337. — Itaque Ecclesias nostras tum demum rite suffultas arbitrabor ubi isto nervo colligatae fuerint. Ceterum non aliter consistet Ecclesiae incolumitas, quam si ad eam purgandam, frenandas libidines, tollenda flagitia, corrigendos perversos móres , vigeat excommunicatio: cujus moderatum suum quisquis recusat, praesertim admonitus, se ex Christi ovibus non esse prodit." Ugyanott. Nemcsak ily értelemben voltak azonban az elsó reformátorok, hanem irataikból az is megtetszik, miszerint ide vonatkozólag sok akadályokkal meg kellett nekik küzdeni. Azt mondja ugyanis Capito: „Peritiores rerum Ecclesiasticarum cernunt in causa fuisse totam cohortem Ministrorum, Evangélium docentium sine disciplina, imo nescientium, an disciplina sit in Eccle-